KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/január
KRÓNIKA
• N. N.: Alberto Cavalcanti, King Vidor, Elio Petri, Jacques Tati

• Zalán Vince: Színt vallani Új Balázs Béla-kötetek
• Balázs Béla: Filmkritikát! Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Nanuk, az eszkimó Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: A kritika kritikája Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Pénzért mindent Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Polikuska Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Levél Erdei belügyminiszter úrhoz a cenzúráról és egy szép magyar szóról Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Koltai Tamás: Szakszeűen kisiklatott vonatok Viadukt
• Koltai Ágnes: Varázslók és emberek Tündér Lala
• Boros István: Elsőfilmesek, 1983 Erdőss Pál, Sólyom András, Szurdi Miklós, Vészi János
• Nemes Nagy Ágnes: Vadnyugat keleten A testőr
• András László: Ötezer éves történet A postás mindig kétszer csenget
• Molnár Gál Péter: Játék a bizonytalansággal Madarak
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Múlt és jelen Mannheim
• Zsugán István: Emberek a fevevőgép előtt Nyon

• Bikácsy Gergely: Bálnák és szalamandrák Vázlat Alain Tannerről
• N. N.: Alain Tanner filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A gránátalma színe
• Kövesdi Rózsa: Várlak nálad vacsorára
• Simándi Júlia: A 34-es gyors
• Simándi Júlia: Az elnök elrablása
• Kapecz Zsuzsa: Nyugtalanság
• Farkas András: Kétes hírű menyasszony
• Schubert Gusztáv: Szökés a halál elől
• Schubert Gusztáv: Szerelmek, esőcseppek
• Varga András: Végállomás
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A művész élete képekben Liszt Ferenc
• Szilágyi János: A Kockázat kockázata
• Csepeli György: Kant a televíziót nézi A tévéműsorok tetszéséről
KÖNYV
• Simándi Júlia: A hallgatag Asta

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

O’Horten

Schreiber András

O’Horten – norvég-német-francia, 2007. Rendezte és írta: Bent Hamer. Kép: John Christian Rosenlund. Zene: John Erik Kaada. Szereplők: Baard Owe (Odd Horten), Espen Skjonberg (Trygve Sissener), Ghita Nörby (Fru Thogersen), Henny Moan (Svea), Bjorn Floberg (Flo). Gyártó: Bulbul Films. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 90 perc.

A lelket is átmelegíti a skandináv hideg Bent Hamer filmjeiben. Kiváltképp, ha azok valóban északon játszódnak – a norvég rendező a Tótumfaktum Los Angeles-i kitérője után visszatért a jeges fjordokra, ráadásképp a Tojások és a Dalok a konyhából Hamer-opusokhoz hasonlóan, az O'Horten is az időskori magány és az új esélyek témáját járja körül. A 67 éves mozdonyvezető, Odd Horten egész életét a vasúti menetrendhez igazította, s miután nyugdíjazzák, a megszokásokra épülő felhőtlenségnek végeszakad. Apró, burleszkszerű jelenetekben elevenedik meg a tanácstalanság, hogy végül a szürreális életepizódok után Odd Horten révbe érjen, és szigorú vasutas egyenruháját norvég mintás pulóverre cserélje. (A szigor és a rugalmasság, pontosabban a szabályokra építkező biztonság és a lázadó szabadság ellenpontozására Hamer kétszer ülteti vonatra hősét – az Oslo-Bergen viszonylatban közlekedő vasparipa a film zárlatában zabolátlanabbnak tetszik.)

Bár Hamer mozija javarészt Oslóban játszódik, a közvetlen filmes elődöt mégis inkább Franciaországban vélhetjük felfedezni – nem csupán az új élethelyzetet látszólagos rezignáltsággal fogadó főhőst alakító Bård Owe pipája és pléhpofája, de a lassacskán hömpölygő, leheletfinoman mosolyogtató humor, a norvég direktor abszurditás-érzéke és humanizmusa is Jacques Tati filmjeit juttatja eszünkbe. A leghumorosabb helyzeteket is átható melankóliára való tekintettel az O'Horten leginkább a Playtime-ra hasonlít, azonban jelen esetben a szomorkás hangok végül lecsengenek, elvégre Bent Hamer eddigi filmjei általában (még ha a Bukowski-átirat látszólag ki is lóg a sorból) egy új, boldog beteljesedés irányába mutatnak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/12 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10005