KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/április
FILMSZEMLE
• Berend T. Iván: Film – történelem – társadalom Jegyzetek az 1981-es magyar filmtermésről
• Spiró György: Szempontok szerint Az új magyar filmekről
• N. N.: A XIV. Magyar Játékfilmszemle díjai

• Koltai Tamás: Történelem felülnézetből Tegnapelőtt
• Almási Miklós: Szülők iskolája A remény joga
• Koltai Ágnes: Táncórák és labdatáncoltatók Elsőfilmesek, 1982
• Hegedűs Zoltán: „Fegyvert s vitézt éneklek...” Árnyéklovas
• Létay Vera: A kettészelt gömbember A nők városa
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Sikerfilmek és filmsikerek Nyugat-Berlin
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Zsugán István: Kik vagyunk, honnan jöttünk Jegyzetek az ausztrál „új hullámról”

• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (2.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: A lázadás ára
• Hollós László: A versenyző
• Simándi Júlia: Illúzió
• Gáti Péter: Éretlenek
• Ardai Zoltán: Megsebzett csend
• Domonkos László: Főúr, tűnés!
• Hegedűs Tibor: Kojak és a Marcus-Nelson gyilkosságok
• Zoltán Katalin: A hóhér testvére
• Deli Bálint Attila: Vigyázz! Kígyó!
TELEVÍZÓ
• Csepeli György: Perctenger Az 1982 januári tévéműsorokról
• Sándor István: Látványos és okos vetélkedők Az NSzK televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Kőháti Zsolt: Bacsó Péter
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Nagy érdeklődéssel olvastam... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: Megrökönyödéssel olvastam... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Olvasónk kérdésére... Szerkesztői válasz
• Csillag Márta: Sajnálattal... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Lapunk terjesztője... Szerkesztői válasz

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Az eljövendő napok

Ruprech Dániel

L’avenir - francia-német, 2016. Rendezte és írta: Mia Hansen-Løve. Kép: Denis Lenoir. Szereplők: Isabelle Huppert (Nathalie), André Marcon (Heinz), Roman Kolinka (Fabien), Edith Scob (Yvette). Gyártó: CG Cinema. Forgalmazó: Vertigo Media Kft. Feliratos. 104 perc.

 

A filozófiatanár Nathalie-ra mért sorscsapások egy ébredéssel, helyesebben fogalmazva, ébresztéssel kezdődnek. Depresszióra és öngyilkosságra hajlamos anyja panaszai keltik fel. Mire legközelebb beesteledik, férje elhagyta, szerkesztői munkája megszűnőben van, anyja elhunyt. A két pillanat közötti napok szinte összefolynak. A film jelenetei rövidek, a felvételek könnyed mozgásának és a hirtelen, szabad vágásoknak köszönhetően szinte esetlegesnek tűnik, mikor csatlakozunk hozzájuk, és mikor hagyjuk el őket. A véletlenszerűség azonban csak látszat, a kiemelt mozzanatok gondosan jellemzik hőseiket és helyzetüket.

Nathalie furcsa közönnyel fogadja a történéseket. A visszafogott ábrázolásmód kihangsúlyozza ezt az érzelemmentességet; nincsenek dramaturgiai csúcspontok, megindító zene, lélekbe látó nagyközelik. Ebből fakad a film humora is. Az asszony belső világát sokkal inkább munkája határozza meg, mint élete. Számára az embert az jellemzi, hogy milyen zenét hallgat, milyen könyvek találhatóak a polcain, milyen filozófiai gondolatokban hisz. Férje kiköltözésének legfontosabb jelei a félig üres könyvespolcok, és a hiányzó Lévinas-kötet. Az utalások filozófusokra és műveikre szellemesen ironikus kommentárjává válnak a cselekménynek. Az eljövendő napokat azonban Isabelle Huppert játéka teszi igazán élvezhetővé; kiismerhetetlen marad, jelleme mégis magával ragadó. Következő szerepével Verhoeven Elle-jében ezt a szerethető szenvtelenséget viszi a végletekig.

A legelső jelenet évekkel korábban játszódik. Nem történik benne semmi különös. Nathalie egy hajó utasterében dolgozatokat javít, az üvegfalon túl férje és két gyermeke a vizet nézik. Mikor hívják, ő is csatlakozik. Az emléktáblát olvassa Chateaubriand névtelen sírhelyénél, amelyet a francia romantikus író magának választott egy kis szigeten, „hogy csak a szelet és a tengert hallhassa”. Egyszerű, de pontos bevezetése ez a nő szemlélődő, magába zárkózó karakterének, másrészről pedig egyik nyugvópontja annak az ívnek, amelyet Mia Hansen-Løve mozija az elfogadás (vagy beletörődés?) útján jár be.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/11 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12955