KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/július
POSTA
• Balogh Béla: Éreklődéssel olvasom... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Közhelyeket válaszolhatunk... Szerkesztői válasz
• Bánk Melinda: Júniusi számuk... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Úgy érezzük... Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
VITA
• Dobai Péter: Elnémul a szó, megszólal a kép Vita a forgatókönyvről
• Kertész Ákos: Mohamed koporsója Vita a forgatókönyvről
• Szalai Györgyi: A harmadik oldal Vita a forgatókönyvről
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Reményre ítélve Cannes (1)

• Koltai Tamás: Fenn az ernyő Vőlegény
• Kövesdi Rózsa: Elvek és tervek Beszélgetés Jeles Andrással
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Gyurmahorror fáradt dokumentummal Oberhausen

• Györffy Miklós: Peter Weiss és a film
• N. N.: Peter Weiss filmjei
• Buda Béla: Jegyzet Huston filmjéhez
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: Szicíliai védelem
• Kovács András Bálint: Ez Amerika
• Ardai Zoltán: Az ifjúkor forró évei
• Hollós László: A kapitány kalandjai
• Kövesdi Rózsa: Meztelenek és bolondok
• Harmat György: Vízimese
• Lajta Gábor: Szóljon a rock
• Sebők László: Éjszaka történt
• Lajta Gábor: Katonadolog
TELEVÍZÓ
• Bikácsy Gergely: Óriások és törpék Miskolc
• N. N.: A 22. miskolci tévéfesztivál díjnyertesei
• Csepeli György: Katarzis papucsban A tévéjátékok társadalomelvű esztétikájához
• Mihályfi Imre: Mentsük meg a tévédrámát!
• Koltai Ágnes: A hitehagyott tollnok Szegény Avroszimov
• Koltai Tamás: Hol kezdődött Viktor Brizgalov erkölcsi romlása? A tanszék
• László Balázs: A televíziózás őshazájában Az angol televízióról
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Olasz kismonográfia Kovács Andrásról
• Varga András: Veress József: Kovács András

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Van Goghok

Vincze Teréz

Van Gogi – orosz, 2018. Rendezte és írta: Szergej Livnyev. Kép: Jurij Klimenko. Zene: Leonyid Deszatnyikov és Alekszej Szergunyin. Szereplők: Alekszej Szerebjakov (Mark), Daniel Olbrychski (Victor), Jelena Koranyeva (Irina), Polina Agurjeva (Mása), Natalja Nyegoda (Tánya). Gyártó: Lepolis / Forma Pro Films. Forgalmazó: Pannónia Entertainment. Feliratos. 103 perc.

 

Szergej Livnyev orosz rendező az 1990-es évek elején készített két nagyjátékfilmet, majd hosszú időre visszavonult a rendezéstől és főleg producerként dolgozott. A Van Goghok 24 év szünet után a visszatérő filmje. A színészválasztás azonnal rámutat, hogy nem kívánta a film sikerét a véletlenre bízni, hiszen a főszerepeket a lengyel és az orosz filmgyártás talán legnagyobb sztárjaira bízta. Daniel Olbrychski (Nyírfaliget, Özönvíz) alakítja az apát, Alekszej Szerebrjakov (Leviatán) pedig a fiút. A két színésztitán előadásában pedig egy nem túlzottan eredeti, viszont az érzelmi feszültséggel semmit sem spóroló apa-fiú melodrámát láthatunk. A helyzetet súlyosbítja és a teatralitást növeli, hogy mindketten művészek: az apa nemzetközi hírű karmester, akin a demencia első jelei mutatkoznak, a fiú pedig egy kevesebb elismertségnek örvendő képzőművész, aki valószínűleg apja mindent uralni vágyó személyisége elől menekült el hazájából, azóta Tel Avivban él.

A film elején, hosszú idő után hazatérve, a fiú értesül apja romló egészségi állapotáról, ugyanakkor újra felszínre kerülnek az egy életen át hordozott sérelmek és ellentétek. A fiú életének sikertelenségéért leginkább anyját okolja, aki – tudomása szerint – születése után meg akarta őt gyilkolni, majd pedig nyomtalanul eltűnt az apára hagyva felnevelését. Valószínűleg egy melodrámához már ennyi gyermekkorban elszenvedett sérelem is épp elég gyúanyag lenne, de egy rendezőnek, aki negyed százados szünet után vág bele új filmbe, talán el kell néznünk, hogy három melodrámára is elég személyiségromboló drámai megvilágosodást sűrített a filmjébe. Nem leplezem le a sok megrázó múltbeli rejtélyt, melyek a film során kiderülnek, s amelyek fényében elnézőbbek leszünk a fiú teátrális önsorsrontásával. De az, hogy elhisszük-e, hogy a szembenézés apja haldoklásával való megváltoztatja őt, teljesen ránk van bízva, mert a színészi játék nem sokat segít a megértésben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/10 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14291