KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/június
• Boros István: Balázs Bélát nem keresik? Magyar filmkönyvek nyomában
• N. N.: Magvető Könyvkiadó
• N. N.: Gondolat Könyvkiadó
• Veress József: A nagylexikontól a sorozatig Filmes literatúra a Szovjetúnióban
• Bikácsy Gergely: Filmkönyvek városa A francia kínálat
• Zsugán István: Vissza a moziba! Beszélgetés András Ferenccel
VITA
• Csurka István: Nincs mese Vita a forgatókönyvről
• Kardos István: Az irodalom mostohagyerekei Vita a forgatókönyvről
• Müller Péter: Mi lesz a halakkal? Vita a forgatókönyvről
• Bereményi Géza: Ki a legeslegjobb forgatókönyvíró? Vita a forgatókönyvről

• Rubanova Irina: A történelmi film: mítosz és tanulság Beszélgetés Elem Klimovval az Agóniáról
• Harmat Endre: Muzsik a palotában A Raszputyin-rejtély
• Marx József: Az eltökélt rossz A Hold
• Ardai Zoltán: Legyezőjáték A Mama százéves
• Osztovits Levente: A győzelem íze Tűzszekerek
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Kézdi-Kovács Zsolt: Ozu tanítómester
• N. N.: Ozu filmjei
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Elrontott életek Sanremo
• Székely Gabriella: Álomáruház Lille
• Gulyás Gyula: Super 8-as demokrácia Solothurn
• Gulyás János: Super 8-as demokrácia Solothurn
• Zsugán István: A portugál kapcsolat Figueira da Foz
LÁTTUK MÉG
• Farkas András: Csapda a zsoldosoknak
• Zsilka László: Mennyei napok
• Deli Bálint Attila: Ördögbarlang
• Zsilka László: Szuperexpressz
• Sebők László: Foci bundában
• Lajta Gábor: Szexis hétvége
• Hollós László: A Kobra napja
• Gáti Péter: Fél ház vőlegény nélkül
• Farkas András: Olimpia Moszkvában
• Greskovits Béla: Kéjutazás Las Palmasba
TELEVÍZÓ
• Csepeli György: Nem félünk a vitáktól?
• Bernáth László: Gombok az asztal lapja alatt, avagy a Rajnai-jelenség
• Avar János: Szvetter, szappan, szike Az amerikai televízióról
KÖNYV
• Csala Károly: Mozi és televízió Alekszandr Trosin könyve
JEGYZET
• Zilahi Judit: Amerikai kritikusok az Ocsar-díjas Mephistóról

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Pappa Pia

Átkattan valami az agyban

Varga Dénes

A musical ugyan reneszánszát éli, de megújításához minőségi munka kell.

 

A western mellett a musicalt is szokás temetni, avíttnak és kínosnak mondva a zenés-táncos műfajt. Aztán persze mindig jön egy jól sikerült darab, amely rácáfol a vádakra: a Kaliforniai álom fülbemászó dalokkal, fantáziadús és szívhez szóló módon mesélt a hollywoodi karrier hajszolásáról, magyar részről pedig legutóbb a Made in Hungaria (2009) bizonyította, hogy van még erő a zsánerben. Fenyő Miklós szerzeményei remekül illettek a lázadó ifjúság időtlen témájához. A Pappa Pia megálmodói a közönségsikert úgy próbálták bebiztosítani, hogy hazahívták Amerikából a Hollywoodban nagy karriert befutott Csupó Gábort, főszereplőnek pedig a Made in Hungáriában remeklő Szabó Kimmel Tamást tették meg. Nagy kár, hogy értékelhető forgatókönyvre már nem futotta, és azt a komoly hibát is elkövették, hogy az elmúlt évtizedek magyar slágereit világos koncepció nélkül dobálták egymás után. Egy vidám musicalnél elengedhetetlen a lazaság, a Pappa Pia azonban megdöbbentően hanyag munka: mintha arrogáns módon úgy gondolkoztak volna, hogy a slágerek megvételével és újrahangszerelésével el is végezték a feladatot, a táncosokkal felpimpelt Induljon a banzájra meg a még erotikusabbá tett Miu-Miújságra úgyis tódulni fog a nép. A koreográfia néhol valóban tetszetős, a számok átírásával viszont csak azt érték el, hogy beleszürkítették őket a kereskedelmi rádiók jellegtelen, masszaszerű zenefolyamába.

