KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/május
JEGYZET
• Zalán Vince: Magyar filmek Berlinben
• Deli Bálint Attila: Kísérleti filmezés Magyarországon I.
• Schubert Gusztáv: Kísérleti filmezés Magyarországon I.
VITA
• Csala Károly: Hogyan? Vita a forgatókönyvről
• Koltai Tamás: „Emberábrázolást tanultunk” Vita a forgatókönyvről. Kerekasztal-beszélgetés színészekkel

• Zsugán István: Kettős szorítottság kínjában Beszélgetés Makk Károllyal
• Bernáth László: Mozi vagy tévé? Új népszerű-tudományos filmekről
• Hegedűs Zoltán: Szatíra (galamb)epével Szívzűr
• Bikácsy Gergely: Örömragály Aranycsapat
• Zalán Vince: Táncmúzeum Cha-cha-cha
• Kovács András Bálint: A megkésettség drámája Beszélgetés Vitézy Lászlóval
• Loránd Gábor: A vád tanúi Nürnberg, 1946
• Györffy Miklós: Patkányok és emberek Amerikai nagybácsim
ANIMÁCIÓ
• Lajta Gábor: A mese és eszközei Jurij Norsteinről
• N. N.: Jurij Norstein filmjei
• Reisenbüchler Sándor: A kisgyerek és a filozófus
• Vajda Béla: A kisgyerek és a filozófus
• Varga Csaba: A kisgyerek és a filozófus

• Robinson David: A brit film koldus tehetsége
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Sánchez gyermekei
• Simándi Júlia: Milka
• Deli Bálint Attila: Egy kis romantika
• Báron György: Egy elvált férfi ballépései
• Lajta Gábor: Tizenkét hónap
• Kovács András Bálint: Alma
• Mayer Tamás Egon: Találkozás
• Schubert Gusztáv: Nyerítő nyeremény
• Deli Bálint Attila: Hegyi emberek
TELEVÍZÓ
• Losonczi Ágnes: Túl/lebecsült anyagiak és megpörkölődött eszmék A nyolcvanas évek televíziózása elé
• Koltai Ágnes: Könnyű bánat Csere
• Marx József: Milyen tévét szeretnék a nyolcvanas években?
• Kis Csaba: Moszkvától – Kamcsatkáig A szovjet televízióról
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Kubrick, avagy a pesszimizmus

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Forró zápor

Vajda Judit

El camino de los ingleses – spanyol, 2007. Rendezte: Antonio Banderas. Írta: Antonio Soler. Kép: Xavi Giménez. Zene: Antonio Meliveo. Szereplők: Alberto Amarilla (Miguelito), María Ruiz (Luli), Felix Gómez (Paco), Raul Alevaro (Babirusa). Gyártó: Sogecine / Future Films. Forgamazó: Budapest Film. Feliratos. 118 perc.

 

Első rendezéséhez, az 1999-es Tűzforró Alabamához képest Antonio Banderas hét évvel később drasztikusan változtatott alkotói attitűdjén. Míg a megható fekete komédia a viszonylag frissen szerzett, szeretett hitves, Melanie Griffith alakítására épült, tehát cselekményközpontú volt és egy erőteljes figurára koncentrált, addig a latin macsó második nagyjátékfilmjében, a spanyol-brit gyártású Forró záporban legalább három hős közt oszlik meg figyelmünk, és a sztori helyett inkább a hangulat és az atmoszféra az érdekes.

A filmben az akciókat és párbeszédes részeket rendre megszakítják a zenével, szépen csengő, költői sorokkal aláfestett jelenetek. A kettő folyamatos váltakozása miatt viszont – akármelyik vonalon is próbálkoznánk – nem sikerül beleélni magunkat a hősök helyzetébe. A hetvenes évek Málagájában öntudatra ébredő, gyermekkorát végleg elvesztő három fiatalról tehát nem tudunk meg sokat – annál többet arról, hogy a rendezőnek minden bizonnyal hiányzik a fiatalkora. A Forró záporban a fejlődés-, férfivá válási történetek minden sablonja megjelenik a közös szexuális kalandozásoktól az első szerelem fájdalmas emlékén és a kortársakkal való vetélkedésen át az idősebb nővel folytatott viszonyig – mindez viszont inkább árulkodik az egyébként szintén Málagában felnövő Banderas saját ifjúsága iránt érzett nosztalgiájáról, mint magukról a karakterekről.

A táncban (az egyik hősnő balett-táncos akar lenni, így többször látunk lassított táncjelenetet) és költészetben (sokat idézik Dante Isteni színjátékát) megragadott hangulatok, a képzelgések, látomások és az állandóan szóló szomorkás zene az álmok szférájába emelik a művet, a szépen hangzó költői sorok azonban gyakran üresen csengenek, ahogy a főszerepet alakító Alberto Amarilla érzékeny arcán sem mindig látunk valódi érzelmeket. A Forró zápor különös film – nem feltétlenül olyan, mint amilyet (főleg rendezői bemutatkozása után) egy főként fősodorbeli filmekben szerepet vállaló színésztől várnánk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/09 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9117