KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Sorsjegyesek

Hungler Tímea

A habrózsaszín cukrászsüteményekre emlékeztető filmek csak látszólag súlytalanok. A részecskék között – láthatatlan szalmonella módjára – mindig ott fészkel valami örök érvényű igazság.

A Sorsjegyesek történetében a becsület tányérsapkás-gumibotos bajnoka, az igazságos járőr (Nicolas Cage) – miután egyéb anyagi lehetőségei elapadtak – lottószelvényét ajánlja fel borravalóként a krémpuding-lelkületű pincérnőt alakító Bridget Fondának. A számokat kihúzzák, a rend őre állja a szavát: feleznek.

New York „jólelkeitől” távol áll a milliomos attitűd, ellentétben Cage filmbéli feleségével (Rosie Perez), akinek igézően közönséges nagyravágyása nemcsak e sziruptengert teszi elviselhetővé, de még a bárgyúan jóravaló párocskát is összeboronálja. A nagy borona eredménye: válóper, melynek során a volt férj és a gyorsbüfék Teréz mamájának pénze az öntudatos nejé lesz.

Az álompárt mindez különösebben nem izgatja. A közös görkorcsolyázások összekovácsoló élménye feledteti vagyonuk elvesztése felett hullatott könnyeiket; ők ugyanis tisztában vannak azzal, amit a nézőnek e (rózsa)színes amerikai habköltemény megízlelése után hatalmas életbölcseletként summáznia kéne: a pénz nem boldogít.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/11 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=777