KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/szeptember
JEGYZET
• N. N.: Búcsú

• Bikácsy Gergely: A zárójel felbontása Megáll az idő
• Bereményi Géza: Iskolaévek
• Faragó Vilmos: Állófilm Rohanj velem!
• Lukácsy Sándor: Aszkéta krimi Csak semmi pánik...
• Székely Gabriella: Rövid utazás Beszélgetés Sándor Pállal
• Breuer János: Kodály Zoltán mozija
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Fekete – fehér Karlovy Vary
• Matos Lajos: Sci-fi-gu-rák Trieszt

• Ardai Zoltán: Érintetlen Himalája Konstans
• Koltai Ágnes: Sziléziai anzix Egy rózsafüzér szemei
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Matolcsy György: Az első avantgarde animátora Norman McLaren
• N. N.: Norman McLaren filmjei
• Lajta Gábor: Óvatos kísérletek – állami támogatással Újabb kanadai animációs filmek
VITA
• Veress József: Egy forgatókönyvolvasó feljegyzései Vita a forgatókönyvről
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: Aki mer, az nyer
• Greskovits Béla: Én és Caterina
• Lajta Gábor: Találkozás az Atlanti-óceánon
• Loránd Gábor: A rögbi és a lány
• Schubert Gusztáv: Miron szerelme
• Loránd Gábor: A karatézó Cobra
• Lajta Gábor: Tristana
• Hollós László: A szelíd vadnyugat
• Bikácsy Gergely: Haragban a világgal
• Simándi Júlia: A jegyzetfüzet titka
TELEVÍZÓ
• Valkó Mihály: Hová, merre, tévédráma? Veszprém
• Zalán Vince: Családon belül és kívül Arany Prága
• Nemeskürty István: Candelaio Nápolyi mulatságok
• Bernáth László: Sorozatdramaturgia A tenger
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Volt egyszer egy ... neorealizmus

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Hárman hozzák a halált

Dögrovó

Ardai Zoltán

Titanic-feeling kontra függetlenek. Rod McCall szerény jéghegye a diadalmas hollywoodi világszabvány ellen.

 

A múlt század mostanában már a XX. A Nagy Egység európai elképzelései leszerepeltek, az Újvilágon a sor, az ő szentháromságán, a glóbusz mindinkább az A-, B- és C-movie jegyében igyekszik a cél felé. Ha sikerül elérni, hogy a rentábilis filmek már mind besorolhatók legyenek – hulljon a víziók férgese –, nincs már messze ama nap sem, hogy az emberi életek összessége is e háromkategóriás rendszerhez egyszerűsödjék. Az X-filmeknek, az X- és Y-életeknek el kell tűnniük. A Tarantino-hullám, ez az ármányosan álcázott X-offenzíva integrálható lesz, már ma is látszik.

A Titanickal és e grandiózus filmlétesítmény boss-ainak harcos kiállásával (a sajtóvisszhang bizonyos zöngéje ellenében) íme, előkészült az ultraindusztriális világfilmek korszaka. Az a fényes kor, amelyben a mega-költséggel készült produkciók, idővel pedig a szerényebbek is, törvényi védettséget élveznek majd mindazon nyilvános reflexióktól, amelyek nem reklámjellegűek. (A kulcsszó: „hitelrontás”.) Mert, míg bármely nyelvközösség irodalmi élete elsorvadna irodalmárok nélkül, Hollywoodot egyáltalán nem fenyegetné pusztulás, ha hirtelen eltűnnének azok a filmészeti szerzők, akik holmi értékkülönbségeken lovagolnak. A világmozi-makerek, szemben a költőkkel, nem kényszerülnek akármeddig eltűrni a kényelmetlenséget, amit a kritikai publikációk pisla földi léte jelent. Egyszercsak kordonba ütköznek majd az akadékoskodó firkászok, és az összes nyavalyás vartyogó meg javíthatatlan konkolyhintő be lesz szorítva az óceánba, az Internet-anonimitás sivatag-szabadságába, erőlködjön ott tovább, ha marad kedve.

Nem vitás tehát, hogy szédítő eredmények születnek, hatalmas vívmányok vannak kilátásban. Másfelől viszont az aknamunka sem lankadt el. Tekintsük például a Sundance-fesztiválon hírt szerzett Hárman hozzák a halált címre átkeresztelt pikareszk kalandfilmet. Itthoni forgalmazása talán jóhiszemű lépés, végtére is egy odaát gyártott road movie-ról van szó, szökött fegyencek kincskereső ámokfutása zajlik benne: népünk becsüli, igényli az ilyen alkotást. De konkrét átvételekor hiányzott az éberség. Éber szem felismerte volna a csalást, az akciómozi-firmával való cinikus visszaélést, a termék alkalmasságát a zavarkeltésre, a fiatalság kótyagosabb részének eszmei félrevezetésére. A Hárman... nem érdemel hatósági védelmet a sajtó ellenében, mert producere – egy követ fújva a rendezővel, vagy erélytelenségből fakadóan – semmibe vette a demokratikus többség preferenciáit. A titanicosok harca éppen hogy nem az ilyen kollégákért folyik.

Ha egy road movie börtönszökevényeket szerepeltet, úgy a műnek fegyházi képsorokkal helyes kezdődnie. A rabok kitörését minden szemléleti imbolygástól mentesen, vas-meggyőződésű dekorativista felfogásban kell bemutatni. Ami a dialógusokat illeti, nem elég csupán a feszességre ügyelni, a szépműtani tökélyhez elengedhetetlen, hogy a hangzó szövegek csakis válogatott érdes élcekből szerveződjenek, a törődött nép álmait, vágyait juttatva kifejezésre a mozgóképi művészet eszközeivel. Máskülönben – vagyis ha a bűnözők már az első képeken szökött állapotban jelennek meg, összevissza tántorogva és hablatyolva – rögtön a szabotázs alapos gyanúja merül fel napjainkban, amikor fokozott az amerikai filmesek globális felelőssége. Nem az első rendezése ez Rod McCallnak, amelyben valamilyen kétségbeesett vigadozásra, erre-amarra nyíló ambivalenciákra igyekszik hangolni a nézőt, ahelyett hogy (nagy respektussal a bűnözők és rendőrök iránt) az élet kemény strukturáltságát ábrázolná, mesével beoltva, edzve az arra hajlamosabbak agresszív kedvét és levezetve a gyengékét, amint a rend azt megkívánja.

Azért az itt működő X-méregfog szerencsére nem különösebben tartalmas. A sztori, a motívum-kompozíció, a dialógusok sokkal kevesebbet nyújtanak a színészeknek, mint viszont. A Hárman hozzák a halált mondhatni konvencionális vonása a színész efféle túlterhelése. Kissé konkáv darab, ritkán mutat feltörő és formába rántódó minőséget, anyaga többnyire inkább előhúzogatott, úgy ahogy összeépítgetett (eltérően a Tarantino- vagy akár az Araki-filmektől). Az első útigyilkosság riasztó mágikus-realista jelenet, a későbbi alkalmak groteszkek, aztán üdén humorosak. A két záróeset azonban csupán idétlen, egyaránt híján realitásértéknek és játékosságnak, akár korábban az egyik főszereplő szózata fegyverről és hatalomról. Ha McCall e zsengéjéért sokan lelkesednének, annál jobb. Az X-mozit illető érzékelés elkásásodási folyamatai csak siettetik az ABC-képletű világ eljövetelét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/06 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3729