KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/január
KRÓNIKA
• N. N.: Alberto Cavalcanti, King Vidor, Elio Petri, Jacques Tati

• Zalán Vince: Színt vallani Új Balázs Béla-kötetek
• Balázs Béla: Filmkritikát! Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Nanuk, az eszkimó Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: A kritika kritikája Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Pénzért mindent Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Polikuska Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Levél Erdei belügyminiszter úrhoz a cenzúráról és egy szép magyar szóról Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Koltai Tamás: Szakszeűen kisiklatott vonatok Viadukt
• Koltai Ágnes: Varázslók és emberek Tündér Lala
• Boros István: Elsőfilmesek, 1983 Erdőss Pál, Sólyom András, Szurdi Miklós, Vészi János
• Nemes Nagy Ágnes: Vadnyugat keleten A testőr
• András László: Ötezer éves történet A postás mindig kétszer csenget
• Molnár Gál Péter: Játék a bizonytalansággal Madarak
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Múlt és jelen Mannheim
• Zsugán István: Emberek a fevevőgép előtt Nyon

• Bikácsy Gergely: Bálnák és szalamandrák Vázlat Alain Tannerről
• N. N.: Alain Tanner filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A gránátalma színe
• Kövesdi Rózsa: Várlak nálad vacsorára
• Simándi Júlia: A 34-es gyors
• Simándi Júlia: Az elnök elrablása
• Kapecz Zsuzsa: Nyugtalanság
• Farkas András: Kétes hírű menyasszony
• Schubert Gusztáv: Szökés a halál elől
• Schubert Gusztáv: Szerelmek, esőcseppek
• Varga András: Végállomás
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A művész élete képekben Liszt Ferenc
• Szilágyi János: A Kockázat kockázata
• Csepeli György: Kant a televíziót nézi A tévéműsorok tetszéséről
KÖNYV
• Simándi Júlia: A hallgatag Asta

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Animáció

Az angyali követés filmje

Dániel Ferenc

Haris László

Orosz István

Animációs filmtörténet harminc percben előadva: a néző ámulatára a hétköznapi élet kizökken természetes menetéből; a szereplők olykor hús-vér lények, máskor csak fotólenyomatok; a tárgyak önállósítják magukat; a történet mozzanatai – angyali beavatkozásunkra – feltárják „igaz valójukat”, vagy ellenkezőleg: „groteszk bizonyítékként” szerepelnek egy mennyei ügyészség előtt, amely nem emel vádat.

Üdvözült és barátságos hangulat uralkodik történetünk alaphelyszínén: az Óceán család otthonában. Ez közép-európai jószokás szerint utcára néző szuterén lakás, műhely, raktár és üzlethelyiség.

 

Idebenn most épp nem tartózkodik senki, szelíd tárgyanimáció: a függöny libbenget önmaga szórakoztatására, a padló felpúposodik és visszasimul; egy fotel, mintha maga aludna, békésen ki-be lélegzik. A konyhai vízcsap magától megered, majd hangulatos csöpögésbe vált. Gázrózsára serpenyő mocorodik, láng lobban alatta. A raktárrészben doboz-halmok, kiszabott dobozminták, ezek némelyike – stréberen – dobozzá kockásodik.

 

„Nincs kellemesebb a világon, mint vándorútra kelni – de egyedül. A vándorút lelke a szabadság. Vándorútra azért kelünk, hogy kínos kötelezettségeinktől szabaduljunk.”

 

Inzert a némafilmek modorában: „Az angyal: jóságos szellemi küldönc, a jóság hírnöke.”

 

Az Angyal küldetése célja felé tart, ezt Óceánék tárgyai érzékeny lelkükkel felfogják: egy vízcsapból kicsöppenő vízcsepp megállapodik a levegőben. A szelíden ingó lámpafény árnyékrajzolatai (animációi) kimerevednek.

 

Ezek az Angyal szárnyaló gondolatai; ő maga, egy köztéri sokalakos, animált fotókompozícióban tűnik fel. Ahogyan a figurák, tárgyak fogynak mellőle, több fázisban, úgy növekszik gyanúnk: ez a pasas nem akárki, nem járókelő, ő a küldönc, ő a kiválasztott. Egy Angyal.

 

Éles váltás: Az Angyal küldetése céljához közelít, sajátos „test-blende” kompozíciókban: hosszú lábai, nyurga felsőteste takarja ki a fontos részleteket, tarkója takarja ki félig-meddig a kulcslyukat, és a kulcslyukban forgolódó álkulcsot, amikor már behatolni készül.

 

„Szusszanásnyi szünetet kérnék, hogy eltűnődhessek semmiségeken; hogy hadd tollászkodjon a képzelet!”

 

Óceánéknél odabenn: a függöny csomóba rándul, a fali poszter üvegtáblája megdermed repedése közben. A fotel visszatartja lélegzetét. A behatolás pillanatában hangulattalan, rideg csendélet fogadja a nemvárt betolakodót.

