KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/március
KRÓNIKA
• Bajomi Lázár Endre: Ki volt Jean Ferry?
• N. N.: George Cukor

• Ágh Attila: Egy halott arca Pergőtűz. Filmeposz a 2. magyar hadseregről
• Vígh Károly: Katasztrófa a Donnál Pergőtűz. A történész szemszögéből
• Tóth Pál Péter: Nemzdékek nőttek fel azóta... Pergőtűz. Egyetemisták beszélgetése Sára Sándor ötrészes filmjéről
• Almási Miklós: Határátmenetek Szerencsés Dániel
• Nemes Nagy Ágnes: Gyönyörű, keserű Noé bárkái
• Reményi József Tamás: Szűkített újratermelés Adj király katonát!
• Lajta Gábor: A magánharc esélyei A profi és az amatőr
• N. N.: Glauber Rocha filmjei és könyvei
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Valami mást... New York
• Koltai Ágnes: Hétköznapi félelem Lipcse
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A kifacsart ember
• Varga András: Evilági Babilon
• Kapecz Zsuzsa: Karla házasságai
• Lajta Gábor: Hattyúk tava
• Ardai Zoltán: Egy kis napfény
• Gáti Péter: Istenke teremtményei
• Kulcsár Mária: Éjszakai boszorkányok
• Harmat György: Üldözők
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Film a televízióban Beszélgetés Somogyi Zoltánnal a film- és koprodukciós főosztály helyettes vezetőjével
• Szilágyi János: Stúdió ’mennyi? Beszélgetés Érdi Sándorral
KÖNYV
• Fáber András: Mítosz és dokumentum A fotóművészet története

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Delicatessen

Békés Pál

A Delikátesz szállodában, mészárszékben és húskimérésben minden lehetséges, de csak egyvalami bizonyos: a szállóvendégeket lemészárolják és húsukat kimérik.

Idő: alig valamivel a világvége előtt. Helyszín: valahol a világ végén. Az „odakintről” mindössze annyi tudható, hogy az élet valami okból kizökkent a normális kerékvágásból, és immár semmi remény, hogy valaha is visszatérjen – az út most már csak lefelé vezethet. Az „odabentről” pedig annyit, hogy a szállóvendégek egyetlen tevékenysége: korgó gyomorral és repeső szívvel várják, hogy mikor sújt le újra a szállodatulaj bárdja.

A horrorisztikus abszurd szinte kizárólag a végállapotba jutott, düledező hotel szorongató szobáiban, illetve a szálloda alatti kanálisrendszer klausztrofób folyosóin játszódik – itt, e csatornaszagú földalattiságban hemzsegnek az odafönti „rendszert” opponáló vegetariánusok.

Amikor az állástalan cirkuszi artista, akinek munkatársa, a hírneves csimpánz az áldatlan körülmények áldozatául esett (elfogyasztották), karbantartói állást kap a Delikáteszben, nem is sejti, hogy desszertnek hízlalják. Midőn ráébred, a film a pengeéles elméjű bohóc és a pengeéles bárddal fölszerelt hentesmester mérkőzésévé válik, melyet tovább bonyolít a csatornalakó vegetariánusok gabonarabló kommandóakciója.

Az eredmény: horror- és akciófilm elemekből szerkesztett, időnként filozofikus felhangoktól sem visszariadó sűrű téboly. Rútság, ostobaság és gonoszság oly tömény elegye zúdul a nézőre, hogy azon csak röhögni lehet, ráadásul sokat. A Delicatessen az utóbbi idők egyik legjobb komédiája – bizonyos értelemben műfajilag is újat hozó vígjáték: végjáték.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/01 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=134