KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/január
KRÓNIKA
• N. N.: Alberto Cavalcanti, King Vidor, Elio Petri, Jacques Tati

• Zalán Vince: Színt vallani Új Balázs Béla-kötetek
• Balázs Béla: Filmkritikát! Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Nanuk, az eszkimó Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: A kritika kritikája Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Pénzért mindent Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Polikuska Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Levél Erdei belügyminiszter úrhoz a cenzúráról és egy szép magyar szóról Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Koltai Tamás: Szakszeűen kisiklatott vonatok Viadukt
• Koltai Ágnes: Varázslók és emberek Tündér Lala
• Boros István: Elsőfilmesek, 1983 Erdőss Pál, Sólyom András, Szurdi Miklós, Vészi János
• Nemes Nagy Ágnes: Vadnyugat keleten A testőr
• András László: Ötezer éves történet A postás mindig kétszer csenget
• Molnár Gál Péter: Játék a bizonytalansággal Madarak
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Múlt és jelen Mannheim
• Zsugán István: Emberek a fevevőgép előtt Nyon

• Bikácsy Gergely: Bálnák és szalamandrák Vázlat Alain Tannerről
• N. N.: Alain Tanner filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A gránátalma színe
• Kövesdi Rózsa: Várlak nálad vacsorára
• Simándi Júlia: A 34-es gyors
• Simándi Júlia: Az elnök elrablása
• Kapecz Zsuzsa: Nyugtalanság
• Farkas András: Kétes hírű menyasszony
• Schubert Gusztáv: Szökés a halál elől
• Schubert Gusztáv: Szerelmek, esőcseppek
• Varga András: Végállomás
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A művész élete képekben Liszt Ferenc
• Szilágyi János: A Kockázat kockázata
• Csepeli György: Kant a televíziót nézi A tévéműsorok tetszéséről
KÖNYV
• Simándi Júlia: A hallgatag Asta

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Tüskevár

Nádas tavon

Ardai Zoltán

Az új Tüskevár-adaptáció alapkérdése, átadható-e még ma is az eredeti regény és a tévésorozat elemi természetélménye.

Fekete István legolvasottabb műve épp nem a szerző szintén népszerű állatregényei közül való: a Tüskevár tárgya egy kamaszodni kezdő kisiskolás fiú lenyűgöző környezetváltása. A központi szereplőt hirtelen elnyeli a nedves bozót, hogy a vakáció végére megváltozottan vesse ki őt. A nyári élményfolyam utólagos rálátásban az egységes Esemény alakját ölti, irányadó beavatássá lényegül a városi nebuló és utánaeredő hasonszőrű barátja emberré válásában. Éppen a vadonbeli bestiáriumhoz, mintegy az őstűzhöz történő visszaérkezés által alakul így – hogyan lehetséges ez? Nos, nincsenek állandó életveszélyben, nincsenek sok ezer kilométerre a civilizációtól, nem valami 19. századi típusú gyerek-robinzonád részesei, és az ilyen történetek 20. századi riposztjai közé sem sorolható az övék. A Tüskevár más kunsztnak a klasszikusa: úgy kelt olvasóiban intenzív kaland-izgalmat, hogy felszínre nézve, a híres és kevésbé híres kalandregényekhez képest úgyszólván nem történik benne semmi. A színhely itt a Honi Berek (a falvakkal közrefogott Kis-Balaton), és a fiúk meg az eleven anyatermészet közt mesteri közvetítő-lény is munkálkodik, egy sokat látott pákász és vízicsősz személyében. Matula anélkül képviseli itt „az igazi kultúrát” (melynek áthatása hiányában a civilizáció szenved), hogy alakjára akár csak árnyéka is vetülne kimódoltságnak, holmi tézisregényi ideologizmusnak. 1957-ben, amikor a könyv megjelent, vagy akár tíz évvel később, amikor tévés adaptációja készült, még sokak számára bőven ismerősnek hatott egy olyan táj-járó öreg, mint amilyet Bánhidi László legendás kedvvel alakított. A perlonfonalas varsákkal operáló brigádhalászat csak a ’70-es években vált általánossá; még a borászat komolyabb züllése is csak ’69-től számítható nálunk.

