KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/szeptember
JEGYZET
• N. N.: Búcsú

• Bikácsy Gergely: A zárójel felbontása Megáll az idő
• Bereményi Géza: Iskolaévek
• Faragó Vilmos: Állófilm Rohanj velem!
• Lukácsy Sándor: Aszkéta krimi Csak semmi pánik...
• Székely Gabriella: Rövid utazás Beszélgetés Sándor Pállal
• Breuer János: Kodály Zoltán mozija
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Fekete – fehér Karlovy Vary
• Matos Lajos: Sci-fi-gu-rák Trieszt

• Ardai Zoltán: Érintetlen Himalája Konstans
• Koltai Ágnes: Sziléziai anzix Egy rózsafüzér szemei
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Matolcsy György: Az első avantgarde animátora Norman McLaren
• N. N.: Norman McLaren filmjei
• Lajta Gábor: Óvatos kísérletek – állami támogatással Újabb kanadai animációs filmek
VITA
• Veress József: Egy forgatókönyvolvasó feljegyzései Vita a forgatókönyvről
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: Aki mer, az nyer
• Greskovits Béla: Én és Caterina
• Lajta Gábor: Találkozás az Atlanti-óceánon
• Loránd Gábor: A rögbi és a lány
• Schubert Gusztáv: Miron szerelme
• Loránd Gábor: A karatézó Cobra
• Lajta Gábor: Tristana
• Hollós László: A szelíd vadnyugat
• Bikácsy Gergely: Haragban a világgal
• Simándi Júlia: A jegyzetfüzet titka
TELEVÍZÓ
• Valkó Mihály: Hová, merre, tévédráma? Veszprém
• Zalán Vince: Családon belül és kívül Arany Prága
• Nemeskürty István: Candelaio Nápolyi mulatságok
• Bernáth László: Sorozatdramaturgia A tenger
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Volt egyszer egy ... neorealizmus

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A szerencse háza

Varró Attila

The House – amerikai, 2017. Rendezte: Andrew Jay Cohen. Írta: Brendan O’Brien és Andrew Jay Cohen. Kép: Jas Shelton. Zene: Andrew Feltenstein és John Nau. Szereplők: Will Ferrell (Scott), Amy Poehler (Kate), Jason Mantzoukas (Frank), Ryan Simpkins (Alex), Nick Kroll (Bob). Gyártó: New Line Cinema / Village Roadshow Entertainment / Good Universe. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 88 perc.

 

A Cohen-O’Brian szerzőpáros eddigi – minden szempontból – szegényes életműve a saját infantilis oldalukkal küzdelemre kényszerült házaspárok komédiáira korlátozódik, amelyek középpontjában a csatatérré vált családi otthon áll: a felnőtt lét intézményének erődítménye, amelynek falait nem kívülről marja a korrózió, inkább belülről korhasztják szét a felhőtlen/felelőtlen ifjúságba titkon visszakívánkozó átlagemberek vágyai. Az idei opusz veszélyben lévő háza ezúttal a középkorú Johansen-házaspár fészke, amelyből 18 éves lányuk épp kirepülni készül, ám az egyetemi ösztöndíjra összekuporgatott pénzt szülei egyetlen óra alatt elkockázzák egy vegasi vakáció alatt. Szerencsejáték-függő barátjuk azonban előáll a mentőötlettel: egy illegális magánkaszinó Sierra Madre álmos szuburbiájában egyetlen nyári szezon alatt visszahozhatná, sőt megtriplázhatná az elvesztett összeget – ráadásul milliós élmények kóstolóját kínálná kispolgár hőseinknek a nagymenők életéből.

A szerencse háza alapsztorijának minden esélye megvolt rá, hogy csípős szatíra vagy keserű tragikomédia főnyereménye lehessen a kertvárosi álomélet mélyén lappangó sötét indulatokról, egyfajta Félelem és reszketés Sierra Madrében – a kisközösségben elszabaduló mohóság, függőségek és erőszak azonban megállíthatatlan, tébolyult örvény helyett mindössze röpke kiruccanás marad, a kötelező közhely-tanulságokkal. Ennél nagyobb probléma, hogy az alkotók úgy bánnak a főként jellemkomikumból fakadó humorral, mintha burleszket csinálnának: minden geget addig fokoznak, túloznak és variálnak, amíg erejét veszti a tetőpontra – legyen szó szomszédok között rögtönzött ketrecharcról vagy a családapa-hős ujjlevágós maffiaszámáról, amely a fináléban visszaadja a „félkarú rabló” kifejezésnek eredeti jelentését. Így aztán nem a morális üzenet, inkább maga a film válik intő példává a játékfüggőség ellen: aki nem tud időben kiszállni egy nyerő szériából, óhatatlanul vesztesként végzi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/08 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13326