KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/április
FILMSZEMLE
• Berend T. Iván: Film – történelem – társadalom Jegyzetek az 1981-es magyar filmtermésről
• Spiró György: Szempontok szerint Az új magyar filmekről
• N. N.: A XIV. Magyar Játékfilmszemle díjai

• Koltai Tamás: Történelem felülnézetből Tegnapelőtt
• Almási Miklós: Szülők iskolája A remény joga
• Koltai Ágnes: Táncórák és labdatáncoltatók Elsőfilmesek, 1982
• Hegedűs Zoltán: „Fegyvert s vitézt éneklek...” Árnyéklovas
• Létay Vera: A kettészelt gömbember A nők városa
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Sikerfilmek és filmsikerek Nyugat-Berlin
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Zsugán István: Kik vagyunk, honnan jöttünk Jegyzetek az ausztrál „új hullámról”

• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (2.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: A lázadás ára
• Hollós László: A versenyző
• Simándi Júlia: Illúzió
• Gáti Péter: Éretlenek
• Ardai Zoltán: Megsebzett csend
• Domonkos László: Főúr, tűnés!
• Hegedűs Tibor: Kojak és a Marcus-Nelson gyilkosságok
• Zoltán Katalin: A hóhér testvére
• Deli Bálint Attila: Vigyázz! Kígyó!
TELEVÍZÓ
• Csepeli György: Perctenger Az 1982 januári tévéműsorokról
• Sándor István: Látványos és okos vetélkedők Az NSzK televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Kőháti Zsolt: Bacsó Péter
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Nagy érdeklődéssel olvastam... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: Megrökönyödéssel olvastam... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Olvasónk kérdésére... Szerkesztői válasz
• Csillag Márta: Sajnálattal... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Lapunk terjesztője... Szerkesztői válasz

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A dzsungel könyve

Szemadám György

 

Ez az elképesztően olcsó eszközökkel élő rajzfilm kétszeresen is vádolható idegen tollakkal való ékeskedéssel, mert lényegét tekintve éppoly illetéktelenül használja fel Walt Disney jól hangzó nevét, mint Rudyard Kiplingét. Ebből a Wolfgang Reitherman által rendezett – ám Walt Disney mesevilága fedőcím alatt futó – opuszból teljességgel hiányzik például az állatfigurák antropomorfizálásának jellegzetesen disney-s bája és igényes animálása. Kiplinghez pedig mindössze annyi köze van, hogy ez is A dzsungel könyve címet viseli, s ebben is előfordulnak a Kipling-szereplőkével azonos nevű figurák. Szomorú adalék az egészestés rajzfilmek szellemi színvonalához, hogy nem kevesebb, mint négy ember kellett ahhoz, hogy „filmre írja” Kipling csodálatosan misztikus művét, s összehozza a filmvásznon látható bohóckodást. Szerb Antal A dzsungel könyvének állatalakjait a világirodalom legjobban sikerült állatainak nevezi. Nos, a filmbéli Bagira – aki először azzal szerez meglepetést a nézőnek, hogy dacára Kipling-megírta nőstényvoltának, Szabó Gyula érces férfihangján szólal meg – otromba feje egy kicsit sem emlékeztet a feketepárducok finom profiljára, Balú nagyfenekű idiótaként, Háti egy szenilis vénember ízléstelen karikatúrájaként, Sir Kán pedig egy citromba harapott nyugdíjas kínai pankrátor-ként jelenik meg. A „jópofának” szánt majmok és keselyűk pedig annyira jellegtelenek, hogy az ember egy idő múlva már alig tudja visszaidézni külsejüket. Disney legendáshírű „személyiség-animációjáról” ezesetben kár is lenne beszélni, de Maugli, Bagira és Sir Kán egynémely megtévesztőén valósághű mozdulatát látva feltételezhető, hogy e szereplők esetében a natúrfilm rotoszkópos átmásolásával éltek az animatorok, ami néha jóleső ellenpontként, néha meg groteszk disszonanciaként hat a többi szabadon animált lény mozgásához képest. Fel lehetne még hánytorgatni a minden elkapkodott, sokat markolni akaró rajzfilmnél megfigyelhető eszközök – a narrátor, a többször megismételt azonos jelenetsorok –- használatát, de ezeknél még sokkal kínosabb látni a szereplők állandó dalra-táncra fakadását, azt a folyamatos esztrádműsort, mellyel az alkotók a film motiválatlanságáért kárpótolni vélték a nézőt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/03 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5079