KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Cserébe az életért

Lajta Gábor

Lejárt szavatosságú, leértékelt, kiárusított, kidobott – utánunk dobott. Ez juthat eszünkbe erről a tíz évvel ezelőtti filmről, mely még csak nem is „hollywoodi giccs”, hanem hollywoodi műteremhulladék. Kizárólag Robert de Niro legelfogultabb híveinek ajánlható, akik azért a körülbelül húsz percért, melyben kedvencük kétségkívül természetesen mozog a kamera előtt – akár egy Actors-stúdió-beli helyzetgyakorlaton –, képesek végigülni egy fárasztóan izgalommentes krimit. Ráadásul De Nirót már az első jelenetben elteszik láb alól, így őt csak ügyetlen flash-backekben és elnyújtott dialógusokban idézik meg. Csak csodálkozhatunk, hogy ennyi párbeszédből sem tudunk meg a szereplőkről semmit: miért volt „nagy tehetség” a meggyilkolt fiatal pornófilmrendező, miért ült korábban tíz évet testvérbátyja, aki öccse gyilkosának nyomába eredt? A nyögvenyelős történet aztán pánikszerűen véget ér: a testvérbáty – hasán hatalmas lőtt sebével – teátrálisan leszámol öccse gyilkosaival. Talán ha mindez úgy lenne rossz, hogy átfordulna saját ellentétébe, akkor még jó is lehetne. És ha mondjuk Godard rendezné. Ha.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/07 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5436