KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Zene és szöveg

Vajda Judit

Music and Lyrics – amerikai, 2007. Rendezte és írta: Marc Lawrence. Kép: Xavier Pérez Grobet. Zene: Adam Schlesinger. Szereplők: Hugh Grant (Alex), Drew Barrymore (Sophie), Campbell Scott (Sloan), Brad Garrett (Chris). Gyártó: Castle Rock Entertainment. Forgalmazó: Intercom. Feliratos. 96 perc.

 

A hatvanas-hetvenes évek után visszatért a nyolcvanas évek divatja is – legalábbis Marc Lawrence romantikus komédiájában: a Zene és szövegben ugyan nem a magasszárú csizmába tűrt farmer és a szűk szárú nadrág hódít, de benne egy trendi tinisztár a retró jegyében egy nyolcvanas évekből szalajtott, egykori popikont (a PoP együttes jeles tagját) kéri fel, hogy záros határidőn – néhány napon – belül írjon neki egy új dalt, amit majd ketten adnak elő. Sajnos Alex Fletcher dalszövegírásban sosem volt jó, ám segítségére siet a virágait locsoló Sophie, aki véletlenül nagyon frappáns kis szöveget kreál a férfi által szerzett dallamhoz.

A jó hír viszont, hogy a filmben a romantikus vonulatot leszámítva olyan erős ingerek érik a nézőt, hogy például már a legelső percben félholtra nevetheti magát (amikor is egy az egyben lejátsszák a PoP együttes egykori slágerének videoklipjét tupírozott frizkókkal, válltöméssel, szűk nacikkal, egy kis A-ha-fílinggel és az Alexet alakító Hugh Granttel). A szerelmi szál bonyolódásánál ugyan ezek az ingerek már sokkal kevésbé erőteljesek, de amint kiégett sztárunk felkérést kap egy vidámparkbeli fellépésre vagy egy laza haknira egy, a nyolcvanas években végzett osztály találkozójára, az önfeledt és gúnyos röhögés szerencsére ismét legyőzi „a dalszerző és a szövegíró egymásra talál a zongoránál, vagy mégsem?” nem igazán meglepő fordulatait.

A Zene és szöveg ugyanakkor a nyolcvanas évek és az egykori csillagok mellett a jelenkori zeneiparból és az aktuális üdvöskékből ugyanúgy és ugyanolyan élvezetesen csinál viccet. Cora Corman, a népszerű énekesnő alakjába kis fantáziával bármelyik Britney- vagy Christina Aguilera-klónt beleképzelhetjük, de megkapja a magáét az álbuddhista műzen és a New Age is. Mivel Lawrence filmje a romantikus vonalon nem hoz sok újdonságot és katartikus élményt, a fentebb említett komikus pillanatokon kívül főként azt érdemes figyelni benne, ahogy Hugh Grant egy igazi testhezálló szerepben egy kicsit saját magát is kifigurázza.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8960