KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Itália bukása

Koltai Ágnes

 

A jugoszláv új film fenegyereke, Lordan Zafranovió második alkotását szenteli Dalmáciának, a Balkán és a mediterrán között közvetítő, sajátosan vegyes kultúrájú világnak. Már előző filmje, az Árnyak Dubrovnik felett is az Olaszországra kacsintó, a nacionalista horvátok fenyegetésében élő Dalmácia vérzivataros félmúltját idézte fel. Barokkos víziói láttán a kritikusok rá is sütötték a Bertolucci-epigon bélyegét, jóllehet a Huszadik század rendezőjével csupán a festőiség szeretete köti össze. Zafranovió kesernyésebb alkotó, kegyetlenebb filmeket rendez, sohasem bűvöli el annyira a látvány szépsége, hogy kedvéért jótékony homályban hagyja a történelmet.

Az Itália bukása a második világháború krónikája – a szövetségesek győzelméig – úgy ahogyan azt egy halászfalu apatikus beletörődéssel megélte. Olasz fasiszták, horvát usztasák, csetnikek (mellettük egy magyar csendőr is feltűnik, talán Újvidékről keveredett ide?) és partizánok harcolnak a faluért – a falu ellenében, mert a halászoknak minden egyenruha egyenlő a halállal.

E vad és véres kavargásban egy aszketikus partizánvezér „pálfordulásának” drámája is felvillan. S ha a pusztító szerelem nem is annyira féktelen, mint Rajko Grlić hasonló témájú filmjében, a Csak egyszer szeretünkben, az ítélet éppen olyan kíméletlen.

Zafranovió nem az itáliai barokk nagy mestereitől, Bertoluccitól és a kései Viscontitól tanulta a legtöbbet, hanem Puriša Djordjevićtől, aki Dél című filmjében először számolt le a partizánromantikával.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/06 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6419