KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/június
• Boros István: Balázs Bélát nem keresik? Magyar filmkönyvek nyomában
• N. N.: Magvető Könyvkiadó
• N. N.: Gondolat Könyvkiadó
• Veress József: A nagylexikontól a sorozatig Filmes literatúra a Szovjetúnióban
• Bikácsy Gergely: Filmkönyvek városa A francia kínálat
• Zsugán István: Vissza a moziba! Beszélgetés András Ferenccel
VITA
• Csurka István: Nincs mese Vita a forgatókönyvről
• Kardos István: Az irodalom mostohagyerekei Vita a forgatókönyvről
• Müller Péter: Mi lesz a halakkal? Vita a forgatókönyvről
• Bereményi Géza: Ki a legeslegjobb forgatókönyvíró? Vita a forgatókönyvről

• Rubanova Irina: A történelmi film: mítosz és tanulság Beszélgetés Elem Klimovval az Agóniáról
• Harmat Endre: Muzsik a palotában A Raszputyin-rejtély
• Marx József: Az eltökélt rossz A Hold
• Ardai Zoltán: Legyezőjáték A Mama százéves
• Osztovits Levente: A győzelem íze Tűzszekerek
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Kézdi-Kovács Zsolt: Ozu tanítómester
• N. N.: Ozu filmjei
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Elrontott életek Sanremo
• Székely Gabriella: Álomáruház Lille
• Gulyás Gyula: Super 8-as demokrácia Solothurn
• Gulyás János: Super 8-as demokrácia Solothurn
• Zsugán István: A portugál kapcsolat Figueira da Foz
LÁTTUK MÉG
• Farkas András: Csapda a zsoldosoknak
• Zsilka László: Mennyei napok
• Deli Bálint Attila: Ördögbarlang
• Zsilka László: Szuperexpressz
• Sebők László: Foci bundában
• Lajta Gábor: Szexis hétvége
• Hollós László: A Kobra napja
• Gáti Péter: Fél ház vőlegény nélkül
• Farkas András: Olimpia Moszkvában
• Greskovits Béla: Kéjutazás Las Palmasba
TELEVÍZÓ
• Csepeli György: Nem félünk a vitáktól?
• Bernáth László: Gombok az asztal lapja alatt, avagy a Rajnai-jelenség
• Avar János: Szvetter, szappan, szike Az amerikai televízióról
KÖNYV
• Csala Károly: Mozi és televízió Alekszandr Trosin könyve
JEGYZET
• Zilahi Judit: Amerikai kritikusok az Ocsar-díjas Mephistóról

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Brit Brigantik

Danny Boyle: Transz

Antihipnózis

Roboz Gábor

Az angol rendező újabb éles váltása: ezúttal egy dörzsölt thrillerrel lepi meg a közönséget.

Danny Boyle már húsz éve linklateres és soderberghes virgoncsággal cikázik a zsánerek között, és ez idő alatt sikeresen kidolgozta kiszámíthatatlan alkotói imázsát, ennek fényében pedig egy cseppet sem meglepő, hogy a Gettómilliomost és a 127 órát egy csavaros bűnfilmmel követi. A műfaji és formai téren egyaránt komoly tapasztalattal bíró alkotó ugyan első mozifilmjénél is egy pár fős társaságról kanyarított feszültségkeltésre alapozó sztorit, a Sekély sírhant más tekintetben aligha rokonítható a friss Transzszal.

Boyle többször dolgozott már hozott anyagból, de most először választott alapul mozgóképet: a remake forgatókönyvét társszerzőként jegyző Joe Ahearne azonos című és kevéssé ismert tévéfilmjének feldolgozásával pedig jóval több emberhez juttathat el egy pompás történetet. A 2001-es gyöngyszem a Boileau-Narcejac páros (Szédülés, Az ördöngösök) lélektani thrillerjeit idéző sztorit mesél el egy kikiáltóként dolgozó fiatalemberről, aki szövetkezik egy bűnbandával, hogy ellopjanak egy Goya-festményt, a hatás kedvéért megrendezett közelharcban azonban a főhős ütést kap a fejére, és a későbbi ébredésnél kiderül, hogy gőze sincs az elemelt műalkotás hollétéről.