 

Éles váltás: Óceánék, ez a népes család, amúgy univerzális bedolgozók és fusizók, nagy halom kész dobozt szállítanak kifelé-elfelé. Ezt a vidám sietséget, kalákát mi sajátos animációs változatban érzékeljük: a bácsikák orrukkal, állukkal támasztják ki az imbolygó skatulákat, a kövér nénikék – recsegő hangok kíséretében – ragasztószalagoznak; skatulák, dobozok röppennek a levegőben; gyerekek, kamaszok címkéznek futószalagszerűen.

 

Vágókép: az Angyal Óceánék konyhája kellős közepén badibildingezik, súlyzózik, dülledt tekintettel testét kondicionálja.

 

„Szerintem a folyamatos tapasztalatcsere zavarja az eszmélő szemet. Ha mutogatsz, bárgyúnak vélnek. Ha magyarázkodsz, oda az örömöd.”

 

Váltás: az Óceán-szuterén kijáratánál kamion öble nyeli magába a doboz-szállítmány utolját. Odabenn azonban banketthangulat. Az otthon kiürült. A lakás, a raktár dobozmentes. Általános hangzavar, zene, énekszó, kacagás. Életképek: családtagok egymás karját átkarolva koccintanak, Óceánné a gyereke csöpögő orrát törli; a férfiak vígan összekapaszkodnak. Az életképek albumfotókhoz hasonlítanak, és mielőtt villanásnyira kimerevednének, a tébláboló, pincérkelő, készségeskedő Angyal mindig kitűnik a villanásnyi, alkalmi kompozícióból.

 

Inzert a némafilmek modorában: „A tisztaszívűek összébb húzódzkodnak, hogy szállást adjanak az ártatlannak:’

 

Puha áttűnés: különös domborzat-tájba. Óceánék családi paplanja, párnája; békésen szuszogó, vattával körülbélelten álmodó arcok, kezek, karok és egyéb testrészek. Valahol valaki kulcsot, zárat reszel. Valahol valaki, idebenn, ipari porszívót járat. A motorhang átható. Óceán másnaposan, macskajajosan felriad. Kis gyermeke is felriad. A gyerek kászmálódik ki a domborzat-ágyból, megnézni: mi történik?

 

„Én inkább halmozó vagyok vándorutamban, mint elemző. Inkább felrakodok egy kazal gondolatot, s otthon idővel szétrakodom.”

 

Az ajtószárny költőien feltárulkozik. Éles fény vetül a kisgyerekre. Mint egy pindurka liliputi ember, látja fölmagasodni Angyalt: az Angyal az ipari porszívó szippantójával mindenféle tárgyakat, lomokat, hulladékfélét gyűjt a gépezetbe. A gyerek láttán hirtelen leállítja a masinát.

 

Éles váltás: modellező makettasztal, négyzetrácsos hálóval, alulról megvilágított fényben. Mintha egy porszívófej köpné a makettasztalra a „bizonyítékokat”. A négyzetrácson a puha és a kemény tárgyak szétválnak. Némelyik tárgy – egy almacsutka, egy csavar, egy gyűrt tubus – „ellent áll”. A négyzetrácson egy gomb idiotikus animációra ösztönöz.

 

Inzert: „Munkához lát az értékelő csoport.”

 

A gomb: lehet szem egy kirajzolódó arcban; alkatrésze szerkentyűnek, megsokszorozódva hernyótalp stb... Némelyik ütődötten animált kompozícióból azonban tisztán fölismerjük: itt Óceánéket modellezgetik!

 

Éles váltás: Óceánék, ezek a mindentudó bedolgozók művirágerdővel foglalatoskodnak. A művirágok: a modern kor termékei, zenére hajladoznak, mozdulnak, rebbennek. Óceánék tapsolva ellenőrzik a termék minőségét.

 

„Van itt virág, amennyit a pazar tavasz csak ád.”

 

Némelyik cserepes művirág az Angyal buzgó tapsára megmakacsolja magát, nem mozdul. Angyal hiába erősködik: „A természetet nem lehet becsapni”.

 

Közben vágóképek: egy raktársarokban nagy széria kertitörpe, némelyik magától fejlődik, festődik, csinosodik.

 

Éles váltás: a makettasztalon zöldes erdei derengésben az értékelő csoport művirágot kontrollál: vajon ez, amit Angyal beküldött, magához vonzza-e vagy sem a rovarokat?

 

„Barátom tudja legjobban, mi van a fülem mögött. Képzelt és igaz valóm közé áll alkalmatlanul: s egyszercsak elejt olyan szót, ami múltamra és jelenemre fényt derít.”

 

Óceánék otthonában monitorsorok sorakoznak. VHS kazetták tornyosulnak. Óceánék nagyon készülődnek, még nem tudjuk mire. A képernyőkön pislogó monoszkópok, visszaszámlálás-számjegyei: 5, 4, 3, 2,... színskálák stb... A szuterén ablakból kukkoló népség bámul befelé: mutatványra várva. Az Angyal egylendülettel befüggönyzi kurkász szemük elől a műhelyt.

