KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/október
KRÓNIKA
• N. N.: Országos Közművelődési Filmfórum Kecskeméten
POSTA
• Németh Zoltán: Hol vetítik a klasszikusokat? Olvasói levél
• A szerkesztőség : Hol vetítik a klasszikusokat? Válasz

• Pörös Géza: Teremtő ízlés Időszerű beszélgetések a filmklubmozgalomról
PRO ÉS KONTRA
• Báron György: Nehéz szerelem Egymásra nézve
• Spiró György: Kikacsintva Egymásra nézve

• Csala Károly: Egy műfaj jelzései Vörös föld
• Székely András: Jelenetek egy kényszerházasságból Suli-buli
• Bársony Éva: Forgatókönyv-vezénylés Beszélgetés Simó Sándorral
VITA
• Szabó B. István: Mit és hogyan? Vita a forgatókönyvről

• Zalán Vince: Aki többet követelt az élettől, mint vajaskenyeret Noteszlapok Rainer Werner Fassbinderről
• N. N.: Rainder Werner Fassbinder filmjei
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Az ember és a történelem Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Adj, amit adhatsz
• Jakubovits Anna: Szenvedünk a kamaszkortól
• Lajta Gábor: Montiel özvegye
• Deli Bálint Attila: Újra vissza
• Ardai Zoltán: Pucéran és szabadon
• Harmat György: Hová tűnt Agatha Christie?
• Hollós László: Helyre vagy befutóra
• Greskovits Béla: Az ítélet: halál
• Varga András: Kilenctől ötig
• Zsilka László: Bajtársak
TELEVÍZÓ
• Boros István: „BBC” Budapest Beszélgetés Benda Lászlóval, baló Györggyel és Chrudinák Alajosal
• Csepeli György: ... et circenses A televíziós szórakoztatásról
• Kőháti Zsolt: Bevallani a múltat Tanúkihallgatás
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Filmes könyvek közt Rómában

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Pokolba taszítva

Csillag Márton

Drag me to Hell – amerikai, 2009. Rendezte: Sam Raimi. Írta: Sam Raimi és Ivan Raimi. Kép: Peter Deming. Zene: Christopher Young. Szereplők: Alison Lohman (Christine), Justin Long (Clay), Lorna Raver (Mrs. Ganush), David Paymer (Mr. Jacks), Dileep Rao (Rham Jas). Gyártó: Buckaroo / Ghost House / Mandate. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 99 perc.

 

Válság idejében kis pénzből kell jó filmet forgatni, méghozzá olyan témában, mely az – evilági és túlvilági – élet nagy kérdéseit a mindennapok praktikus kis bosszúságaival ötvözi. A karrierjét jó negyed évszázada egy olcsó és ötletes horrorral (Evil Dead) kezdő Sam Raimi az évezred elején a szuperképességekkel rendelkező, mégis erkölcsi- és identitásproblémákkal küszködő kisember mítoszát támasztotta fel Pókember-trilógiájával, most azonban egy évtizedes filmtervét vette elő, hogy megmutassa: egy egyszerű esendő pályakezdő is elementáris – és pokoli – problémákkal szembesülhet.

A Pokolba taszítva hősnője közönséges banktisztviselő, aki alulról csodálja a ranglétra magasba emelő fokait, és nem is sejti, hogy szürke kis életét micsoda veszélybe sodorhatja egy döntés, mely az üzleti világ normái szerint logikus ugyan, de a következményeit elszenvedő kisember számára végzetes lehet. Történik ugyanis, hogy Christine Brown (Alison Lohman) a banki előmenetel reményében nem ítél meg további hitelt egy öregasszonynak, mire az zengzetes magyar(!) szitokszavak közepette elátkozza őt, és rászabadít egy termetes rontást, ami három nap iszonyatos szenvedés után a pokol tüzére küldheti a lányt. Raimi és öccse, a társforgatókönyvíró Ivan tankönyvi egyszerűségű dramaturgiával és szinte gyermeteg végső csavarral meséli el Christine balsorsának lefolyását, a Pokolba taszítva mégis kimagaslik az utóbbi évtized folytatás-füzérekben termő tinihorrorjai és 3D-parafilmjei közül, mert egyszerű, de pontos eszközökkel (a Mullholland Drive operatőre és a Pókember-filmek vágója a garancia erre) és kellő humorral dolgozik.

A latin-amerikai, balkáni és USA-misztikát (értsd: karrier-vallás) ötvöző történet látszólagos egyfedelűsége ellenére is a létezés és a művészet (esetünkben: munkahelyi előmenetel) miértjét kutató nagy hollywoodi filmekre emlékeztet, és közben olyan erővel csap a széksorokban ülők közé, hogy a nézők azt sem tudják, a vacogástól vagy a kacagástól reszkessenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/07 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9816