Ahearne komótos tempójú, ugyanakkor ravaszul megírt produkciójában a MacGuffin megkaparintásához először a főhős fejében lévő információt kell megszerezni, ehhez van szükség a sztori gerincét biztosító hipnózisterápiára, a film tehát műfaji különlegességként és akár az Eredet előképeként is nézhető. A hangsúlyosan szubjektív történetekre gyakran vevő Boyle ugyan a főbb fordulatokat illetően követi az alapmű cselekményét, megtartja a figurákat, sőt több jelenetet konkrétan átvesz, azért hangsúlyos pontokon el is tér tőle: jó pár elemet (például a cigaretta-szimbolikát és a homoszexuális töltetet) elhagy, és egészen új jeleneteket (mint a központi jelentőségű gázolás flashbackjét és a finálét) beiktat. És bár a formavilágot is felfrissíti, nem merészkedik olyan vad stilizációig, mint például a Trainspottingnál vagy éppen a legutóbbi 127 óránál.

Boyle abban is hű a forrásműhöz, hogy nem ragaszkodik egy hagyományos thriller-dramaturgiához egymás után pakolt suspense-szituációkkal és őrjítően fokozott feszültséggel. Beéri a sztori három kulcsfigurája közötti viszonyrendszer kiélezésével, egy teátrális gesztusoktól mentes femme fatale-figura megrajzolásával és azzal, hogy a történetet szép lassan jellegzetes noir-sztorivá formálja. Bár a lezárást egy szélhámosfilmeken szocializálódott néző viszonylag könnyen kitalálhatja, a rendező és forgatókönyvírói ügyesen (és nézőbarát módon) sáfárkodnak az információkkal, a Transz ráadásul másfajta izgalmakat is kínál. Egy ponton az alapfilm is végrehajtja a mentális és a valós tér összemosását, Boyle pedig az egyik hipnózisjelenetnél úgy tesz rá erre több lapáttal, hogy három rétegűvé sűríti az elbeszélést: a valós fizikai térben ülő főhős a hipnózis terében egy tableten keresztül nézi az egyik emlékét. A rendező a film egészét tekintve aránylag összetett konstrukcióval áll elő (bár nem annyira radikális, mint a példaképként emlegetett Nicolas Roeg a Ne nézz vissza! című klasszikusban), és saját filmkészítői rutinja mellett talán az is segítheti a széles közönség elérésében, hogy több tömegfilmes alkotó – kivált a Transzszal legkönnyebben összefüggésbe hozható Nolan – jó pár éve dolgozik már a komplex narratív szerkezetek fősodorban való meghonosításán.

Még az elbeszéléssel folytatott játéknál is feltűnőbb gesztus, hogy a rendező a nyitány kamerába beszélő főhősétől kezdve a cselekménybe iktatott újabb és újabb képernyőkön (és a pár másodpercre bevágott, megint csak kamerába bámulós felvételen) át rendre felhívja a figyelmünket nézői pozíciónkra. Boyle egyes korábbi munkáiban sem idegenkedett az önreflexiótól, ezúttal azonban másként valósítja meg ezt: most mintha azt szeretné elérni, hogy gondoljunk úgy a filmnézésre, mint a hipnózis okozta transzra, de álljunk ellen az érzelmi manipuláció terén vérprofi terapeutánk mesterkedésének.

 

Transz (Trance) – brit, 2013. Rendezte: Danny Boyle. Írta: Joe Ahearne és John Hodge. Kép: Anthony Dod Mantle. Zene: Rick Smith. Szereplők: James McAvoy (Simon), Vincent Cassel (Franck), Rosario Dawson (Elizabeth), Danny Sapani (Nate). Gyártó: Cloud 8 Films / Pathé / Decibel Films / Film4. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 101 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/06 8-8. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11459