KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/január
KRÓNIKA
• N. N.: Alberto Cavalcanti, King Vidor, Elio Petri, Jacques Tati

• Zalán Vince: Színt vallani Új Balázs Béla-kötetek
• Balázs Béla: Filmkritikát! Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Nanuk, az eszkimó Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: A kritika kritikája Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Pénzért mindent Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Polikuska Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Levél Erdei belügyminiszter úrhoz a cenzúráról és egy szép magyar szóról Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Koltai Tamás: Szakszeűen kisiklatott vonatok Viadukt
• Koltai Ágnes: Varázslók és emberek Tündér Lala
• Boros István: Elsőfilmesek, 1983 Erdőss Pál, Sólyom András, Szurdi Miklós, Vészi János
• Nemes Nagy Ágnes: Vadnyugat keleten A testőr
• András László: Ötezer éves történet A postás mindig kétszer csenget
• Molnár Gál Péter: Játék a bizonytalansággal Madarak
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Múlt és jelen Mannheim
• Zsugán István: Emberek a fevevőgép előtt Nyon

• Bikácsy Gergely: Bálnák és szalamandrák Vázlat Alain Tannerről
• N. N.: Alain Tanner filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A gránátalma színe
• Kövesdi Rózsa: Várlak nálad vacsorára
• Simándi Júlia: A 34-es gyors
• Simándi Júlia: Az elnök elrablása
• Kapecz Zsuzsa: Nyugtalanság
• Farkas András: Kétes hírű menyasszony
• Schubert Gusztáv: Szökés a halál elől
• Schubert Gusztáv: Szerelmek, esőcseppek
• Varga András: Végállomás
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A művész élete képekben Liszt Ferenc
• Szilágyi János: A Kockázat kockázata
• Csepeli György: Kant a televíziót nézi A tévéműsorok tetszéséről
KÖNYV
• Simándi Júlia: A hallgatag Asta

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Berlin Calling

Varró Attila

Berlin Calling – német, 2008. Rendezte és írta: Hannes Stöhr. Kép: Andreas Doub. Zene: Paul Kalkbrenner. Szereplők: Paul Kalkbrenner (Ickarus), Rita Lengyel (Mathilde), Corinna Harfouch (Prof. Paul), Araba Walton (Corinna), Peter Schneider (Crystal Pete). Gyártó: Sabotage Films / Stoehrfilm. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 100 perc.

 

Ismerve a művészfilmek érthető vonzalmát a művészhősökhöz (nyíltan önreflektív rendező-figuráktól egészen a hasbeszélő bábjátékosokig), valamint a kortárs mozi látványos érdeklődését a party/klub-szcéna iránt, nehezen magyarázható, miért készül oly kevés számottevő játékfilm az ezredforduló talán legautentikusabb és legfelkapottabb alkotóművészét jelenő disc-jockey-ről. A DJ-film 2004-es röpke fellángolása (Nesze neked Pete Tong, Hey DJ, Mix) óta várja a maga Vörös cipellőkjét, amely végre definiálná vonásait, szilárd motívumkészletet és narratív sémát adna, hogy azután felzárkózhasson a bohócokra, balerinákra és más bohémekre épült szubzsánerek gárdájához.

Úgy tűnik, az idáig karcos városfilmeket (Berlin Németországban, Egy nap Európában) jegyző német rendező, Hannes Stöhr tavalyi munkája megtette a rég várt első lépést a műfaji szamárlétrán. A Berlin Calling író-rendezője egyrészt kikristályosítja a 2004-es elődökből a legcsábítóbb motívumokat (szex és drog és elektronikus zene), plusz lepárolja a legtisztább alapkonfliktust (míg a Hey DJ-ben az alkoholbetegség, a Pete Tongban pedig a süketség, ezúttal a drogfüggőség folytán kialakult pszichózis eluralkodása gátolja meg a főhőst alkotói kiteljesedésében, hogy aztán felülkerekedve a kóron eljusson a megérdemelt siker fináléjáig), majd szépen felüti a művészportréknál elengedhetetlen közhelyekkel a „meg nem értett zseni” szenvedéseitől a szimbolikus hősnéven át (DJ Ickarus) egészen a didaktikus „lázadás az elmeosztályon”-jelenetig. A legfontosabb összetevő azonban, ami Stöhr filmjét egy majdani műfaj alapkövévé teheti, a főszerepre kiválasztott Paul Kalkbrenner lemezlovas személye, aki nem csupán magabiztos zenei tudását adja a film lehengerlő soundtrackjéhez, de egyszerű, természetes játékával hibátlanul és hitelesen viszi végig az egyébként irritálóan sematikusra megírt művészfigurát az összes kötelező fordulaton. Márpedig, mint azt oly sok klasszikus példából tudjuk, ripacsot kizárólag az igazi színészek képesek jól játszani.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/04 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9744