KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/április
FILMSZEMLE
• Berend T. Iván: Film – történelem – társadalom Jegyzetek az 1981-es magyar filmtermésről
• Spiró György: Szempontok szerint Az új magyar filmekről
• N. N.: A XIV. Magyar Játékfilmszemle díjai

• Koltai Tamás: Történelem felülnézetből Tegnapelőtt
• Almási Miklós: Szülők iskolája A remény joga
• Koltai Ágnes: Táncórák és labdatáncoltatók Elsőfilmesek, 1982
• Hegedűs Zoltán: „Fegyvert s vitézt éneklek...” Árnyéklovas
• Létay Vera: A kettészelt gömbember A nők városa
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Sikerfilmek és filmsikerek Nyugat-Berlin
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Zsugán István: Kik vagyunk, honnan jöttünk Jegyzetek az ausztrál „új hullámról”

• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (2.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: A lázadás ára
• Hollós László: A versenyző
• Simándi Júlia: Illúzió
• Gáti Péter: Éretlenek
• Ardai Zoltán: Megsebzett csend
• Domonkos László: Főúr, tűnés!
• Hegedűs Tibor: Kojak és a Marcus-Nelson gyilkosságok
• Zoltán Katalin: A hóhér testvére
• Deli Bálint Attila: Vigyázz! Kígyó!
TELEVÍZÓ
• Csepeli György: Perctenger Az 1982 januári tévéműsorokról
• Sándor István: Látványos és okos vetélkedők Az NSzK televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Kőháti Zsolt: Bacsó Péter
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Nagy érdeklődéssel olvastam... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: Megrökönyödéssel olvastam... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Olvasónk kérdésére... Szerkesztői válasz
• Csillag Márta: Sajnálattal... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Lapunk terjesztője... Szerkesztői válasz

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Egyenesen át

Kránicz Bence

Flatliners – amerikai, 2017. Rendezte: Niels Arden Oplev. Írta: Ben Ripley. Kép: Eric Kress. Zene: Nathan Barr. Szereplők: Ellen Page (Courtney), Diego Luna (Ray), Nina Dobrev (Marlo), James Norton (Jamie), Kiersey Clemons (Sophia). Gyártó: Cross Creek Pictures / Screen Gems. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 110 perc.

Nézzünk csak bele az 1990-es Egyenesen át tetszőleges jelenetébe! A kezdő képsorokon Kiefer Sutherland arca fürdik hajnali fényben, később narancssárga és kék színezi a képeket, metrógőz borítja az utcákat. És akkor még nem is beszéltünk a halálközeli élmények vízióiról, amelyeket orvostanhallgató hőseink átélnek, miután extrém sportból a klinikai halálba hajszolják magukat és egymást. Jan de Bont kameráján keresztül az együgyű tinihorror-történet expresszionista látomássá változott, de érezni a túlzás iróniáját, mintha az alkotók nemcsak a nézőt, de magukat is jól elszórakoztatták volna a kicsapongó, barokkos vizualitással.

Az eredeti filmnek tehát volt stílusereje, így aztán kiváltképp fájdalmas a friss verzió bonctermi sterilitása. Az utóbbi években a horror műfaja biztosította Hollywoodnak a legmagasabb megtérülési rátákat, vagyis kevés pénzből is lehetett viszonylag sokat csinálni – idén a Tűnj el!, a 47 méter mélyen és az Az is bőven várakozásokon felül teljesített. Innen nézve kézenfekvő ötlet volt remake-elni Joel Schumacher filmjét, a svéd A tetovált lánnyal hollywoodi belépőt váltó Niels Arden Oplev pedig biztató rendezőjelöltnek tűnt. Mutatkozik is némi izgalmas különbség a két film nemzedékképe között: az eredeti hősei azért kóstolják meg a halált, mert úgy érzik, bármit megtehetnek – csak ezután kerülnek napvilágra az elnyomott gyerekkori traumák. Az új filmben a traumafeldolgozás igénye az első, az ötletgazda véletlenül sem hebrencs lázadó, hanem a világ súlyát cipelő kényszerfelnőtt. A folytatásra viszont csak lapos karakterek, elnyűtt horroreffektusok és ostoba fordulatok maradnak. Elődje legfőbb hibáját azonban korrigálja Oplev: végre akad egy önálló női figura, aki meri megélni ébredező szexualitását, majd felelősséget vállal múltbeli bűneiért. Kár, hogy nem ő a főhős.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/11 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13457