KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/szeptember
JEGYZET
• N. N.: Búcsú

• Bikácsy Gergely: A zárójel felbontása Megáll az idő
• Bereményi Géza: Iskolaévek
• Faragó Vilmos: Állófilm Rohanj velem!
• Lukácsy Sándor: Aszkéta krimi Csak semmi pánik...
• Székely Gabriella: Rövid utazás Beszélgetés Sándor Pállal
• Breuer János: Kodály Zoltán mozija
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Fekete – fehér Karlovy Vary
• Matos Lajos: Sci-fi-gu-rák Trieszt

• Ardai Zoltán: Érintetlen Himalája Konstans
• Koltai Ágnes: Sziléziai anzix Egy rózsafüzér szemei
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Matolcsy György: Az első avantgarde animátora Norman McLaren
• N. N.: Norman McLaren filmjei
• Lajta Gábor: Óvatos kísérletek – állami támogatással Újabb kanadai animációs filmek
VITA
• Veress József: Egy forgatókönyvolvasó feljegyzései Vita a forgatókönyvről
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: Aki mer, az nyer
• Greskovits Béla: Én és Caterina
• Lajta Gábor: Találkozás az Atlanti-óceánon
• Loránd Gábor: A rögbi és a lány
• Schubert Gusztáv: Miron szerelme
• Loránd Gábor: A karatézó Cobra
• Lajta Gábor: Tristana
• Hollós László: A szelíd vadnyugat
• Bikácsy Gergely: Haragban a világgal
• Simándi Júlia: A jegyzetfüzet titka
TELEVÍZÓ
• Valkó Mihály: Hová, merre, tévédráma? Veszprém
• Zalán Vince: Családon belül és kívül Arany Prága
• Nemeskürty István: Candelaio Nápolyi mulatságok
• Bernáth László: Sorozatdramaturgia A tenger
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Volt egyszer egy ... neorealizmus

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Clara

Vajda Judit

Geliebte Clara – német-magyar-francia, 2008. Rendezte: Helma Sanders-Brahms. Írta: Helma Sanders-Brahms, Nicole-Lise Bernheim és Colo Tavernier. Kép: Jürgen Jürges. Szereplők: Martina Gedeck (Clara Schumann), Pascal Greggory (Robert Schumann), Malik Zidi (Johannes Brahms), Fesztbaum Béla (Tausch), Takátsy Péter (Wazielewski). Gyártó: Integral Film / MACT Productions / Medienboard Berlin-Brandenburg / Objectiv Filmstudio. Forgalmazó: Grant Film Kft. Feliratos. 107 perc.

 

Habár a Clara rendezője, Helma Sanders-Brahms alakítja az egyik főhőst, Johannes Brahmst, az operatőr Jürgen Jürges pedig a címszereplő leszármazottja, a személyes érintettséget a filmesek nem tudták alkotásuk javára fordítani. A Robert Schumann, felesége és Brahms közötti bonyolult viszonyról – nem pedig, ahogy azt a cím sugallja, egyedül Clara Schumannról – mesélő mű érdektelen marad, annak ellenére, hogy a nyitány valami sokkal többet és szebbet ígér (a művészházaspár irodalmian emelkedett párbeszédét tartalmazza), ahogy az elemelt, szívhez szóló zárlat is csodaszép. Csak ami a kettő közt van, az nem akart összejönni.

A rendező persze eleve nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen nem lehet mindegyik zenészéletrajz olyan ihletett és látványos, mint az Amadeus, és valóban nagy kihívás túllendíteni a nyersanyagot a poros biográfiánál, hogy a letűnt korok zenéjével és az azt megszólaltató elfeledett figurákkal a ma emberét is megszólítsák. Olyan nagy a kihívás, aminek Helma Sanders-Brahms nem tudott megfelelni – hiába dolgozott együtt Pasolinivel, úgy tűnik, nem sikerült túl sok eredetiséget és újító szellemet kölcsönöznie mesterétől. Sematikus alkotásába a Schumannt játszó Pascal Greggory próbál életet lehelni, aki azonban sajnos sokszor túllő a célon, és hangoskodva ripacskodik.

A Schumann házaspár és Brahms története korábban mást is megihletett, és a Clara az 1947-es Clarence Brown-filmmel való összehasonlításban is alulmarad. Habár a Szerelmi dal sem remekmű (inkább csak a főszerepet játszó Katharine Hepburn életműve szempontjából érdekes), sokkal merészebb a későbbi alkotásnál: egy igazi nagyszabású, klasszikus hollywoodi mozi, amelyben nem félnek rengeteget zenélni és nem kevés humort csempészni az alapvetően tragikus cselekménybe, ráadásul az igazi dráma a koncert- és zenetermekben bontakozik ki – míg a Clara beérte Schumannék hálószobájával.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/06 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9858