KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/október
KRÓNIKA
• N. N.: Országos Közművelődési Filmfórum Kecskeméten
POSTA
• Németh Zoltán: Hol vetítik a klasszikusokat? Olvasói levél
• A szerkesztőség : Hol vetítik a klasszikusokat? Válasz

• Pörös Géza: Teremtő ízlés Időszerű beszélgetések a filmklubmozgalomról
PRO ÉS KONTRA
• Báron György: Nehéz szerelem Egymásra nézve
• Spiró György: Kikacsintva Egymásra nézve

• Csala Károly: Egy műfaj jelzései Vörös föld
• Székely András: Jelenetek egy kényszerházasságból Suli-buli
• Bársony Éva: Forgatókönyv-vezénylés Beszélgetés Simó Sándorral
VITA
• Szabó B. István: Mit és hogyan? Vita a forgatókönyvről

• Zalán Vince: Aki többet követelt az élettől, mint vajaskenyeret Noteszlapok Rainer Werner Fassbinderről
• N. N.: Rainder Werner Fassbinder filmjei
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Az ember és a történelem Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Adj, amit adhatsz
• Jakubovits Anna: Szenvedünk a kamaszkortól
• Lajta Gábor: Montiel özvegye
• Deli Bálint Attila: Újra vissza
• Ardai Zoltán: Pucéran és szabadon
• Harmat György: Hová tűnt Agatha Christie?
• Hollós László: Helyre vagy befutóra
• Greskovits Béla: Az ítélet: halál
• Varga András: Kilenctől ötig
• Zsilka László: Bajtársak
TELEVÍZÓ
• Boros István: „BBC” Budapest Beszélgetés Benda Lászlóval, baló Györggyel és Chrudinák Alajosal
• Csepeli György: ... et circenses A televíziós szórakoztatásról
• Kőháti Zsolt: Bevallani a múltat Tanúkihallgatás
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Filmes könyvek közt Rómában

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Horror-trendek

Slender Man – Az ismeretlen rém

Nevelő szándék

Sepsi László

A városi legendák terjedése ma már elképzelhetetlen közösségi oldalak, digitális képek és mobiltelefonok nélkül.

 

A tinihorrorok és a városi legendák lényegében egy tőről fakadnak, erkölcsileg nemesítő rémtörténetek, amelyek a Grimm-mesék modernizált verzióiként a nagybetűs élet veszélyeire emlékeztetik az ifjúságot. Témáik a kamaszkorra jellemző testi elváltozásoktól és ezzel összefüggő higiéniai kötelességektől („a lány, akinek csótányok tenyésztek a hajában”), a párválasztás („kampós kezű sorozatgyilkos portyázik a szerelmesek promenádján), szórakozás („AIDS-es tűk a klubokban”) és szexualitás („aktus egy szűzzel gyógyítja a nemi betegségeket”) szinte minden területét átfogják, amelyeknek otthonos ismeretére a tizenéves közönségnek – egyben gyakori terjesztőknek – szükségük lehet. A legtöbb városi legenda, amely a kamaszélet viszontagságairól szól, ugyanúgy a szabályszegés-büntetés logikáját követi, mint bármelyik áramvonalas slasherfilm, és az sem véletlen, hogy ezen szabályszegések jelentős része szexuális jellegű. A szerkezeti és tematikus hasonlóságok ellenére viszonylag alacsony azoknak a tinihorroroknak a száma, amelyek a városi legendák folklórkincséhez nyúlnak, és ezt sikeresen teszik. Függetlenül attól, hogy akár a Péntek 13-sorozat vagy Freddy Krüger rémtettei is elmesélhetőek városi legendaként (ráadásul utóbbiban még az elméről elmére költöző mémszörny motívuma is benne van), a Kampókézzel és A körrel fémjelzett legenda-horrorok, illetve a Rémségek könyve-típusú tini-rémségek közül csak előbbiek értek el számottevő kritikai elismerést és kanonikus státuszt. Mindemellett az új évezredre a tiniket célzó városi legendák egy újabb témával és mediális csavarral gazdagodtak: a rémtörténetek már nem csak szájról szájra terjednek, mint herpesz a házibuliban, de cseten is át lehet küldeni őket. A legendák terjedése ma már elképzelhetetlen közösségi oldalak, digitális képek és videók, rezgő okostelefonok nélkül – A kör elátkozott VHS-relikviáját végleg felváltották a gyilkos internetes mémek.

