KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/július
POSTA
• Balogh Béla: Éreklődéssel olvasom... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Közhelyeket válaszolhatunk... Szerkesztői válasz
• Bánk Melinda: Júniusi számuk... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Úgy érezzük... Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
VITA
• Dobai Péter: Elnémul a szó, megszólal a kép Vita a forgatókönyvről
• Kertész Ákos: Mohamed koporsója Vita a forgatókönyvről
• Szalai Györgyi: A harmadik oldal Vita a forgatókönyvről
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Reményre ítélve Cannes (1)

• Koltai Tamás: Fenn az ernyő Vőlegény
• Kövesdi Rózsa: Elvek és tervek Beszélgetés Jeles Andrással
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Gyurmahorror fáradt dokumentummal Oberhausen

• Györffy Miklós: Peter Weiss és a film
• N. N.: Peter Weiss filmjei
• Buda Béla: Jegyzet Huston filmjéhez
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: Szicíliai védelem
• Kovács András Bálint: Ez Amerika
• Ardai Zoltán: Az ifjúkor forró évei
• Hollós László: A kapitány kalandjai
• Kövesdi Rózsa: Meztelenek és bolondok
• Harmat György: Vízimese
• Lajta Gábor: Szóljon a rock
• Sebők László: Éjszaka történt
• Lajta Gábor: Katonadolog
TELEVÍZÓ
• Bikácsy Gergely: Óriások és törpék Miskolc
• N. N.: A 22. miskolci tévéfesztivál díjnyertesei
• Csepeli György: Katarzis papucsban A tévéjátékok társadalomelvű esztétikájához
• Mihályfi Imre: Mentsük meg a tévédrámát!
• Koltai Ágnes: A hitehagyott tollnok Szegény Avroszimov
• Koltai Tamás: Hol kezdődött Viktor Brizgalov erkölcsi romlása? A tanszék
• László Balázs: A televíziózás őshazájában Az angol televízióról
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Olasz kismonográfia Kovács Andrásról
• Varga András: Veress József: Kovács András

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Papírmozi

Papírmozi

Kránicz Bence

Politikus és magyar

Az újabb magyar képregények jellemzően apolitikusak. Még az erősen önéletrajzi ihletésű, de legalábbis a hétköznapok kulisszái előtt játszódó történetek is kerülik a közéleti utalásokat, és inkább általános élethelyzetekről, szerelmi és munkaügyekről, különféle szorongásokról szólnak. A kevés kivétel között eddig jobbára pároldalas novellákat tarthattunk számon, például Felvidéki Miklós vagy Koska Zoltán egy-egy munkáját, a náluk valamivel idősebb Vass Róbert viszont teljes egészében közéleti-közérzeti képregényeknek szentelte Különös, idegen nyelven című sorozatának legfrissebb epizódját.

A borító színeit a gyűlöletkeltésre alkalmas kormányplakátok királykékje uralja, a rajzos bevezetőben pedig az alkotó alteregója vetíti előre, hogy hangsúlyosan az itt és mostban játszódó történetek következnek. Pedig a tizenöt éve indult Különös, idegen nyelven nem kifejezetten rögrealista alapokon nyugszik: a sorozat két hőse Karcsi, a pesti egyetemista és lakótársa, János, a barátságos földönkívüli. Zömében a csajozásról és az ufók alkoholtűrő képességéről szóló, régebbi kalandjaik után most a tipikus ellenzéki szavazópolgárok mindennapjait élik: dolgozgatnak, iszogatnak és teljes apátiában járkálnak tüntetésről tüntetésre, miközben egyre rosszabbul érzik magukat a bőrükben. Vass alapvetően a közvetlen, egyszerű humorú, nyers szövegek és rajzok híve, de ezúttal lírai oldalát is megmutatja az alkoholista férfi történetében, aki annál józanabb, minél többet iszik. Egy másik novella a formája miatt emlékezetes: a lapozgatós szerepjátékkönyvek stílusában tudósít az államilag szított gyűlölet következményeiről Karcsi falusi látogatása során. A kis kötet vállaltan didaktikus, de a szerző elkötelezettsége mögött mély csalódottság tapintható. Ez hitelesíti a képregényt, amiből szerencsére az önirónia sem hiányzik teljesen.

Vass Róbert: Különös, idegen nyelven 2017. Fekete-fehér, puhafedeles, 40 oldal. Kiadó: Nero Blanco Comix.

 

Klasszikus X-Men

A legnépszerűbb szuperhőscsapat, az X-Men története kétszer kezdődött el. Először 1963-ban, amikor Stan Lee és Jack Kirby kitalálták a természetfeletti képességekre szert tett, mutáns fiatalok koncepcióját. Másodszor 1975-ben, mikor a bő évtizeden át csekély érdeklődés mellett csordogáló sorozatot megújították. Számos új szereplő, köztük a rajongók későbbi kedvence, Rozsomák is ekkor került be a csapatba. Az új alkotói kör legfontosabb tagja kétségtelenül Chris Claremont, aki bemutatkozását követően 17 éven át írta az X-Men kalandjait, alaposan és ráérősen építgetve a rengeteg karaktert mozgató történetszálakat. A most megjelent kötetben ennek a korszaknak a nyitánya, nyolc epizód kapott helyet. Az új szereplők jelleme még elnagyolt, a konfliktusok – olykor szó szerint – légből kapottak. Mégis képregénytörténeti alapműről van szó: a jogegyenlőségről, rasszizmusról, kisebbségi problémákról gyakran könyvtárnyi szociológiai szakirodalomnál is hitelesebben szóló X-Men valójában itt született meg.

Chris Claremont és mások: X-Men – Új nemzedék. Színes, puhafedeles, 176 oldal. Kiadó: Képkocka Kiadó.

 

A viszonzatlan szerelemről

Mikor a Különös, idegen nyelven 2017 kapcsán apolitikus magyar képregényekről beszéltem, olyasmikre gondoltam, mint Sárdi Katalin fanzin formátumú füzete, a Viszonzatlan. Ezzel persze semmi baj nincs, örömmel olvasom a századik képregényt is párkapcsolati fájdalmakról és tanulságokról, pláne, hogy a Sárdiéhoz hasonló nyíltsággal kevés magyar képregényalkotó mesélt eddig ilyen problémákról. A Viszonzatlan szerelmiháromszög-története szinte jelzésértékű, olyannyira, hogy a szereplők kerekre csiszolt szentenciáival együtt inkább önsegítő, mintsem fikciós művé alakul a füzet. Kulcsmondat: „Nincs szükségem olyan partnerre, aki velem akarja kipótolni a gyengeségeit, vagy megbénít a bizonytalanságával.” Nos, ennek az igazságához kétség sem fér. Sárdi játékos képi világa – az összes szereplő valamilyen madárfigura – és a rizográfos nyomdatechnikával megoldott, egységes és markáns színvilág éppen annyira emelik el a Viszonzatlant a bánatos kisrealizmustól, hogy az idézett önismereti belátás és társai frissnek és megéltnek-megszenvedettnek tűnjenek.

Sárdi Katalin: Viszonzatlan. Színes, irkatűzött, 20 oldal. Kiadó: BP Zines.

 

Kránicz Bence


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/05 64-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13655