KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/szeptember
JEGYZET
• N. N.: Búcsú

• Bikácsy Gergely: A zárójel felbontása Megáll az idő
• Bereményi Géza: Iskolaévek
• Faragó Vilmos: Állófilm Rohanj velem!
• Lukácsy Sándor: Aszkéta krimi Csak semmi pánik...
• Székely Gabriella: Rövid utazás Beszélgetés Sándor Pállal
• Breuer János: Kodály Zoltán mozija
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Fekete – fehér Karlovy Vary
• Matos Lajos: Sci-fi-gu-rák Trieszt

• Ardai Zoltán: Érintetlen Himalája Konstans
• Koltai Ágnes: Sziléziai anzix Egy rózsafüzér szemei
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Matolcsy György: Az első avantgarde animátora Norman McLaren
• N. N.: Norman McLaren filmjei
• Lajta Gábor: Óvatos kísérletek – állami támogatással Újabb kanadai animációs filmek
VITA
• Veress József: Egy forgatókönyvolvasó feljegyzései Vita a forgatókönyvről
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: Aki mer, az nyer
• Greskovits Béla: Én és Caterina
• Lajta Gábor: Találkozás az Atlanti-óceánon
• Loránd Gábor: A rögbi és a lány
• Schubert Gusztáv: Miron szerelme
• Loránd Gábor: A karatézó Cobra
• Lajta Gábor: Tristana
• Hollós László: A szelíd vadnyugat
• Bikácsy Gergely: Haragban a világgal
• Simándi Júlia: A jegyzetfüzet titka
TELEVÍZÓ
• Valkó Mihály: Hová, merre, tévédráma? Veszprém
• Zalán Vince: Családon belül és kívül Arany Prága
• Nemeskürty István: Candelaio Nápolyi mulatságok
• Bernáth László: Sorozatdramaturgia A tenger
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Volt egyszer egy ... neorealizmus

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Milyen finomak a fehérek!

Barna Imre

 

Marco Ferreri filmjeinek kulturális háttere – Kornis Mihály kifejezésével – ez a „csőd utáni világállapot”, melyben az úgynevezett európai ember, sőt, általában a humánum, végső vereséget szenvedett. A nagy zabálásban maga a Sátán zabáltat kéjt és halált négy kalandvágyó polgárral.

Egyiküket – azazhogy az őt megszemélyesítő színészt, Michel Piccolit – egyszer már megleshettük, amint hosszas főzőcskézés közben, akkurátusán pöttyösre fest egy pisztolyt, majd lelövi vele a feleségét, végül a tengerbe veti magát, és úszva utolér egy épp Tahitibe induló jachtot (Dillinger halott). A Szállást kérekben Roberto Begnigni is „a tengernek” megy. Ki a filmből, ki Európából: kalandra fel!

Mi van a zabáláson és a tengeren túl?

A legújabb Ferreri-film Afrikában játszódik. Afrikát egyszerre látjuk ugyanilyennek és másnak. Torzan és eleve elrontottan európaiasnak (amint negyedosztályú amerikanizáltság meg őskorba és iszlámba zagyvált bolsevizmus őrült elegye értendő) és „hamisítatlanul” afrikainak. Ha másért nem, hát mert – mint a cím is elárulja – itt embert is zabálnak. Fehéreket, ha úgy adódik, és jó, hogy úgy adódik, mert a fehér ember nagyon finom.

A fehéreknek amúgy persze a lelkük kéne, hogy finom legyen. Segélyt szállítanak ők az éhező Szahel számára. A finom fehér lélek és az éhező Szahel nagyszerű találkozása azonban megmarad absztraktumnak. Az ilyen találkozás kulturális lehetetlenség. A fehérek lelke nem finom (mert a korábbi Ferreri-filmekből jólismert poklok bűze járta át), a Szahelt pedig éhes bennszülöttek lakják, akik az európai paradicsompüré-rakománnyal történetesen nem tudnak mit kezdeni. A fehérek finom húsával annál inkább.

Michel Piccoli ebben a filmben egy lezüllött misszionáriust alakít. Holdkórosként tébolyog a nyomor, éhínség és háborúk gyötörte földrész sivatagos frontjai közt, eszébe sincs már, hogy bárkit bármire térítsen. Hazamenne, de látszik rajta, hogy nem fog. Ugyan minek? Hiszen Dillinger halott. Marad a sivatagban, túl a tengeren. Egyszer majd megeszik őt is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4329