KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/december
• Almási Miklós: A szentek is csak emberek Guernica
• Koltai Ágnes: Kettős portré A látogatás
• Kozák Márton: A művészet nem magasugrás Beszélgetés Gazdag Gyulával
• Spiró György: Remekmű a léten túlról Agónia
• Hegedűs Zoltán: Drámai diagnosztika Jelenetek a bábuk életéből
• Molnár Gál Péter: Amerikai álmatlanság Esküvő
• Bajor Nagy Ernő: Nevük nem szerepel Riport statisztákról
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: A dolgok állása Velence
• Létay Vera: Eltűnt leopárdok nyomában Locarno

• Máté Judit: Akkor jó a film, ha... Római beszélgetés Agéval a forgatókönyvírásról
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Kölcsön vagy ajándék
• Gáti Péter: A névtelen zenekar
• Simándi Júlia: Asta, angyalkám
• Greskovits Béla: A Kisdarázs
• Peredi Ágnes: A csendbiztos
• Hollós László: Lány tengeri kagylóval
• Deli Bálint Attila: Kenyér, arany, fegyver
• Farkas András: Isten veled, kicsikém!
• Varga András: Bűnös dal a Föld
• Gervai András: Az éjszakai utazók
TELEVÍZÓ
• Rózsa Gyula: Korniss Péter fotóesztétikája Fotográfia
• Rózsa Zoltán: Száznyolcvan folytatásban, csúcsidőben A brazil telenoveláról
• Kézdi-Kovács Zsolt: A francia tévé és a filmek
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: A hatalom változatai Egy újabb olasz Jancsó-monográfiáról
• Csala Károly: Az animációs film története Giannalberto Bendazzi kísérlete

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Valaki más élete

Horváth Eszter

La vie d’une autre – francia, 2012. Rendezte és írta: Frédérique Deghuelt regényéből Sylvie Testud. Kép: Thierry Arbosgast. Zene: André Dziezuk. Szereplők: Juliette Binoche (Marie), Mathieu Kassovitz (Paul), Aure Atika (Jeanne), Danièle Lebrun (Denise). Gyártó: Dialogues Films / ARP Sélection / Numero 4. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 97 perc.

Marie egy reggel Eiffel-toronyra néző luxuslakásban ébred: a reggeliző asztalnál egy nyolcéves kisfiú várja, a telefonban igazgató asszonynak szólítják, neki pedig halvány fogalma sincs arról, hogyan keveredett ebbe az életbe. Pontosan tizenöt év esett ki az emlékezetéből: a kedves képregényrajzoló srácnak, akivel a huszonhatodik születésnapján ágyba bújt, már a nevét viseli. Igaz, a néven kívül mást nem nagyon osztanak meg egymással: a két ember, aki „előző este” még oly közvetlen volt egymással, most idegenként él egymás mellett. Marie – huszonéves tudattal – maga is idegenként bolyong saját jövőjében, amelynek egyformán kelléke a panorámás iroda, a rideg, magabiztos fellépés és a tenyérbemászó munkahelyi szerető.

Hogy juthattunk idáig? – teszi fel a kérdést Sylvie Testud első rendezése. Minden komikus fordulat ellenére ugyanis a Valaki más élete parabola. Nem kapunk magyarázatot Marie különös amnéziájára, emlékei sem térnek vissza a történet során, az egyetlen, ami fontos, az önmagával való szembesülése: a szembesülés a meghasonlottsággal. Testud színészként többször bizonyította már sokoldalú tehetségét (Lourdes, Piaf); rendezői bemutatkozásában kísérletezés helyett inkább biztosra ment. Juliette Binoche rutinosan hozza a krízishelyzetbe kerülő negyvenes topmenedzser figuráját, játéka mégis pajkos, energikus. Mathieu Kassovitz (akinek legutóbbi rendezésében Testud is feltűnt) szintén nem bátor, de jó választás az álmodozó rajzoló szerepére. Az érzékeny problémafelvetés és a jó tempójú indítás után azonban kissé leül a film. Marie-val együtt csak lenyomataiból ismerjük meg azt a bizonyos másik életet, így azonban akaratlanul is leválasztjuk a főhősről vétkeit, s nehezen értjük, miért nem bocsát meg férje ennek a szertelen fruskának. Parabolának kicsit kevés ez, vígjátéknak szomorkás, akárcsak a rigmus: az akarok lenni, aki akkor voltam, mikor az akartam lenni, ami most vagyok.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11229