MoziFortunataPethő Réka
Fortunata – olasz, 2017.
Rendezte: Sergio Castellito. Írta: Margaret Mazzantini. Kép: Gian Filippo
Corticelli. Zene: Arturo Annecchino. Szereplők: Jasmine Trinca (Fortunata),
Stefano Accorsi (Patrizio), Alessandro Borghi (Chicano), Edoardo Pesce
(Franco). Gyártó: HT Film / Indigo Film. Forgalmazó: Mozinet. Feliratos. 103 perc.
Ha izgalmas alkotópárost
keresünk Olaszországból, mindenképp érdemes megismerkedni Sergio Castellito és
Margaret Mazzantini közös munkáival. Castellito már tekintélyes színészi
múlttal rendelkezett, amikor a rendezés felé fordult, írótársa a regényeket és
önálló forgatókönyveket egyaránt jegyző Mazzantini – a magánéletben egyébként
házasok. Eddig hat közös filmjük született, ebből három Mazzantini regényeinek
adaptációja (a Ne mozdulj! és az Újjászületés magyarul is megjelent), három
eredetileg filmre íródott (köztük az idei Fortunatával).
A páros filmjei mind egy-egy életutat tárnak elénk, ahol az alkotók azt
próbálják megfejteni, milyen érzelmi változásokon mennek keresztül hőseik a megrázó
események hatására: míg maguk a történetek és a társadalmi közegek különböznek
egymástól, az a mód, ahogy a szerzőpáros apró darabokra szedi az bemutatott
érzéseket, közös. Akad az életműben orvos apuka, aki súlyos balesetet
szenvedett 15 éves lánya műtétje alatt gondol vissza a szerelmére (Ne menj el!), egy olasz nő, aki férjével
belecsöppen a délszláv háborúba, miközben mindent megtesznek, hogy gyerekük
lehessen (az Újjászületésből készült Venuto al mondo), vagy egy elvált házaspár,
akik még mindig szerelmesek, de nem tudják, hogy van-e még visszaút egymáshoz (Páros megváltás).
A Fortunata egy válás közepén lévő fodrásznő története, aki egyedül
próbál problémás kislányával boldogulni, terhelt múlttal a háta mögött, nehéz
körülményekkel a jelenben, egy saját szalontól várt önálló jövő reményében.
Castellito és Mazzantini filmjei minden esetben lezáratlanok, történeteik nem a
megnyugtató végpontról, hanem a jelenhez vezető eseményekről szólnak: ez a Fortunata esetében fokozottan igaz. Az
önálló forgatókönyv azonban nem elég részletgazdag, az anya alakja a regények
árnyalt hőseihez képest inkább csak vázlat. A film végére csak még több
kérdésünk lesz a szimbolikus nevű főhősnő jövőjével kapcsolatban, ám arról
megbizonyosodhatunk, hogy mennyi lelkierőre van szükség az embert fogva tartó
béklyók lerázásához.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1 átlag: 7 |
 |
|
