KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/augusztus
POSTA
• Brüll Mária: Tűzszekerek vagy Illés szekere
VITA
• Koltai Tamás: Film akkor is van, ha nincs mese Kerekasztal-beszélgetés rendezőkkel

• Báron György: Budapesti ragadozók Dögkeselyű
• Székely Gabriella: A filmépítész Beszélgetés Szomjas Györggyel
• Pörös Géza: Szerelmi vallomás és népművelés Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Schubert Gusztáv: Láthatatlan film Kísérleti filmezés Magyarországon
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Hajóval a hegyen át Cannes (2)
• Csala Károly: Mi újság a harmadik világban? Taskent

• Bereményi Géza: Kurtítás Sörgyári capriccio
• Zalán Vince: Háttér nélküli világok A nyugatnémet film A bádogdob után
• Csala Károly: „Nem vagyok ünnepélyes...” Beszélgetés Peter Lilienthallal
LÁTTUK MÉG
• Simándi Júlia: Honda-lovag
• Jakubovits Anna: Legyen a férjem!
• Farkas András: Földrengés Tokióban
• Lajta Gábor: Hogyan csináljunk svájcit?
• Loránd Gábor: A menyasszony
• Lajta Gábor: A csontok útja
• Farkas András: A seriff és az idegenek
• Ardai Zoltán: Krakatit
• Sebők László: A fekete paripa
• Simándi Júlia: Apaszerepben
• Gáti Péter: Tanú ne maradjon
• Bikácsy Gergely: A vidéki lány
TELEVÍZÓ
• Hankiss Elemér: A cselekvő és merengő tévé Jegyzetek az amerikai és a magyar televízió hatásmechanizmusáról
• Rajnai András: Az elektronikus jelenség Ellenvélemény
• Bernáth László: Én nem telefonáltam Ellenvélemény
• N. N.: A világ televíziói
KÖNYV
• Richter Rolf: Filmirodalom az NDK-ban

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Élni tudni kell

Tamás Amaryllis

 

Szellemes mulatság, meglepő fordulatokban bővelkedő bonyodalom az Élni tudni kell!, a történet a pénz/pénztelenség, a hatalom/a hatalomnélküliség köreit járatja hőseivel. A buszsofőr (a Lábad között című filmben megismert búsképű lovag, Carmelo Gomez alakításában) és a pincérnő (Salma Hayek elementáris, vibráló tehetséggel játssza) katartikus találkozása izgalmas, örök konfliktusok végiggondolására készteti a történések Ariadné fonalát nyomon követő nézőjét.

Annyit elárulhatunk anélkül, hogy lelőnénk a számtalan meglepő ötletet, hogy a film az abszolút mélypontról indít. Martin először buszos ámokfutásba kezd, majd magára nyitja a gázt, ezt a viaduktos ugrási szándék követi – végezni akar az életével mindenáron, mert szerencsétlen nyomorultnak érzi magát. Egy ismeretlen „jótevő” – Salva, a „könyvelő” ideiglenesen lebeszéli róla, elkíséri a Zöld Mezők Idősek Otthonába, hogy nem csekély haszon reményében uzsorásoktól egy hétre százötmillió pesetát vetessen föl az öngyilkosjelölttel. A terv ördögi: a balek kétlábon járó befektetéssé válik, de legalább kiélvezi az életet, mielőtt meghal –, így szól az alku. Martinból „trendi gyerek” lesz, mobiltelefonnal, bankszámlakártyával, végre kiélheti beteges vonzalmát a távirányítókkal, zabálhat számolatlanul („gazdag ember akkor is eszik, ha nem éhes”), álompartit rendezhet iraki kaviárral, kígyóemberrel, jacuzzis fürdőtermében pezsgővel töltheti fel az úszómedencét. A parti lesz a végzete, itt pincérkedik ugyanis Lola, alias „Frida Kahlo” (ez Salma Hayek következő filmszerepe), aki temperamentumos, egzotikus és szabadszájú. A Nagy Életet vivő Martinnal pillanatok alatt elvernek néhány milliócskát: divatbemutató – egy másodpercre föltűnik Sophia Loren is –, Eiffel torony…

Mindenki mást alakít, mint ami, és mást, mint amit hisznek róla. A film a „vége” feliratig bírja szusszal, sziporkával. Miközben Lola, Martin, Salva „reciklálnak” százmillió pesetányi összeget, mindhárman megtanulnak örülni annak, amijük van/amijük nincs. És rádöbbennek a szakállas igazságra: hogy az életet végig kell játszani. Hogy is mondta Hippokratész? Ahol a méreg, ott a gyógyszer is. Burjánzik körülöttünk a „nyomor”, a „dőzsölés” – lármáját, szagát is érezzük. Egyszer fenn, máskor lent. Mint fent, úgy lent… élettörténetünk párkái – mi magunk vagyunk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/09 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3450