KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/szeptember
JEGYZET
• N. N.: Búcsú

• Bikácsy Gergely: A zárójel felbontása Megáll az idő
• Bereményi Géza: Iskolaévek
• Faragó Vilmos: Állófilm Rohanj velem!
• Lukácsy Sándor: Aszkéta krimi Csak semmi pánik...
• Székely Gabriella: Rövid utazás Beszélgetés Sándor Pállal
• Breuer János: Kodály Zoltán mozija
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Fekete – fehér Karlovy Vary
• Matos Lajos: Sci-fi-gu-rák Trieszt

• Ardai Zoltán: Érintetlen Himalája Konstans
• Koltai Ágnes: Sziléziai anzix Egy rózsafüzér szemei
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Matolcsy György: Az első avantgarde animátora Norman McLaren
• N. N.: Norman McLaren filmjei
• Lajta Gábor: Óvatos kísérletek – állami támogatással Újabb kanadai animációs filmek
VITA
• Veress József: Egy forgatókönyvolvasó feljegyzései Vita a forgatókönyvről
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: Aki mer, az nyer
• Greskovits Béla: Én és Caterina
• Lajta Gábor: Találkozás az Atlanti-óceánon
• Loránd Gábor: A rögbi és a lány
• Schubert Gusztáv: Miron szerelme
• Loránd Gábor: A karatézó Cobra
• Lajta Gábor: Tristana
• Hollós László: A szelíd vadnyugat
• Bikácsy Gergely: Haragban a világgal
• Simándi Júlia: A jegyzetfüzet titka
TELEVÍZÓ
• Valkó Mihály: Hová, merre, tévédráma? Veszprém
• Zalán Vince: Családon belül és kívül Arany Prága
• Nemeskürty István: Candelaio Nápolyi mulatságok
• Bernáth László: Sorozatdramaturgia A tenger
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Volt egyszer egy ... neorealizmus

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Ewald Schormról

Félek

Gazdag Gyula

 

 

„Majd viszek neked

meleg levest

a börtönbe”

 

 

1974 kora nyarán Prágában jártam, hogy egy cseh színésszel tisztázzam a szerződtetés utolsó részleteit a Bástyasétány hetvennégy című film egyik főszerepére. Egy hétvégére utaztam oda, a következő héten kezdenünk kellett a film előzetes zenefelvételeit, azután a forgatást. A színész az utolsó pillanatban – magánéleti okokból – lemondta a szerepet. Mindenképpen meg kellett találnom a film főszereplőjét azon a hétvégén, és Prágában. Hétfőn délelőtt indult a gépem haza – reggel nyolckor még nem találtam senkit, aki alkalmas lett volna, vagy vállalni tudta volna. Pestről, telefonon kaptam a mentő ötletet: Ewald Schorm. Rendező ugyan, de játszott már filmen, méghozzá jó filmekben és jól: Az ünnepségről és a vendégekről (rendező: Jan Němec) és a Szálloda idegeneknek (rendező: Antonín Máša) című filmekben. A tolmácsnő segítségével, aki még életében nem vett részt hasonló küldetésben, a Vencel téri aluljáróból hívtuk fel telefonon Schormot. „Itt állok az aluljáróban egy magyar rendezővel, aki nem talál megfelelő főszereplőt a filmjéhez, és végső kétségbeesésében maga jutott az eszébe” – mondta a tolmácsnő keresetlen egyszerűséggel, mikor végre válaszoltak a vonal túlsó végén. Csekélyke cseh tudásommal megértettem, mit mond, és kétségbeesetten legyintettem: nincs ember, aki erre a szíves invitálásra szóba állna velem. „Tizenöt perc múlva ott vagyok” – hangzott a válasz, hatalmas nevetés után. Egy óra múlva megállapodtunk, egy héttel később Pestre érkezett, és elkezdtük.a forgatást.

Két hónappal később, budapesti tartózkodásának utolsó napján megmutattam neki az addig összevágott anyagot. Végigkacagta a vetítést, aztán átölelt, hosszan nézett rám szomorú tisztelettel, és azt mondta: „Majd viszek neked meleg levest a börtönbe”. Nem viccelt, komolyan gondolta. A tapasztalat beszélt belőle. Néhány évvel azelőtt készített egy filmet, amelyet a befejezés előtt kivettek a kezéből, átvágták, lekeverték, aztán úgy, megcsonkítva elsüllyesztették a munkakópiát, – a film azóta se létezik. Néhány héttel azelőtt, a forgatás alig egyhetes szünete után Prágából visszaérkezve, sápadtan, indulattól remegve mesélte el, hogyan távolították el – akarata ellenére – Jan Němecet Csehszlovákiából, hogyan kényszerítették, hogy szálljon fel az amszterdami gépre, miután mindent elvettek tőle, ami betű volt, legyen az könyv vagy notesz, hogyan nyomtak bele kábító injekciót, miután kézzel-lábbal hadakozott az emigráció ellen.

„Sose fogok én már filmet csinálni” – mondta néhány éve, mikor Prágában találkoztunk. „Ha lehetne is, nem merek. Túl sokat hagytam ki. Ez nem olyan, mint a biciklizés, ezt el lehet felejteni. Félek. Mit mondok a színészeknek? Hova teszem a kamerát? Mindentől félek.”

Azután tavaly – tizenöt év? tizennyolc év? után – mégis forgatott egy filmet. És röviddel a bemutató után meghalt. Mondhat az orvosi jelentés bármit, nevezhetik akárminek a kórt, ami végzett vele, tudom, másba halt bele. Valójában nem vírusok, vagy baktériumok végeztek vele, hanem a Rendszer, amelybe nem fért bele. A barátom volt, és nagyon fáj érte a szívem. Tehetséges ember volt: sok kiváló filmmel vagyunk szegényebbek, amelyeket nem készített el.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/05 22. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5372