KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/május
JEGYZET
• Zalán Vince: Magyar filmek Berlinben
• Deli Bálint Attila: Kísérleti filmezés Magyarországon I.
• Schubert Gusztáv: Kísérleti filmezés Magyarországon I.
VITA
• Csala Károly: Hogyan? Vita a forgatókönyvről
• Koltai Tamás: „Emberábrázolást tanultunk” Vita a forgatókönyvről. Kerekasztal-beszélgetés színészekkel

• Zsugán István: Kettős szorítottság kínjában Beszélgetés Makk Károllyal
• Bernáth László: Mozi vagy tévé? Új népszerű-tudományos filmekről
• Hegedűs Zoltán: Szatíra (galamb)epével Szívzűr
• Bikácsy Gergely: Örömragály Aranycsapat
• Zalán Vince: Táncmúzeum Cha-cha-cha
• Kovács András Bálint: A megkésettség drámája Beszélgetés Vitézy Lászlóval
• Loránd Gábor: A vád tanúi Nürnberg, 1946
• Györffy Miklós: Patkányok és emberek Amerikai nagybácsim
ANIMÁCIÓ
• Lajta Gábor: A mese és eszközei Jurij Norsteinről
• N. N.: Jurij Norstein filmjei
• Reisenbüchler Sándor: A kisgyerek és a filozófus
• Vajda Béla: A kisgyerek és a filozófus
• Varga Csaba: A kisgyerek és a filozófus

• Robinson David: A brit film koldus tehetsége
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Sánchez gyermekei
• Simándi Júlia: Milka
• Deli Bálint Attila: Egy kis romantika
• Báron György: Egy elvált férfi ballépései
• Lajta Gábor: Tizenkét hónap
• Kovács András Bálint: Alma
• Mayer Tamás Egon: Találkozás
• Schubert Gusztáv: Nyerítő nyeremény
• Deli Bálint Attila: Hegyi emberek
TELEVÍZÓ
• Losonczi Ágnes: Túl/lebecsült anyagiak és megpörkölődött eszmék A nyolcvanas évek televíziózása elé
• Koltai Ágnes: Könnyű bánat Csere
• Marx József: Milyen tévét szeretnék a nyolcvanas években?
• Kis Csaba: Moszkvától – Kamcsatkáig A szovjet televízióról
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Kubrick, avagy a pesszimizmus

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Rómának szeretettel

Varró Attila

To Rome with Love – amerikai, 2012. Rendezte és írta: Woody Allen. Kép: Darius Khondji. Szereplők: Woody Allen (Jerry), Alec Baldwin (John), Jesse Eisenberg (Jack), Roberto Benigni (Leopoldo), Penelope Cruz (Anna). Gyártó: Medusa Film / Perdida Productions. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 112 perc.

Woody Allen korai életművére többek közt az olasz filmművészet is futó hatást gyakorolt, különösen fajsúlyos szerzői alkotói, mint ezt a Csillagporos emlékek kínos 8 és fél parafrázisa vagy az Amit tudni akarsz a szexről frigiditásról szóló szkeccsének Antonioni-paródiája is jelzi. Az ezredfordulós európai városnéző körút következő állomását jelentő Róma-film esetében azonban a visszatekintés fókusza a könnyedebb itáliai művekre irányult, amit már a hajdani Cinecitta-komédiákra olyannyira jellemző epizódfilm-jelleg is mutat. A négy külön szálon futó történet olasz párosában a rendező újrahasznosítja Fellini Fehér sejkjét (nászutas vidéki házasok a vatikáni túra helyett frivol különutakra tévednek), és eljátszat Begninivel egy újabb „botcsinálta sztárt” az életműben (az izgága kisemberből ezúttal gengszterek, rendőrök helyett a média farag minden ok nélkül celebritást) – a két amerikai sztorival pedig megidézi korai novellái bájos abszurdját (egy amerikai operarendező által felfedezett isteni tehetség csak a zuhany alatt képes bizonyítani énektudását) és a Játszd újra Sam! párkapcsolati tanácsokat osztogató képzeletbeli szuperegóját (akit Bogart helyett ezúttal befutott középkorú énje alakít a szerelmi háromszögbe szorult ifjú építész számára).

Vérbeli nosztalgia-filmről van tehát szó, akár az Éjfélkor Párizsban többszörös múltidézése esetében: Allen ismét végiglátogatja szépemlékű ifjúságának pár kedves állomását, miközben önmaga szerepében folyamatosan a halálközelségről és a feledésről gyárt jobb-rosszabb gegeket (pályája egyik legmeghatóbb szerzői alteregóját alakítva a sikeréhes rendezőkontár bőrében). A London-trilógia ridegebb, sötétebb darabjaihoz képest érezhetően egyfajta megnyugvással tekint már saját életművére, elhagyva az utolsó kétségbeesett erőfeszítéseket, hogy valami nagyszabásút, jelentőset hagyjon maga után – inkább a fantáziák melegebb éghajlatú vidékére költözik. Az eredmény talán csalódást jelent a Match Point rajongóinak, de azok számára, akik fénykorában is idegennek érezték Bergman és Antonioni komor jelmezét a Manhattan szerzőjén, most szívből örülhetnek a Kairó bíbor rózsája és a Broadway Danny Rose kissé megfáradt, kései utódjának.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11223