KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/szeptember
JEGYZET
• N. N.: Búcsú

• Bikácsy Gergely: A zárójel felbontása Megáll az idő
• Bereményi Géza: Iskolaévek
• Faragó Vilmos: Állófilm Rohanj velem!
• Lukácsy Sándor: Aszkéta krimi Csak semmi pánik...
• Székely Gabriella: Rövid utazás Beszélgetés Sándor Pállal
• Breuer János: Kodály Zoltán mozija
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Fekete – fehér Karlovy Vary
• Matos Lajos: Sci-fi-gu-rák Trieszt

• Ardai Zoltán: Érintetlen Himalája Konstans
• Koltai Ágnes: Sziléziai anzix Egy rózsafüzér szemei
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Matolcsy György: Az első avantgarde animátora Norman McLaren
• N. N.: Norman McLaren filmjei
• Lajta Gábor: Óvatos kísérletek – állami támogatással Újabb kanadai animációs filmek
VITA
• Veress József: Egy forgatókönyvolvasó feljegyzései Vita a forgatókönyvről
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: Aki mer, az nyer
• Greskovits Béla: Én és Caterina
• Lajta Gábor: Találkozás az Atlanti-óceánon
• Loránd Gábor: A rögbi és a lány
• Schubert Gusztáv: Miron szerelme
• Loránd Gábor: A karatézó Cobra
• Lajta Gábor: Tristana
• Hollós László: A szelíd vadnyugat
• Bikácsy Gergely: Haragban a világgal
• Simándi Júlia: A jegyzetfüzet titka
TELEVÍZÓ
• Valkó Mihály: Hová, merre, tévédráma? Veszprém
• Zalán Vince: Családon belül és kívül Arany Prága
• Nemeskürty István: Candelaio Nápolyi mulatságok
• Bernáth László: Sorozatdramaturgia A tenger
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Volt egyszer egy ... neorealizmus

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Médiaország: a TV hatalma

Tüske Zsuzsanna

Videocracy – svéd-dán-brit-finn, 2009. Rendezte és írta: Erik Gandini. Kép: Manuel Alberto Claro, Lukas Eisenhauer. Zene: David Österberg, Johan Söderberg. Szereplők: Silvio Berlusconi, Flavio Briatore, Fabrizio Corona. Gyártó: Zentropa / Atmo Media Network. Forgalmazó: Anjou Lafayette. Feliratos. 85 perc.

Ha Michael Moore történetesen Silvio Berlusconi Olaszországába születik, valószínűleg nem kétévente, hanem havonta forgatna egy vitriolos filmpamfletet, úgy, hogy közben még a tényeket sem kellene eltorzítania a drámai hatás kedvéért. Az olasz miniszterelnök személye, és az általa meghonosított politikai kultúra olyan sok támadási felületet kínál – a magánéleti botrányoktól kezdve a korrupciós ügyeken át a médiauralomig –, hogy riporter legyen a talpán, aki képes eldönteni, merre kezdje a disznóságok lajstromba vételét.

Az olasz születésű, de a filmezés alapjait Svédországban elsajátító Erik Gandini úgy oldotta meg a dilemmát, hogy meg sem próbálta az (ál)objektív újságíró szerepét eljátszani. A Médiaország nem oknyomozó riport, hanem videóesszé, amely – hasonlóan a brit Adam Curtis filmjeihez – egyetlen teória meggyőző kibontására vállalkozik. Gandini állítása szerint az olasz társadalom a televízió és a sztárkultusz bűvkörében él, és mivel a csatornák 90%-át – közvetve vagy közvetlenül – Berlusconi tartja befolyása alatt, a szexista showműsorok az ő világképének lenyomataiként szolgálnak. Illusztráció gyanánt ehhez három, a korszellemet jól jellemző figurát mutat be: a fiatal szakmunkást, aki mindenáron „be akar kerülni a médiába”, a Mussolini-rajongó sztárcsinálót, aki személyes barátja az Elnöknek, és a celebeket fotózó paparazzit, aki végül celebet kreál saját magából is.

Politikai töltetű dokumentumfilmhez képest Gandini keveset bíz a szavakra, a képei sokkal beszédesebbek: a szokatlan nézőpontokból bemutatott showműsorok meglehetősen szürreális látványt nyújtanak, mintha egy színes és vidám rémálomban járnánk. A Médiaországban mégis az a legnyomasztóbb, hogy a műfajtársakra jellemző forradalmi hév teljesen hiányzik belőle. Gandini rezignáltan – már-már unottan – sorolja a vádpontokat, mintha maga sem hinne benne, hogy filmjével képes lenne bármin is változtatni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/03 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10560