KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/július
POSTA
• Balogh Béla: Éreklődéssel olvasom... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Közhelyeket válaszolhatunk... Szerkesztői válasz
• Bánk Melinda: Júniusi számuk... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Úgy érezzük... Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
VITA
• Dobai Péter: Elnémul a szó, megszólal a kép Vita a forgatókönyvről
• Kertész Ákos: Mohamed koporsója Vita a forgatókönyvről
• Szalai Györgyi: A harmadik oldal Vita a forgatókönyvről
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Reményre ítélve Cannes (1)

• Koltai Tamás: Fenn az ernyő Vőlegény
• Kövesdi Rózsa: Elvek és tervek Beszélgetés Jeles Andrással
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Gyurmahorror fáradt dokumentummal Oberhausen

• Györffy Miklós: Peter Weiss és a film
• N. N.: Peter Weiss filmjei
• Buda Béla: Jegyzet Huston filmjéhez
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: Szicíliai védelem
• Kovács András Bálint: Ez Amerika
• Ardai Zoltán: Az ifjúkor forró évei
• Hollós László: A kapitány kalandjai
• Kövesdi Rózsa: Meztelenek és bolondok
• Harmat György: Vízimese
• Lajta Gábor: Szóljon a rock
• Sebők László: Éjszaka történt
• Lajta Gábor: Katonadolog
TELEVÍZÓ
• Bikácsy Gergely: Óriások és törpék Miskolc
• N. N.: A 22. miskolci tévéfesztivál díjnyertesei
• Csepeli György: Katarzis papucsban A tévéjátékok társadalomelvű esztétikájához
• Mihályfi Imre: Mentsük meg a tévédrámát!
• Koltai Ágnes: A hitehagyott tollnok Szegény Avroszimov
• Koltai Tamás: Hol kezdődött Viktor Brizgalov erkölcsi romlása? A tanszék
• László Balázs: A televíziózás őshazájában Az angol televízióról
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Olasz kismonográfia Kovács Andrásról
• Varga András: Veress József: Kovács András

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

A sztárok nem Liverpoolban halnak meg

Benke Attila

Film Stars Don’t Die in Liverpool – angol–amerikai, 2017. Rendezte: Paul McGuigan. Szereplők: Annette Bening, Jamie Bell, Vanessa Redgrave. Forgalmazó: Sony. 101 perc.

 

A romantikus drámák alkotóit mindig csábítja a giccs szirénje, ám a skót származású brit rendező, Paul McGuigan (Acid House, Alvilági játékok) sikeresen ellenállt a kísértésnek Peter Turner a híres hollywoodi színésznőről, Gloria Grahame-ről szóló memoárjának filmadaptációjában, A sztárok nem Liverpoolban halnak meg-ben.

Guigan műve a Félelem megeszi a lelket vagy a Harold és Maude rokona, minthogy a végzetes szerelem a feltörekvő fiatal brit színész, Peter Turner és a Petertől negyedszázaddal idősebb hollywoodi filmcsillag, Gloria Grahame között bontakozik ki. Ám a pár boldogságát a műfaj klasszikusaival ellentétben nem külső erő, hanem a rákbeteg színésznő hiúsága mérgezi meg. Így a film tétje hasonló Billy Wilder Alkony sugárútjáéhoz: ahogy a némafilmsztár Gloria Swansonnak, úgy az ötvenes évek noirjaiból (Nicholas Ray: Magányos helyen, Fritz Lang: Búcsúlevél) ismerős Gloria Grahame-nek is szembe kell néznie saját mulandóságával.

Bár A sztárok nem Liverpoolban halnak meg annyira nem okos és önreflexív, mint Billy Wilder noir-drámája, alkotói (kiváltképp a főszereplőt meggyőzen eljátszó Annette Bening) érezhetően megértették, mi zajlott az idővel és a betegséggel titáni harcot vívó Gloria fejében. A sztár a valóságban is rettegett az öregedéstől, ezért plasztikai műtéteknek vetette alá magát, melyek miatt fél ajka lebénult. A filmbéli Gloria sem hajlandó elfogadni, hogy testét lassan felemészti a rák. A színésznő végzete a magára erőltetett amerikai optimizmus, mely egyet jelent a biztos halállal. Mivel Gloria fél, hogy a kemoterápia miatt kihullik a haja, besárgul a bőre, nem lesz már vonzó a fiatal Peter számára, ezért önmagát is becsapja a „minden rendben lesz” ideológiával, és nem jár kezelésekre. Gloria kapcsolata így olyan, mint szerepei, melyek 2-3 órára ismét elhitetik vele, hogy örökké fiatal és szép marad, ám saját teste elől nem menekülhet az illúzióvilágban sem.

Ezt az átmeneti, „csak egy nap a világ” állapotot érzékletesen mutatja be Paul McGuigan a kreatív időkezeléssel. McGuigan merészen vág el egy heves csókolózást vagy könnyes búcsúzkodást, és ugrik az időben, mintha az egész csak Gloria vagy Peter fejében történt volna meg, erősítve ezzel a megpecsételt sorsú kapcsolat átmeneti mivoltát. De ezzel a módszerrel a rendező azt is elkerüli, hogy az érzelmi kitörések megrontsák a csendes drámát.

A sztárok nem Liverpoolban halnak meg tehát könnycsatornáink mellett agyunkra is képes hatni színészi alakításaival (bár a Petert megformáló Jamie Bell haloványabb a veterán színésznők között), izgalmas témaválasztásával, kreatív formanyelvével és remek zenéivel (például a California Dreamin’ melankolikus feldolgozásával).

Extrák: Videoklip a film betétdalával (Elvis Costello: You Shouldn’t Look at Me That Way), beszélgetés az alkotókkal, werkfilmek, audiokommentár Paul McGuigan rendezővel, előzetes.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/12 62-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13919