KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/január
KRÓNIKA
• N. N.: Alberto Cavalcanti, King Vidor, Elio Petri, Jacques Tati

• Zalán Vince: Színt vallani Új Balázs Béla-kötetek
• Balázs Béla: Filmkritikát! Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Nanuk, az eszkimó Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: A kritika kritikája Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Pénzért mindent Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Polikuska Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Levél Erdei belügyminiszter úrhoz a cenzúráról és egy szép magyar szóról Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Koltai Tamás: Szakszeűen kisiklatott vonatok Viadukt
• Koltai Ágnes: Varázslók és emberek Tündér Lala
• Boros István: Elsőfilmesek, 1983 Erdőss Pál, Sólyom András, Szurdi Miklós, Vészi János
• Nemes Nagy Ágnes: Vadnyugat keleten A testőr
• András László: Ötezer éves történet A postás mindig kétszer csenget
• Molnár Gál Péter: Játék a bizonytalansággal Madarak
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Múlt és jelen Mannheim
• Zsugán István: Emberek a fevevőgép előtt Nyon

• Bikácsy Gergely: Bálnák és szalamandrák Vázlat Alain Tannerről
• N. N.: Alain Tanner filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A gránátalma színe
• Kövesdi Rózsa: Várlak nálad vacsorára
• Simándi Júlia: A 34-es gyors
• Simándi Júlia: Az elnök elrablása
• Kapecz Zsuzsa: Nyugtalanság
• Farkas András: Kétes hírű menyasszony
• Schubert Gusztáv: Szökés a halál elől
• Schubert Gusztáv: Szerelmek, esőcseppek
• Varga András: Végállomás
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A művész élete képekben Liszt Ferenc
• Szilágyi János: A Kockázat kockázata
• Csepeli György: Kant a televíziót nézi A tévéműsorok tetszéséről
KÖNYV
• Simándi Júlia: A hallgatag Asta

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmzene

A játékos

Egy film két zenéje

Fáy Miklós

Nomen est... Míg forgott a film, a producer az eredeti komponistáról egy másik zeneszerzőre tette tétjeit.

 

Fontos és nálunk egyelőre szokatlan dolog történt Makk Károly filmjének, A játékosnak a zenéjével. Egy, ha nem is nagy múltú (hiszen a Virgin idén még csak tíz éves), de nagy méretű és nagy jelentőségű lemezkiadó jelentette meg a filmzenét. Ilyesmi magyar filmmel a Találkozás Vénusszal óta nem fordult elő. Pontosabban: még akkor sem. A Szabó István-film zenéjét ugyan a Teldec jelentette meg, csakhogy az nem eredeti filmzene volt, hanem Wagnert énekelt Kiri Te Kanawa, és a borítóra rátették Glenn Close-t.

Furcsa A játékos zenéjével foglalkozni, hiszen ez elsősorban mégis csöndes film, székrecsegéssel és padlónyikorgással, és a hazai néző számára zenei vonatkozású eseményként az a legváratlanabb, amikor Ann Sznyitkina apjának temetésén a gyászruhás Tomkins énekegyüttes alakítja a pravoszláv kórust. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy az igen kevéssé feltűnő filmzenéért is körültekintő és több frontos küzdelmet kellett vívniuk az alkotóknak. A játékosnak ugyanis két zeneszerzője van, és eredetileg nem egymást kiegészítve, hanem párhuzamosan. Két ember komponálta végig a film jeleneteit, a veterán Gerard Schurmann és a fiatal Brian Lock. Többnyire Lock zenéjét használták, csak a roulettenbourgi képek alatt szól Schurmann kompozíciója. Hogy a helyzet még rejtélyesebb legyen, a stáblistára csak egy ember neve került föl, Locké. Maigret felügyelő ilyenkor szokott pipára gyújtani és hipotéziseket fölállítani.

Marc Vlessing, a producer azt mondta, hogy először „az általa nagyra becsült” Gerard Schurmannt kérték föl, aki a munkát nagyszerűen el is végezte, de ekkor kommunikációs nehézségek támadtak. Schurmann ugyanis Kaliforniában volt, az utómunkálatok viszont Angliában és Hollandiában zajlottak. Egyszerű gondolkodású emberként úgy képzelem, hogy az ilyen kommunikációs nehézségeket egy repülőjegy segítségével viszonylag könnyen át lehetne hidalni, Marc Vlessing azonban másik megoldáshoz folyamodott. Egy másik zeneszerzőhöz. Brian Lock angol, de Varsóban tanult zeneszerzést Górecki keze alatt. Lock számára nem ismeretlen terület a filmzene, több önálló munkája mellett dolgozott Wojciech Kilar asszisztenseként is, szakmai felkészültségének meggyőző bizonyítéka az Egy hölgy arcképe klasszikus zenei részeinek feldolgozása. Brian Lock volt az ésszerű kockázat, gyorsan és gyakorlottan elvégezni a feladatot, amely számára is kiugrási lehetőségnek bizonyult.

A két kész munka összevetése természetesen kételyeket ébreszt a Schurmannal kapcsolatos kommunikációs gondok természete felől. Úgy tűnik, hogy Schurmann munkája egészen egyszerűen nem felelt meg. Legjobb pillanataiban bartókos hangzású a zene (ugyanúgy, mint Schurmann más, „komoly”, hangversenyterembe szánt kompozíciói) de többnyire lapos, unalmas, jellegtelen, semmire nem kötelező kíséret. Egy tévedés.

A Vlessing által választott megoldás majdnem tökéletes. Roulettenbourg képeinél megtartották Schurmannt, talán kíméletből, de valószínűleg inkább azért, mert ezek a részek nála tényleg jobban sikerültek, a többi, jó hangzású, érzékkel készített, újszerű, de a régi világot idéző muzsika pedig Lock munkája. A lemezen viszont volt bőven hely, hát egymás után fölvették mindkét szerző zenéjét. Kulturált elintézési mód.

 

The Gambler. Original Soundtrack Recording/Virgin, 1997.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/04 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3669