KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vad banda

Koltai Ágnes

 

„Az erőszak megszállottja” – írták Sam Peckinpah-ról, aki az 1969-ben forgatott Vad bandával a kritikák össztüzébe került.

A Vad banda nem a western poétikáját vagy stílusát változtatta meg, hanem a „hallgatag emberek” erkölcsét ábrázolja – a visszájáról. A szolidaritásról, az összetartásról, a férfibarátságról szól a film, pontosabban arról, hogy az amerikai westernekben évtizedek óta hirdetett férfias erények hogyan semmisülnek meg. Peckinpah hősei értelmetlenül harcolnak, értelmetlenül gyilkolnak, s a végén természetesen értelmetlenül halnak meg. Hiába a magasztos eszmék, üresfejű, féktelen gyilkos itt mindenki, Pike Bishop és bandája semmiben sem különbözik az őrült mexikói fiók-diktátortól, Mapache-tól. Sam Peckinpah felfordult világot ábrázol, olyan világot, amelyben nem Jó és Rossz küzd meg. Csak Rossz és még Rosszabb között választhatunk, gyilkosok acsarkodnak a Vad bandában, egykori barátok fordulnak egymás ellen, néhány lyukas garasért szúrják hátba egymást a pionírok unokái, akik a Vadnyugat legendás hőseitől csak a hidegvérű öldöklést örökölték.

Meglehet, sokan a véres kalandért, a fegyverropogtatásért és a látványos harcért ülnek majd be a moziba, pedig ez csupán a látszat, a Vad banda ugyanis Sam Peckinpah csalódottságát, keserűségét tükrözi: azt a tagadhatatlan rossz érzést, amit egy megnyugtató hazugság lelepleződésekor érez az ember.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/05 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5826