KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Suksin-évforduló

„Mindegy, ki fog lőni a trónörökösre”

Csala Károly

 

Vaszilij Suksin 1967-ben írta a film és az irodalom eszközeinek különbségéről, a forgatókönyvírás követelményeiről azt az alapos elemzéssel érvelő, izgalmas cikkét, amelyet az Iszkussztvo Kino az öt éve elhunyt író-színész-rendező ötvenedik születése napjára időzítve tett közzé a számos kiadatlan írást tartalmazó hagyatékból. A magyar televízió is megemlékezett Suksin évfordulóiról: filmes életmüvének bemutatásával. A tévénéző olvasó tehát könnyűszerrel elhelyezheti az alábbi kiragadott idézetek tartalmazta gondolatokat Suksin alkotói világában.

A cikk alapgondolata egyszerű: „Ideje... meggyőzőbb szóval elmondani, miért nem építkezhet a film az igazi, nagy irodalomra. S miért az igazi nagy filmirodalomra építkezhet a film.” Vagyis azt tagadja – néhány kivétel mint kivétel elismerésével! –, hogy az irodalmi művek megfilmesítése előbbre vihetne a filmművészetet.

Amikor Suksin e sorokat leírta, még csak első két filmjét készítette el. Egyebek között saját munkáinak tanulságait is tartalmazza a cikke:.....az elbeszélések, amelyekből ezt a két filmet rendeztem – jobbak... Mostantól fogva nem rendezek több filmet a novelláimból, megpróbálok kizárólag a film számára írni (már amikor a film számára írok). Lehet, hogy előbb-utóbb kialakul belőle valami. Az ilyesminek roppant hajlékony irodalomnak kell lennie, amely nem idomítja magához a rendező és a színészek egyéniségeit, hanem ő maga idomul hozzájuk. De akkor aztán azt követeli: a rendező, a színész – művész legyen! És ez így is van rendjén.’’

„A forgatókönyv a cselekvés vezérfonala kell hogy legyen, a forgatókönyvíró pedig – társrendező. Lehet, hogy az úgynevezett szerzői filmről beszélek, de hát szerintem a filmművészet épp arrafelé tart. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a rendezőnek mindig magának kell írnia a forgatókönyvet. De az embereknek, akik azért álltak össze, hogy filmet csináljanak, úgy kell cselekedniük, mint az összeesküvőknek: mindegy, ki fog lőni a trónörökösre, mindannyian egyformán felelősek lesznek érte, és mindannyiuknak egyformán meg kell ölniük a trónörököst.

Így tehát a forgatókönyvíró nem akkor lesz csakugyan (jó vagy rossz) forgatókönyvíró, amikor odaírja művéhez: „Vége”, hanem amikor a vásznon megjelenik a „Vége”. Addig írhat akár regényterjedelmű művet, akár novellánál rövidebbet, nem ez a lényeg, hanem hogy mindennek egyszer valamikor a leendő filmet kell szolgálnia, s aztán mint önálló művészi értéknek – meg kell halnia.”

„Bizonyára eljön az idő, amikor ők ketten – a forgatókönyvíró és a rendező – csakugyan gazdájukká lesznek sorsuknak és munkájuknak. Ehhez az egyiknek fel kell hagynia az irodalom „ismétlésével”, – s fel kell hagyni a másik végeláthatatlan gyámolítgatásával és ellenőrizgetésével. Eljön ez az idő. Arrafelé haladunk.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/09 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8163