KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Minőségi csere

Máté J. György

 

A magyar néző egyetlen szerény következtetést vonhat le a kubai filmből: nemcsak nálunk, ott is van lakásprobléma. Ehhez az információhoz soványka történet járul, olyan helyzetkomikummal, amelyen el se mosolyodunk. A „komikus” jelenetek főleg szerelmi belharcokból adódnak, elsősorban azon kéne mulatnunk, milyen nevetséges az, amikor valaki ügyetlenül udvarol egy lánynak: a kávét, amit forrón szeret inni, hidegen is elfogadja, aztán végső kétségbeesésében a virágföldbe önti a maradékot.

A film legszínesebb figurája: a másfél órát végigüvöltő, sosem nyugvó, fáradhatatlan anya, aki termetes keblével minden lakásba befurakszik, mindenkit mindenre rá tud beszélni, egy öreg süket nénit még arra is, hogy többszintes villáját elcserélje valami sokkal rosszabb lakásra. A hústorony nem hagy senkit sem szóhoz jutni, arcán bájosán torz mosollyal rendelkezik élet és lakás felett. Igen, ő a Nagy Átrázó, az egyetlen „művész” a filmben. Ő az egyetlen, aki tudja, hogy csak így lehet felszínen maradni. A többiek sajnos elég sematikus figurák: két fiatal nő, akit csak a szerelmi boldogulás érdekel, egy törtető tervező, aki ráadásul még rossz szakember is, valamint egy visszahúzódó, főleg a munkájának élő építész.

A nagy kavarodásban, a szerelmi káoszban a film végére rend teremtődik. A szereplők hirtelen meglátják magukat a tévében, hiszen minden film róluk, a boldogulni akaró emberekről szól. Aztán felkelnek a fotelból, és kezdődik minden elölről. Mindenki megkapja, amit megérdemelt, csak a néző nem.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/10 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5708