KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/október
KRÓNIKA
• N. N.: Országos Közművelődési Filmfórum Kecskeméten
POSTA
• Németh Zoltán: Hol vetítik a klasszikusokat? Olvasói levél
• A szerkesztőség : Hol vetítik a klasszikusokat? Válasz

• Pörös Géza: Teremtő ízlés Időszerű beszélgetések a filmklubmozgalomról
PRO ÉS KONTRA
• Báron György: Nehéz szerelem Egymásra nézve
• Spiró György: Kikacsintva Egymásra nézve

• Csala Károly: Egy műfaj jelzései Vörös föld
• Székely András: Jelenetek egy kényszerházasságból Suli-buli
• Bársony Éva: Forgatókönyv-vezénylés Beszélgetés Simó Sándorral
VITA
• Szabó B. István: Mit és hogyan? Vita a forgatókönyvről

• Zalán Vince: Aki többet követelt az élettől, mint vajaskenyeret Noteszlapok Rainer Werner Fassbinderről
• N. N.: Rainder Werner Fassbinder filmjei
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Az ember és a történelem Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Adj, amit adhatsz
• Jakubovits Anna: Szenvedünk a kamaszkortól
• Lajta Gábor: Montiel özvegye
• Deli Bálint Attila: Újra vissza
• Ardai Zoltán: Pucéran és szabadon
• Harmat György: Hová tűnt Agatha Christie?
• Hollós László: Helyre vagy befutóra
• Greskovits Béla: Az ítélet: halál
• Varga András: Kilenctől ötig
• Zsilka László: Bajtársak
TELEVÍZÓ
• Boros István: „BBC” Budapest Beszélgetés Benda Lászlóval, baló Györggyel és Chrudinák Alajosal
• Csepeli György: ... et circenses A televíziós szórakoztatásról
• Kőháti Zsolt: Bevallani a múltat Tanúkihallgatás
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Filmes könyvek közt Rómában

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A sakál

Békés Pál

 

Akkoriban, amikor A Sakál napja a mozikba került, még volt valami mellbevágó a nyers profizmus, a szakszerű bérgyilkolás eladdig nem vagy alig látott mechanizmusában. Húsz év múltán, a klasszikus thriller modernizált változatának elkészültekor ez közhely. A profik világát éljük; a profizmus apoteózisára profilírozott profi filmesek profi módon snittelik elénk a profizmust. A filmes csúcstechnika élvetegen követi a gyilok-csúcstechnológiát, s ahogy a titánborítású robbanógolyókat mobiltelefonos-műholdas-laptopszámítógépes irányítással sorozatvető szupergéppuska optikáján keresztül látjuk a világot, már-már Bruce Willisszel együtt szabadulunk meg erkölcsi gátlásainktól; szemünk sem rebben, amikor az arcát-alakját jelenetenként váltogató Sakál két falat között, futólag szétloccsant egy agyvelőt, majd szalvétáért nyúl.

Az FBI csak egy másik terroristába kapaszkodhat, hogy elfogja az invenciózus bérmészárost, így kerül a képbe Declan, az életfogytigos IRA mesterlövész, aki ismeri a Sakál logikáját, lévén, hogy egy alomból valók. A film a két profi versenyfutásának feszültségmentes története. A tét nem az amerikai elnök feleségének élete – kit érdekel a céltáblaként szolgáló nő? –, nem is a megbízó orosz maffia előretörése Amerikában – erről lehetett volna filmet készíteni, de túl bonyolult, sőt talán veszélyes; ki tudja, markukban-e már a filmipar? –, a tét csakis az, hogy ki a profibb. A szabadlábon dolgozó szabadúszó gyilkos, vagy a másik, akit szabadlábra helyeztek, hogy végezzen régi kollégájával? A film készítői érezték, hogy a technikai tökély unalomba fúl, s ezért Richard Gere férfibáját kiaknázandó érzelmi szálakat szőttek a szüzsébe; az ír mesterlövész beleszeret az orosz titkosszolgálat FBI-összekötőnőjébe, ám a Sakál sajnos gyorsabb, és a kritikus pillanatban Valentina szép keblét nem födi golyóálló mellény. Ettől az ír érzelmi töltést kap, és léptei felgyorsulnak. A profizmus megállíthatatlanul terjedő mítosza szívósan sulykolja; rabló és pandúr között nincs különbség, csak néhány külsődleges apróság; van-e egyenruha és hivatalos jogosítvány az ölesre, avagy sem? A rablók pandúrnak állnak, a pandúrok rablóvá fajzanak, mi meg drukkolunk a moziban; ki a jobb? S hallgatjuk az untig ismételt szlogent, melyet korrektebb hentesek el-elmondanak, mielőtt meghúznák a ravaszt: „sorry, én csak a munkámat végzem”, s a találat után az elismerésre a kollégáktól rituálisan így hangzik: „O.K., szép munka volt”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/02 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3615