KritikaRagadozó városokMinden mozogVarró Attila
Peter Jackson adaptációja az erősebb túlélését hirdeti.
Rút ágyúk, harci gépek – honi
fordítástól függően így hívja Othello hadihajóit, midőn búcsút vesz tőlük és
elindul saját önsorsrontó útjára: ezt a „mortal engines” kifejezést választotta
a brit Philip Reeves steampunk regény-folyama
címéül (amely az elmúlt 18 évben egy tetralógiát és egy előzmény-trilógiát
eredményezett) – két szóban összefoglalva a túlgépesített, kizsákmányoló és
immár elkerülhetetlen pusztulásba rohanó modern civilizáció lényegét. Ha van
valami, ami ezt a fenntartható fejlődés mellett érvelő, silány fikciós oktatási
anyagot érdemessé teszi a megfilmesítésre, az bizonyosan nem papírvékony szereplőgárdája
vagy dobókockával írt cselekménye – csak és kizárólag high conceptjének méregerős metaforája. A szóban forgó „halálos
gépezetek” egy 31. századi, posztapokaliptikus újközépkor lánckerekeken guruló
városállamai, amelyek a két részre szakadt emberiség gátlástalan, mindent
felzabáló hányadának (földrajzilag: Európának) utolsó diaszpóráit jelentik.
Ezek a többszintes tanktelepülések közös ideológiájuk, a „metropol-darwinizmus”
szellemében csupán egyetlen vezérelvet követnek: a nagy falu megeszi a kis
falut – mire egyetlen csúcsváros marad a földön, a technológia úgyis elér arra a
szintre, hogy más bolygókon folytathassa harcát a túlélésért. Reeves nem
véletlenül választotta központi színhelyül London (első) mozgó városát, ahonnan
hajdanán az ipari forradalom mételye is útnak indult, és műveiben több ponton
világossá is teszi, kiket tart felelősnek az ezredfordulóra elért helyzetért (a
metropol-darwinizmus főistennőjét például Thatchernek hívják): regényének
minden alakja, összes fordulata és kegyetlen végkifejlete azt a nemes célt
szolgálja, hogy szemléltesse tizenéves olvasótáborának a radikális
szemléletváltás elkerülhetetlen szükségszerűségét.
Az idei
filmverziót jegyző Peter Jackson előtt tehát egyszerű feladat állt. Ha már az
alapregénynek ennyi is elég volt a sikerhez, nem kell mást tennie, csak
megőrizni az egyszerű koncepció két érdemét: látványos steampunk cukormázzal fogyaszthatóvá tenni a létfontosságú
ökotudatosság keserű piruláját az ifjúságnak. A végeredmény kínos kettős
kudarcnak bizonyul – mintha csak a Jackson-Walsh írópáros afféle párhetes
hobbiprojektnek tekintette volna az adaptációt két Hobbit-projekt között, majd a rendezés feladatát rálőcsölték az épp
arra járó veterán díszlettervezőjükre, aki bizonyára csuklóból összehoz majd
kedvenc Miyazaki-animéi alapján vándorló palotát, égi kastélyt, pedálos
léghajókat. A Ragadozó városok
legnagyobb baja nem a közepesen megírt regényből elégségesre rontott
forgatókönyv, nem is a mindenféle eredeti ötletet vagy ihletett megoldást
nélkülöző sci-fi látványvilág (ebbe az alapműbe talán a Jeunet-Caro páros
gőzbicskája is beletört volna). Az idei karácsony nagy durranásának szánt
szuperprodukció kipukkanásáért leginkább Jacksont terheli a felelősség, aki
éppen a fő erényt jelentő morális üzenettől fosztotta meg a történetet, nehogy
véletlenül elidegenítse magától a nagyközönséget.
A Ragadozó városok olyan, mintha az 50-es
évek derekán a Disney-stúdió készített volna (rajz)filmeposzt Szodoma és
Gomorra történetéből, ahol a két város szörnyű bűneiért csupán maroknyi gonosz
elöljáró lakol meg és a csinoska Lót hercegnő páholyból nézi végig
pusztulásukat kezében egy sóspereccel. Reeves történetének legfontosabb
tanulsága szerint nem csak a természet elleni bűnök kötelező zsoldja a halál,
de még a nemes lelkű, tettre kész hősök önfeláldozására is szükség van a
fenntartható jövőhöz – megfosztani a hősnőt csúfságától és az antagonistát
szépségétől, álnok, áruló Smith ügynökökre kenni a kollektív felelősséget és
szerelmi happy enddel jutalmazni az áldozathozatalt csupa olyan olcsó írói fogás
volt Jacksontól, ami az ellenkezőjére fordította az alaptörténet üzenetét. Míg
Reeves regényében a „minden mozog”-alapelv a hataloméhes városi elit számára
egyfajta erkölcsi igazolást jelentett arra, hogy a haladás érdekében el kell
pusztítaniuk a gyengébbeket (ezzel szemben a Haladásellenes Liga ősi
településekbe tömörült állótábora a stabil egyensúly társadalmi-környezeti
alapelvét hirdeti), addig a filmverzió rút gépezeténél a folytonos mozgás a
siker kulcsa, nem csupán a sebesen pergő akció-sztori terén, de szociáldarwinista
tekintetben is: az alapmű feldolgozása öncélú pusztítás, csupán hasznosítható
prédát jelent, amely kincseivel az Álomgyár nagyobb faluját szolgálja.
RAGADOZÓ VÁROSOK (Mortal Engines) – amerikai-új-zélandi,
2018. Rendezte: Christian Rivers. Írta: Philip Reeve regényéből Peter Jackson
és Fran Walsh. Kép: Simon Raby. Zene: Junkie XL. Szereplők: Hera Hilmar
(Hester), Robert Sheehan (Tom), Hugo Weaving (Valentine), Leila George
(Katherine), Jihae (Anna Fang). Gyártó: WingNut Films / Universal Pictures.
Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 128 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
