KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/április
FILMSZEMLE
• Berend T. Iván: Film – történelem – társadalom Jegyzetek az 1981-es magyar filmtermésről
• Spiró György: Szempontok szerint Az új magyar filmekről
• N. N.: A XIV. Magyar Játékfilmszemle díjai

• Koltai Tamás: Történelem felülnézetből Tegnapelőtt
• Almási Miklós: Szülők iskolája A remény joga
• Koltai Ágnes: Táncórák és labdatáncoltatók Elsőfilmesek, 1982
• Hegedűs Zoltán: „Fegyvert s vitézt éneklek...” Árnyéklovas
• Létay Vera: A kettészelt gömbember A nők városa
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Sikerfilmek és filmsikerek Nyugat-Berlin
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Zsugán István: Kik vagyunk, honnan jöttünk Jegyzetek az ausztrál „új hullámról”

• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (2.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: A lázadás ára
• Hollós László: A versenyző
• Simándi Júlia: Illúzió
• Gáti Péter: Éretlenek
• Ardai Zoltán: Megsebzett csend
• Domonkos László: Főúr, tűnés!
• Hegedűs Tibor: Kojak és a Marcus-Nelson gyilkosságok
• Zoltán Katalin: A hóhér testvére
• Deli Bálint Attila: Vigyázz! Kígyó!
TELEVÍZÓ
• Csepeli György: Perctenger Az 1982 januári tévéműsorokról
• Sándor István: Látványos és okos vetélkedők Az NSzK televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Kőháti Zsolt: Bacsó Péter
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Nagy érdeklődéssel olvastam... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: Megrökönyödéssel olvastam... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Olvasónk kérdésére... Szerkesztői válasz
• Csillag Márta: Sajnálattal... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Lapunk terjesztője... Szerkesztői válasz

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

A harmadik ember

Benke Attila

The Third Man – angol, 1949. Rendezte: Carol Reed. Szereplők: Joseph Cotten, Orson Welles, Alida Valli. Forgalmazó: Independent. 105 perc.

 

Orson Welleshez közel állt a film noir. Az Aranypolgártól a Macbeth-en és A gonosz érintésén át A perig és a Falstaffig minden Welles-filmben tetten érhetők a noir stilisztikai vagy tematikai sajátosságai: a chiaroscuro, a különleges kompozíciók vagy a bűnbe eső, nagyot bukó antihősök. Welles a saját műveiben megformált nagyformátumú és megalomániás karaktereket játszotta el azokban a noirokban is, amelyeket nem ő rendezett. Az Utazás a félelembe és Az óra körbejár mellett ilyen film az operatőri Oscarral jutalmazott és Cannes-ben nagydíjjal elismert A harmadik ember, amelynek cselekménye és hősábrázolása az Aranypolgárt idézi, és előrevetíti A gonosz érintését.

A Korda Sándor stúdiójában gyártott, Carol Reed által rendezett film forgatókönyvét Graham Greene jegyzi, aki a történet részletes kidolgozása végett előbb írt egy regényt, amelyet csak a mozibemutató után adtak ki „A harmadik” címmel. A cselekményen Reed több ponton változtatott, például a regény erőltetett happy endjével szemben a film pesszimista lezárást kapott. Az alapkonfliktus viszont megmaradt: a második világháború alatt lerombolt Bécset a győztesek Berlin mintájára négy befolyási övezetre osztották fel. A britek fennhatósága alá tartozó területre érkezik meg Holly Martins ponyvawestern-író (Welles kedvenc színésze, Joseph Cotten remekel a főszerepben), akit gyerekkori barátja, Harry Lime hívott a városba. Azonban a hírek szerint Lime időközben rossz társaságba keveredett, majd meghalt egy autóbalesetben. A baleset szemtanúinak és Lime ismerőseinek beszámolói azonban ellentmondanak egymásnak, mivel egyesek csak két embert láttak a helyszínen, mások hármat. Ezért Martins elhatározza, hogy kideríti, valójában mi történt barátjával. Nyomozása során találkozik Annával, Lime szeretőjével, aki mint minden femme fatale, súlyos titkot őriz.

Orson Welles hőse késleltetett megjelenése miatt ugyanolyan titokzatos és mindenható karakter, mint az Aranypolgárban vagy a Bizalmas jelentésben. A mindenhatóság érzetét hangsúlyozza A harmadik ember emblematikus jelenete, amelyben Martins és Lime a bécsi óriáskeréken, a Wiener Riesenradon találkoznak, és Welles immorális, penicillint csempésző, fasisztoid negatív hőse monológjában kifejti, hogy annyira jelentéktelennek tartja az átlagemberek életét, mint amennyire porszemnek tűnnek a járókelők az óriáskerék tetejéről.

Ám A harmadik ember nem is annyira főhősei és története, mint inkább stílusa és korrajza miatt erős film. Robert Krasker expresszív fekete-fehér képei már a rendező által narrált nyitó montázsszekvenciában erős atmoszférát teremtenek. Igen hitelesre és nyomasztóra sikeredett a háború utáni Bécs ábrázolása: újra beindult az élet, ám a romok jelzik a közelmúlt katasztrófáját, és bizonyos motívumok (például a cseh származású, szudétanémet Anna kitelepítésének problémája) utalnak a második világégés után kibontakozó hidegháborúra is. A harmadik ember így nemcsak izgalmas film noir, hanem az utókor számára remek történelmi dráma is.

 

Extrák: Semmi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/08 62-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14197