KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/július
POSTA
• Balogh Béla: Éreklődéssel olvasom... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Közhelyeket válaszolhatunk... Szerkesztői válasz
• Bánk Melinda: Júniusi számuk... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Úgy érezzük... Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
VITA
• Dobai Péter: Elnémul a szó, megszólal a kép Vita a forgatókönyvről
• Kertész Ákos: Mohamed koporsója Vita a forgatókönyvről
• Szalai Györgyi: A harmadik oldal Vita a forgatókönyvről
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Reményre ítélve Cannes (1)

• Koltai Tamás: Fenn az ernyő Vőlegény
• Kövesdi Rózsa: Elvek és tervek Beszélgetés Jeles Andrással
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Gyurmahorror fáradt dokumentummal Oberhausen

• Györffy Miklós: Peter Weiss és a film
• N. N.: Peter Weiss filmjei
• Buda Béla: Jegyzet Huston filmjéhez
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: Szicíliai védelem
• Kovács András Bálint: Ez Amerika
• Ardai Zoltán: Az ifjúkor forró évei
• Hollós László: A kapitány kalandjai
• Kövesdi Rózsa: Meztelenek és bolondok
• Harmat György: Vízimese
• Lajta Gábor: Szóljon a rock
• Sebők László: Éjszaka történt
• Lajta Gábor: Katonadolog
TELEVÍZÓ
• Bikácsy Gergely: Óriások és törpék Miskolc
• N. N.: A 22. miskolci tévéfesztivál díjnyertesei
• Csepeli György: Katarzis papucsban A tévéjátékok társadalomelvű esztétikájához
• Mihályfi Imre: Mentsük meg a tévédrámát!
• Koltai Ágnes: A hitehagyott tollnok Szegény Avroszimov
• Koltai Tamás: Hol kezdődött Viktor Brizgalov erkölcsi romlása? A tanszék
• László Balázs: A televíziózás őshazájában Az angol televízióról
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Olasz kismonográfia Kovács Andrásról
• Varga András: Veress József: Kovács András

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A legsötétebb óra

Huber Zoltán

Darkest Hour – amerikai, 2017. Rendezte: Joe Wright. Írta: Anthony McCarten. Kép: Bruno Delbonnel. Zene: Dario Marianelli. Szereplők: Gary Oldman (Churchill), Kristin Scott Thomas (Clemmie), Lily James (Elizabeth), Ronald Pickup (Chamberlain), Ben Mendelsohn (VI. György). Gyártó: Perfect World Pictures / Working Title Films. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 125 perc.

 

Már Korda Sándor is ráérzett, mekkora nemzetközi sikerpotenciál rejtőzik az angol királyok mítoszában és ez a forrás azóta is kiapadhatatlan. A monarchiával kombinált brit demokrácia kívülről nézve kimondottan egzotikus politikai színtér, azaz globálisan is kelendő filmes alapanyag, Az elmúlt években a szigetország számos prominens rendezője nyúlt a témához és szigorúan a díjszezonra időzítve rajzolta meg egy-egy legendás vezető alakját. Helen Mirren, Meryl Streep és Colin Firth díjak sorát söpörték be az alakításaikkal, a midcult személyiségfilmeket pedig a kritika és a közönség is igen pozitívan fogadta.

A friss Churchill-főhajtás hasonló vonalon folytatná a nemes hagyományt, de II. Erzsébet, Thatcher vagy VI. György árnyaltabb, izgalmasan vászonra vitt portréival összehasonlítva egyértelműen alulmarad. Az alkotók ezúttal is egy sorsfordító esemény, a hadba lépés és a dunkirki visszavonulás köré szövik a cselekményt, de a Brit Bulldog markáns személyiségét korántsem sikerül az ismert panelek közül kiszabadítaniuk. A film külsőségeiben sem mutat túl a kötelezően elvárható minőségen és erősen hiányzik belőle az elődök invenciózusabb fogalmazásmódja, a legnagyobb hiányossága mégis az, hogy nem ás kellően mélyre. A problémát főleg az ellentmondások kedélyes elmaszatolása jelenti, hisz azt még a történelemben kevésbé járatosak is biztosan tudják, hogy a nagy angol miniszterelnök finoman szólva nem volt könnyű ember, ám itt minden meglehetősen patetikus. Az aktuálpolitikai szándék persze érthető, a népe rezdüléseire ösztönösen ráérző, de a pillanatnyi érdekeken felülemelkedő bölcs államférfiakból ma komoly hiány van – a cél azért még nem szentesíti az eszközt, különösen ha végül a kínálkozó giccsnek sem tudnak ellenállni. Nagy szerencse, hogy Gary Oldman látványos átváltozása önmagában van akkora attrakció, hogy gond nélkül elviszi a két órás játékidőt is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/02 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13557