A valahai tévébemutató után majdnem negyven évvel Balogh György és stábja színes moziváltozat forgatásába fogott (jobbára Tisza-menti vadregényes helyszíneken), olyan szkript alapján, amely nagyjából jelenetről jelenetre követi a regény és az első átültetés cselekménymenetét. Remake-ről van tehát szó, amely egyben immár retró is lehetne – vagy lehetne épp fanyar persziflázs is, ha a mozifilmben a valahai kisdiákok helyén, akik oly engedelmesen hajlottak az

ó-barbár természet-leckék fogadására, neobarbár hangoltságú, rátartian mobiltelefon-függő Tutajos és Bütyök lépne fel. Utóbbi esetben azonban az új változat nem annyira a hasonló és kevésbé hasonló kisiskolásokhoz szólna (de talán még az előbbi esetben sem), mint inkább a tévésorozat emlékét régtől őrző középkorúakhoz. Velük folytatna gondolati párbeszédet, amelyhez egy rövidjátékfilm – egyetlen epizódot kiemelve – jobban illenék: az egészestés terjedelem mértéktévesztés lenne. Mármost a ténylegesen elkészült – éspedig állami alapfinanszírozás nélkül, hét évnyi viszontagságon át elkészült – mozi-látványosság tartama teljességgel indokolt. Az eredmény: megnézni érdemes, természetfilmes erényekben gazdag, a jelenben játszódó „családi mozi”, amelyben megoldásra ugyan nem talált a 2000-en túli megújrázás elvi alapproblémája, de nem minden kellem nélkül lett félretolva és

elálcázva.

A mozi-Tüskevár képi-lírai oldala egyes szakaszokban és pillanatokban igen erős, telített, olykor egészen révült, nem is pusztán technikai többletekkel a (szintén nem épp szánnivaló képiségű) tévé-sorozathoz mérten, míg dramatikus oldalán sokkal lyukacsosabb hitelű – ugyanezen összehasonlításban a ’67-ben felvett dialógusok hangsúlyai, az akkori szereplő személyek gesztusai áradóan adódtak valahonnét, a mostani felvételeken viszont megfelelőik gyakran stilizáltnak hatnak, vagy felmerülő fosszíliákként különülnek el (a fiúk egyébként, mint gimnazista laklik jelennek meg ezúttal). Mégis, mivel a színészi játék rendre jobb itt annál valamivel, hogy már hamisságról kelljen beszélni, a fő célközönség beleélése még zavartalan is lehet. Őket talán közelebb sodorhatja a film az élethez, míg az érettebb nézőt éppoly lágy hullámokon távolabb ringatja attól, Vajda János tavi versét idézően ( „mese, csalódás, álom…”). Utóbbiaknak módjukban áll a szövegesebb jelenetek akaratlan stilizációs hatását amolyan hommage-játéknak felfogni, mely hangulati összetevő lassan összesimul a rézsútos fények közt lotyogva úszó ladik, a nyárcsend, a hatalmas ráérősség virtuális élményével.

Tüskevár – magyar, 2012. Rendezte: Balogh György. Írta: Fekete István regényéből Balogh György. Kép: Gulyás Ákos. Zene: Szalai Péter, Farkas Róbert. Hang: Császár Gábor. Vágó: Fekete Mátyás. Producer: Ferenczi Gábor, Tőzsér Attila. Szereplők: Kovács Lajos (Matula), Nagy Marcell (Tutajos), Péntek Bálint (Bütyök), Eperjes Károly (István), Molnár Piroska (Piri mama), Pogány Judit (Náncsi néni), Rékasi Károly (Kengyel), Détári Enikő (Kengyelné). Gyártó: Tüskevár 2012 Fény Film. 90 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 51-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11218