KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/augusztus
POSTA
• Brüll Mária: Tűzszekerek vagy Illés szekere
VITA
• Koltai Tamás: Film akkor is van, ha nincs mese Kerekasztal-beszélgetés rendezőkkel

• Báron György: Budapesti ragadozók Dögkeselyű
• Székely Gabriella: A filmépítész Beszélgetés Szomjas Györggyel
• Pörös Géza: Szerelmi vallomás és népművelés Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Schubert Gusztáv: Láthatatlan film Kísérleti filmezés Magyarországon
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Hajóval a hegyen át Cannes (2)
• Csala Károly: Mi újság a harmadik világban? Taskent

• Bereményi Géza: Kurtítás Sörgyári capriccio
• Zalán Vince: Háttér nélküli világok A nyugatnémet film A bádogdob után
• Csala Károly: „Nem vagyok ünnepélyes...” Beszélgetés Peter Lilienthallal
LÁTTUK MÉG
• Simándi Júlia: Honda-lovag
• Jakubovits Anna: Legyen a férjem!
• Farkas András: Földrengés Tokióban
• Lajta Gábor: Hogyan csináljunk svájcit?
• Loránd Gábor: A menyasszony
• Lajta Gábor: A csontok útja
• Farkas András: A seriff és az idegenek
• Ardai Zoltán: Krakatit
• Sebők László: A fekete paripa
• Simándi Júlia: Apaszerepben
• Gáti Péter: Tanú ne maradjon
• Bikácsy Gergely: A vidéki lány
TELEVÍZÓ
• Hankiss Elemér: A cselekvő és merengő tévé Jegyzetek az amerikai és a magyar televízió hatásmechanizmusáról
• Rajnai András: Az elektronikus jelenség Ellenvélemény
• Bernáth László: Én nem telefonáltam Ellenvélemény
• N. N.: A világ televíziói
KÖNYV
• Richter Rolf: Filmirodalom az NDK-ban

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Az utolsó szolgálat

Pápai Zsolt

The Last Detail – amerikai, 1973. Rendezte: Hal Ashby. Szereplők: Jack Nicholson, Otis Young, Randy Quaid. Forgalmazó: Sony. 99 perc.

A hatvanas-hetvenes évek amerikai filmjében kevés alkotó volt képes olyan bravúrosan tükröztetni a klasszikus hollywoodi hurráoptimizmust és annak kritikáját, mint Hal Ashby. Így tett a buddy movie, road movie és férfimelodráma háromszögébe helyezhető Az utolsó szolgálatban is, amelyben két tengerészgyalogosnak (Jack Nicholson és Otis Young) börtönbe kell kísérnie a negyven dollár ellopása miatt a hadbíróság által nyolc év börtönre ítélt társukat, az éretlen, infantilis Meadowst (Randy Quaid). A nyers stílusú, de érző szívű katonák fordulatos kalandtúrává változtatják az utazást rabjuk számára, aki egy hét leforgása alatt megízleli az élet korábban általa egyáltalán nem ismert édességeit.

Miként az egy évvel előtte készült, ritka kiváló Harold és Maude, Ashby ezen munkája is rendhagyó beavatástörténet. Szépen megférnek benne a hétköznapiságukban is érdekes pillanatok (játszódjanak jégpályán, buszon vagy a világ legjobb szendvicsét adó büfében) és az extrémebb szituációk (bizarr szektaszeánsz az önjelölt próféta jelenlétében, férfivé avatás a vendégmarasztaló kuplerájban), de legyenek a bemutatott helyzetek bármily humorosak sokszor, Ashby sírva vígad. Hiszen egy olyan országról beszél, ahol negyven dollár ellopása nyolc év börtönt ér.

A társadalombírálat nem csak az alapszituációba van belekódolva, hanem a jelenetek kivitelezésén is látszik. Kevés dermesztőbb buddy movie-t ismer Hollywood története, Az utolsó szolgálat fagyos, libabőrös mozi, amelyben a legderűsebb pillanatok katarzisát is rendre meggyengíti a kolorlokál. Járjunk külsőben vagy belsőben – utcán, parkban, bárban, hotelszobában –, a színek tompák, a miliő elnyűtt, az enteriőr roskatag: Michael Chapman kamerája már-már dokustílusban mutatja be a traumái nyomán kifakult és megroggyant Államokat. A belsőkben is szinte párállik a lehelet, míg a külsőkben – ha vannak – a szemhatárt tágító totálok is inkább a hősökre zárják, mintsem rájuk nyitják a világot (lásd például minden idők legnyomorultabb kerti partiját a zárlatban).

Mi a jobb? A lét izgalmasságát nem ismerve vonulni ki a világból, vagy az élet örömeit siratva kivonódni onnan? A börtönévek túlélésének az esélye nyilván akkor nagyobb, ha az elítélt nem tudja, hogy mit veszít. De mit ér a túlélés, ha nincs miért élni? Míg Meadows a film elején közönyösen veszi tudomásul szabadságának brutális megvonását, az utazás végére tudatosul benne annak a veszteségnek a mértéke, amit elítélése nyomán a jövőben el kell szenvednie. Nem véletlenül próbál a zárlatban megszökni őrzői elől, illetve nem véletlen, hogy csak ekkor próbál szökni. Próbálkozik, de sikertelenül – Ashby a boldogtalan véggel azt sugallja, hogy a fiú rosszul járt a boldogságtúrával. Mindez már nem egyszerűen társadalomtudatos, hanem kemény ideológiakritikai gesztus: a hollywoodi film boldogságmitológiájának érvényességét vitatja.

Extrák: Nincsenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/12 62-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13468