 

Éles váltás: a monitorokon különböző fázisokban, fáziskésésekkel lágy-szexképsorok jelennek meg. Óceánék lágypornót hamisítanak, sokszorosítanak, a képekre ügyet se vetve. A monitorokon, elcsúszásokkal követett képjelenetek képi minősége is romlik, ám ennél szembetűnőbb, hogy az ágyjelenetek is egyre harmatosabbak. Már-már átcsúszva az édeskés, rég, cenzúrázott szocreálba.

 

Amíg az óceán család kazettákat csévél, pakol, mennyiségi mutatókra törekedik, az Angyal kezében felbődül az ipari porszívó.

 

„Véges a képzelet vászna. Ha egy csoportot ráfestünk, másikat fed el. Látóterünket nem növelhetjük, csupán nézőpontot változtathatunk. Nem nyílhat egyik távlat a másikba. Föld nem egészül a tengerrel.”

 

Éles váltás: az értékelő csoport a repülőtereken alkalmazott átvilágító röntgenberendezésen világítja át a dolgokat. Tárgyakat: művirágokat és dobozokat. A dobozokban „gyanús tárgyakat”. Az Óceán család tagjainak mását: a családtagokban is „gyanús körvonalú dolgokat”; gyanútkeltő mozdulatokat.

 

Inzert: „Az értékelő csoport túllő a célon, hiába, véges a képzelet vászna.”

 

Miért lenne gyanús: a vakarózás, a fésülködés, egy orrfúvás, egy pocak beszívása, kifújása stb.?

 

Kivételesen üres Óceánék máskor zsúfolt otthona. A berendezési tárgyak, már ismert bútorok, függönyök, lim-lomok, mozdulnának is, nem is... Kétértelmű, Gulliver-kompozíció: Angyal a földön hasal, hátán kisgyerekkel. Mindketten a szuterénablakot bámulják: ott egy másik univerzum: szél fúj, lábak jönnek-mennek, részeg hemperedik, napsütés, éjsötétség, kipufogófüst.

 

„Mások, talán irigylésméltóbbak vagyunk idegenben, de semmiképpen sem azok, akik idehaza voltunk. A magunk számára éppúgy elvesztünk, mint barátainknak.”

 

Éles váltás: Óceánék, az Angyal sugalmazására, mindenféle ipari védősisakokat, álarcokat öltenek magukra. Hegesztőét, homokfúvóét, motorosét, tűzvédelmiét, tucatnyifélét. Ez a maszkabál annál is bizarrabb, mert – mostani mozdulataikból és különöskivágású animációjukból – már nem tudható meg pontosan, mint és mit dolgoznak. A művelet összehangoltnak látszik, csak a tárgya ismeretlen. Ez rejtély is marad mindörökre.

 

Éles váltás: a család fülehallatára felbőg a porszívó, a család szemeláttára megnyílik az ajtó, Óceán, kezében a porszívóval, melyet fújóra állított, különös mámorban zúdítja otthonára a porzsák egész tartalmát: port, tollakat, papírhulladékot, morzsát, szigetelőszalag-véget, ami csak kifér rajta! A lázadás eme groteszk változata, amilyen gyorsasággal berobban, olyan hirtelenül abba is marad. Csak az eredménye... az őrülten bekoszolt lakásműhely.

 

Vágókép: ugyanaz a helyszín, vasárnapian ragyogó tisztaságban. A családtagok vasárnapiasan kiöltözve, kirittyentve. Óceán és Angyal villanásnyira fölmérik egymást: a bajuszuk, szemöldökük kísértetiesen hasonlít.

 

„A vándorút lelke a szabadság! Hogy a vándor szabadon, kedvére gondolkodhasson, érezzen, cselekedjen!”

 

Különös, vasárnapias természet. A táj lehetne akár egy pálmaházé is. Közelképek: egy levélről aláhulló költői harmatcsepp egyszer elszíneződik, másik harmatcsepp kimarja az alatta himbálózó falevelet. A táj lehetne arborétum: minden növény merev, alatta a fajt ismertető táblácska. A patak vize nehézkesen, inkább rángásszerűen tud csak csörgedezni. Egy pók nem fonja, hanem fejti a hálóját. Fészekben éhes madárfióka-torkok tátognak, apjuk mereven hajlik oda: mereven, mert üvegszemű és kitömött; anyjuk se hajlik az ösztön szavára, tűnődik, hogy etessen-e? Óceán egy tócsa fölé hajol, és a fodrozódó víztükörben az Angyal vigyorog vissza rá. A családtagok fotómerevségű tájrészleteknél barangolnak: mert nagy színes pannókról mosolyognak vissza rokonaik.

 

„Furcsa hálótársakkal hozza össze az embert a természetes nyomorúság. Ámde a hálótársak árulóinkká lesznek.”

 

Óceánék ámulva látják, hogy a fadöntők-fűrészelte fák csak dőlnek-dőlnek, de nem érik el zuhanva a talajszintet. Gyönyörűséges naplemente készülődik, valahogyan akadozik: a fénygolyó megáll: a nap nem tud lemenni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/09 28-33. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=558