KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Üdvözítő kegyelem

Nagy Zsolt

Képzeljük el azt, hogy a római pápa – ráunván az egyházi hívságokra és tökéletes elszigeteltségére – egy mellékajtón át kisétál a Vatikánból, és elvegyül az „egyszerű nép” körében. Ez a réges-régi mese, az „álruhás uralkodó” (vagyis a rossz tanácsadóit kijátszva, népéhez visszataláló „jó király”) mítosza elevenedik meg XIV. Leó alakjában. Ilyen pápa nincs is. De lehetne. Hiszen a szegénység kihívása felerősítette a katolicizmus ferences hagyományait.

A filmben nem „XIV. Leo”, hanem a szegények kitaláltak. Azok, mert a film azt a látszatot kelti, mintha balsorsukat kizárólag annak köszönhetnék, hogy lusták, potyalesők, rosszindulatúak. Így van ez a kis dél-olasz hegyi faluban is, mígnem a rangrejtve odaérkező pápa „csodát” nem tesz. Türelem, jóakarat és szép emberi szó segítségével lassan maga mellé állítja a falu ellenséges és dologtalan népét, megízlelteti velük a munka örömét és a szeretet édességét. Ennyi? Az idea szép, de alighanem „kevés az üdvösséghez”. A rendezőnek azonban a jelek szerint nincsenek kétségei a gyógymód hatékonyságát illetően. Ahelyett, hogy érvek és ellenérvek ütköztetésével igyekezne meggyőzni minket, inkább rádupláz a hepiendre: az immár pápai mivoltában megmutatkozó jótevő és a megváltottak boldogságtól párás szemmel ismerik fel egymást a Szent Péter téri nagymisén. Hiába a jó szándék, a példázat hamis és hatástalan: a hívők számára túl profán, a hitetleneknek túlontúl kenetteljes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/04 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5056