Ennek a folyamatnak az egyik internetes ikonja és központi szimbóluma a 2009-ben megalkotott Slender Man, amelyet a Something Awful fórumának afféle netes horrorversenyére ötölt ki a „Victor Surge” nevű felhasználó. A Slender Man és Frankenstein szörnyének között nem csupán születésük körülményei (mindkettő valamiféle kollektív megmérettetés eredményeképp jött létre) jelentik a párhuzamot: mindkettő alapja egy szinte végtelen számú jelentéssel felruházható, mégis egyedi szörnytest, amely a Slender Man esetében egy nyúlánk, öltönyt viselő férfi, akinek koponyáját zsákvászonszerű anyag borítja, és háta mögött esetenként csápok kavarognak. Ám szemben Frankenstein szörnyével, a Slender Mannek csak teste van, története nincs. A különböző, leggyakrabban vizuális interpretációkban visszatérő motívum a rém vonzalma a kis- és fiatalkorúakhoz, ám ezen kívül afféle üres lap, amely bármilyen további értelmezésekkel feltölthető. Hol fekete-fehér képeken álldogál egy játszótér szélén, mint Pennywise az Az archív fotóin, hol magányos Tim Burton-i monstrumként csábít örök gyermekkorra az erdő sötét mélyén, hol pedig csápokkal ölelt lovecrafti rémként tör rá áldozataira. A Slender Man tulajdonságainak és jelentésének rögzítetlenségéből fakad, hogy egyelőre csaknem teljesen életképtelennek mutatkozott egy olyan történetközpontú médiumban, mint az egészestés film. Míg gifekben, videójátékokban és pár perces kisvideókra bontott websorozatokban a szörny hihetetlenül népszerű, egészestés feldolgozásai közül csupán a HBO elnyújtott és fókusztalan dokumentumfilmje, a Slenderman: Az internet réme életre kel haladta meg a low-budget horrorok gettóját, nem mellékesen azáltal, hogy a szörny helyett inkább koncentrált a szörny által előidézett valódi tragédiákra. 2014-ben két tizenkét éves lány a wisconsini erdőségben tizenkilenc késszúrással próbálta meg feláldozni közös barátnőjüket a Slender Mannek: a városi legendák effajta színrevitele és áttüremkedése a valóságba korántsem példátlan, ám a tragédia körüli hírverést meglovagló idei Slender Man-filmnek, Az ismeretlen rémnek semmi érvényeset vagy izgalmasat nem sikerült állítania róla.

Ehelyett Sylvain White és David Birke alacsony költségvetésű horrorja a nyitójelenetek után le is mond arról, hogy a gyilkos kamaszlányok történetét dolgozza fel, ehelyett az okkult határátlépésekről szóló klasszikus formulát próbálja adaptálni a mémek és digitális elmevírusok kontextusába, ahol a mumus ugyan a Slender Man, de valójában lehetne Samara is A körből. Az ismeretlen rémben a pedagógia győzedelmeskedik az esztétika felett: miközben szinte semmit nem örökít át a Slender Man körül kialakult netes kultusz képanyagainak vizualitásából, hőseit újra és újra a szabad internet hozzáférés veszélyei fenyegetik. A gyanús weboldalak, késő éjszakai csetpartnerek és bevérzett szemek között Az ismeretlen rém leginkább azon régi városi legendák retorikáját követi, amelyek a túl sok tévé veszélyeire hívták fel a figyelmet. Eszerint mindegy is, milyen rém tanyázik a közeli erdőben, a filmbeli tiniknek nem miatta kell meghalnia: pusztulásuk elsősorban az ingyenes wifinek és a korlátlan díjcsomagnak köszönhető.

 

SLENDER MAN – AZ ISMERETLEN RÉM (Slender Man) – amerikai, 2018. Rendezte: Sylvain White. Írta: David Birke. Kép: Luca del Puppo. Szereplők: Joey King (Wren), Julia Goldani Telles (Hallie), Annalise Basso (Piper), Jaz Sinclair (Chloe). Gyártó: Madhouse Entertainment / Mythology Entertainment. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 93 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/10 37-38. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13854