Szabó Kimmel (aki a rémes körítés ellenére természetes és megnyerő tudott maradni, és arcvesztés nélkül úszta meg a filmet) egy nyughatatlan és vagány zenészt játszik, aki öt év távollét után az öregek otthonában élő nagyapja hívó szavára tér vissza Magyarországra. Tomi a Papi roskatag Duna-parti csónakházából próbál romkocsmát csinálni, így akarja megakadályozni, hogy a családi tulajdon a szomszéd diszkót üzemeltető nagymenő gengszter-vállalkozó, Wizy kezére kerüljön. Ez a későbbiekben egyre logikátlanabb és idiótább fordulatokat tartalmazó történet utalhatott volna a Római-part árterének tönkretételére, az élénk fantáziájú nézők akár még az Auróra bezárását is beleláthatják. Ám sajnos az egész nem több másfél órányi, jobbára az X-Faktor színpadáról ellesett műanyag bohóckodásnál. Stohl András eltúlzott gesztusokkal, magából ördögi kacagásokat kipréselve játssza el szórakoztatóan az éjszakai életet uraló maffiózót, Reviczky Gábor a színpadra újból és újból felkéredzkedő, ügyefogyott vécés bácsiként csinál magából hülyét, a korlátozott énektudással bíró Nagy Feró pedig talán a világ végét is előidézte volna, ha nemcsak pár sort énekel el a Mizuból, hanem az egészet. A 2012-es X-Faktorból ismert Kováts Veráról kiderült, hogy színészként is elbűvölő jelenség, de a borzasztó forgatókönyv vele is elbánt: kénytelen volt egy bugyuta fruskát eljátszani, aki azért örül, mert végre szóba állt vele egy pesti srác. A legrosszabbul a női főszereplőt megformáló Ostorházi Bernadett járt: előnytelen ruhákba öltöztették és karót nyelt, karrierista nőként, csöpögős slágerek eléneklésével küzdött a nézők szimpátiájáért.

A színészeket mégsem érdemes bántani, mindannyian otromba karikatúrákat voltak kénytelenek eljátszani, az pedig tovább rontotta a helyzetüket, hogy az egész filmet bántó szexizmus lengi be. Az még érthető, hogy Stohl András olyanokat mond, hogy a pulthoz nem referencia, hanem csöcs kell, ez a stílus passzol a bunkó karakteréhez, de arra például már nincs mentség, hogy az egyik női mellékszereplőnek arra korlátozódik a szerepe, hogy minden alkalommal, amikor meglátja Szabó Kimmelt, megcsókolja őt. Akár nézhetetlennek is lehetne nevezni a Pappa Piát, de olyan töménységben követik egymást benne a kínos és hüledezést kiváltó részletek, hogy bizarr módon mégiscsak élvezhető filmélmény kerekedik ki belőle. Ez a musical van olyan rossz, hogy átkattan tőle valami az agyban, és utána már mulatni lehet azon, hogy mennyire elfuserálták az egészet.

 

PAPPA PIA – magyar, 2017. Rendezte: Csupó Gábor. Írta: Divinyi Réka. Kép: Tóth Zsolt. Zene: Rakonczai Viktor és Kozma Katalin. Vágó: Csillag Manó. Producer: Tőzsér Attila és Kálomista Gábor. Szereplők: Szabó Kimmel Tamás (Tomi), Nagy Feró (Papi), Ostorházi Bernadett (Mara), Stohl András (Wizy), Mózes András (Tibó), Kováts Vera (Zita). Forgalmazó: InterCom. 105 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/09 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13340