KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A halált a hangyák hozzák

Faragó Zsuzsa

 

A nyomozót játszó színész valódi szakállát simítgatja, „ragasztgatja”, hogy elhiggyük: most alakította át magát egy veszélyes bűnöző alteregójává, egy veszélyes banda megtévesztésére. A veszélyes bűnözőt természetesen ugyanaz a színész játssza, ugyanabban a ruhában, természetesen: saját szakállával és kevésbé természetesen: ugyanazzal a szinkronhanggal.

Ez a bonyodalmas személyiség-bú jócska nem egy lélekboncoló Pirandelló-adap-tációban, hanem egy mai cseh krimiben látható, és nézve sokkal kevésbé bonyodalmas – inkább lehangolóan átlátszó.

Megint egy krimi, ahol együgyünek nézik az ellenfelet – a csehszlovák rendőrség a Nyugat-Berlinből irányított kábítószeres bandát –, és együgyűnek nézik a nézőt.

Megint egy krimi, amelynek nincs titka. A szerepeket az első pillanatban kiosztották, az ellenfelet legyőzték – innentől azt nézzük végig, hogyan fejezik be müvüket csuklóból a prágai rendőrök, akikről az elvetemült nyugat-berlini bandafőnök így beszél: „Odaát sajnos már megtanultak gondolkodni.”

Megint egy krimi, amelyet kábítószer-ellenes pro-paganda-szállal szőttek át, ügyelve a képek elrettentő hatására, jóval kevésbé a történet minimális hitelére.

Megint egy krimi, amelyben a jóságos, gondterhelt és feddhetetlen felügyelő moralizál: „annak, aki kábítószerrel kereskedik, nincs lelkiismerete” – mondja, és ezzel dacot és ellenkezést vált ki a nézőből, aki csakazértis és méginkább a kábítószer-kereskedő lelkiismeretének működését szeretné látni és érteni. Ha már a kábítószeres hálózat ilyen fantáziátlanul működik.

És megint egy krimi, amellyel tanítani akarnak minket, és elrettenteni a bűntől.

Egyszóval megint egy krimi – ami nem krimi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/05 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5292