KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/július
POSTA
• Balogh Béla: Éreklődéssel olvasom... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Közhelyeket válaszolhatunk... Szerkesztői válasz
• Bánk Melinda: Júniusi számuk... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Úgy érezzük... Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
VITA
• Dobai Péter: Elnémul a szó, megszólal a kép Vita a forgatókönyvről
• Kertész Ákos: Mohamed koporsója Vita a forgatókönyvről
• Szalai Györgyi: A harmadik oldal Vita a forgatókönyvről
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Reményre ítélve Cannes (1)

• Koltai Tamás: Fenn az ernyő Vőlegény
• Kövesdi Rózsa: Elvek és tervek Beszélgetés Jeles Andrással
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Gyurmahorror fáradt dokumentummal Oberhausen

• Györffy Miklós: Peter Weiss és a film
• N. N.: Peter Weiss filmjei
• Buda Béla: Jegyzet Huston filmjéhez
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: Szicíliai védelem
• Kovács András Bálint: Ez Amerika
• Ardai Zoltán: Az ifjúkor forró évei
• Hollós László: A kapitány kalandjai
• Kövesdi Rózsa: Meztelenek és bolondok
• Harmat György: Vízimese
• Lajta Gábor: Szóljon a rock
• Sebők László: Éjszaka történt
• Lajta Gábor: Katonadolog
TELEVÍZÓ
• Bikácsy Gergely: Óriások és törpék Miskolc
• N. N.: A 22. miskolci tévéfesztivál díjnyertesei
• Csepeli György: Katarzis papucsban A tévéjátékok társadalomelvű esztétikájához
• Mihályfi Imre: Mentsük meg a tévédrámát!
• Koltai Ágnes: A hitehagyott tollnok Szegény Avroszimov
• Koltai Tamás: Hol kezdődött Viktor Brizgalov erkölcsi romlása? A tanszék
• László Balázs: A televíziózás őshazájában Az angol televízióról
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Olasz kismonográfia Kovács Andrásról
• Varga András: Veress József: Kovács András

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Játszma

Kránicz Bence

The Call Up – brit, 2016. Rendezte és írta: Charles BArker. Kép: John Lee. Zene: Tom Raybould. Szereplők: Morfydd Clark (Shelly), Chris Obi (Őrmester), Max Deacon (Soxxx), Tom Benedict Knight (Marco). Gyártó: Red & Black Films / Stigma Films. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 90 perc.

 

Az utóbbi években mintha szakadék nyílt volna a sci-fi kétféle megközelítése között. Az egyik oldalon legalább százötvenmilliós költségvetéssel készülő hollywoodi adaptációk (szuperhősfilmektől young adult-sikerekig), a másikon filléres indie-darabok sorakoznak, amelyekben a tudományos-fantasztikus csavar hivatott piacképesebbé tenni az egyhelyszínes, kevés szereplőt mozgató kamaradrámát (kartondobozból és LED-lámpából barkácsolt időgépekkel például tele a padlás).

Utóbbi mezőnyben indul a korábban mindössze egyetlen rövidfilmmel szerénykedő brit Charles Barker nagyjátékfilmes bemutatkozása is, amely kivételesen nem az időugrós mozik számát, hanem a VR-filmek kisebb, de szintén népszerű táborát gyarapítja. Frappáns tömörséggel, már a főcím alatt megfogalmazott alaphelyzete szerint a közeli jövőben egy cég megszállott gamereket bérel fel, hogy teszteljék új játékát, de nem a monitor előtt görnyedve, hanem valós időben és térben mozogva, virtuálisvalóság-szemüveggel a fejükön. Ami játéknak indul, csakhamar élet-halál kérdése lesz, mikor kiderül, hogy spéci sisakjuk a valóságban is kisüti a szimulációban elhulló résztvevők agyát. A felismerés után beinduló, elcsépelt, de jól működtethető slasher-logika erejét gyengíti, hogy egyik játékos sem elég rokonszenves ahhoz, hogy fikarcnyit is törődjünk a sorsával – a hősök helyett a pincemély, elfúló hangon parancsolgató őrmester lopja el a show-t. Bár szimpatikus, hogy Barker állítana valamit a digitális fejlődés személyiségtorzító és testroncsoló hatásairól, semmi olyat nem mond, ami ne lenne benne mondjuk Cronenberg eXistenZében, a légből kapott fináléval pedig kissé nevetségessé is teszi magát. Hiába néhány impozáns látványelem, a Játszma leginkább egy HALO-epizód hosszúra nyújtott átvezető videóját idézi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/08 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12858