KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/október
KRÓNIKA
• N. N.: Országos Közművelődési Filmfórum Kecskeméten
POSTA
• Németh Zoltán: Hol vetítik a klasszikusokat? Olvasói levél
• A szerkesztőség : Hol vetítik a klasszikusokat? Válasz

• Pörös Géza: Teremtő ízlés Időszerű beszélgetések a filmklubmozgalomról
PRO ÉS KONTRA
• Báron György: Nehéz szerelem Egymásra nézve
• Spiró György: Kikacsintva Egymásra nézve

• Csala Károly: Egy műfaj jelzései Vörös föld
• Székely András: Jelenetek egy kényszerházasságból Suli-buli
• Bársony Éva: Forgatókönyv-vezénylés Beszélgetés Simó Sándorral
VITA
• Szabó B. István: Mit és hogyan? Vita a forgatókönyvről

• Zalán Vince: Aki többet követelt az élettől, mint vajaskenyeret Noteszlapok Rainer Werner Fassbinderről
• N. N.: Rainder Werner Fassbinder filmjei
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Az ember és a történelem Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Adj, amit adhatsz
• Jakubovits Anna: Szenvedünk a kamaszkortól
• Lajta Gábor: Montiel özvegye
• Deli Bálint Attila: Újra vissza
• Ardai Zoltán: Pucéran és szabadon
• Harmat György: Hová tűnt Agatha Christie?
• Hollós László: Helyre vagy befutóra
• Greskovits Béla: Az ítélet: halál
• Varga András: Kilenctől ötig
• Zsilka László: Bajtársak
TELEVÍZÓ
• Boros István: „BBC” Budapest Beszélgetés Benda Lászlóval, baló Györggyel és Chrudinák Alajosal
• Csepeli György: ... et circenses A televíziós szórakoztatásról
• Kőháti Zsolt: Bevallani a múltat Tanúkihallgatás
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Filmes könyvek közt Rómában

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A kétbalkezes és az örömlány

Fekete Ibolya

 

A „túlkoros”, önnön mítoszukat túlélt hősök divatja elég régóta tart a moziban, főként, ha a mozi amerikai. Ez az ő műfajuk: mítoszt teremteni, kibontani, meghaladni, elsiratni, majd újraéleszteni ők tudnak igazán. Ez utóbbiakból is számos változat jutott el hozzánk drámától melodrámáig (mint Az utolsó mozielőadás vagy A kallódó emberek) és kesernyés-idézőjeles újrateremtésig (mint a Papírhold). De sorolhatnánk a Buffalo Bilit, a Madárijesztőt és még sokakat.

Ezúttal vígjátéki feldolgozással van dolgunk, olyannal, ami felsorakoztatott kellékeit tekintve jó is lehetne. Van benne cowboy (Lee Marvin): öregszik, de azért még férfi, kopott, esendő, de tény – régi újságkivágások bizonyítják –, hogy a polgárháború idején egykor „nagy” volt. Van egy kedves, ijedős és rezignált humorú indián (Oliver Reed), van csavargó, akinek talán egyetlen felismerhető tulajdonsága a malacság – és van természetesen az örömlány (Kay Lenz) – fiatal, csibészesen életrevaló, és lelke mélyén persze ártatlanka. Ott van aztán az immár testőrökkel megtámogatott, vadul lövöldöző madám a többi – kevésbé ártatlan lelkületű – örömlánnyal, s végül a főellenség: egy éppen divatba jövő műfaj képviselője, az elegancia felé igyekvő, csalárd kortesvezér. És van üldözés, furfang, átverés, hasraesés. S mindez a század legelején, az első pillanatok egyikében, amikor ebben az újsütetű történelemben valami tényleg elkezdhetett divatjamúlt lenni.

Kétségkívül lehetett valamiféle, a mítosz-siratást öngúnyba fordító szándéka a filmnek. Kézenfekvőbb és nyilvánvalóbb szándék azonban, hogy mulatságos vígjáték akart lenni; de sajnos, helyenként meglehetősen unalmas; több benne a közhely-poén, mint az igazi. A színészek közül is csak Oliver Reed képes meghaladni ezt a közhelyességet: egy-egy tüneményes gesztussal mintegy idézőjelbe téve önmagát, egyszerre teremtve meg a figurát és annak paródiáját. Pedig a főszereplő, Lee Marvin sem akármilyen jelenség. Az ő cowboyát azonban – éppen mert benne próbál megjelenni valamiféle halk tragédia – ugyanaz terheli meg, ami a film egészét: az időről időre becsempészett (ostobácska) melodráma. Így aztán a kedvesen önironikusnak szánt filmről még azt sem mondhatjuk el, ami egy vígjáték esetében nem is kevés: hogy tökéletesen súlytalan.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/10 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8126