KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Válótársak

Varga Zoltán

 

A Válótársak ambíciója, hogy a klasszikus screwball comedy örököse legyen, bár nem teljesen sikertelen, mégsem ajándékoz meg bennünket maradandó élménnyel. A vígjáték emlegetett szépemlékű alműfaja a „nemek harcából” merítette frivol és csípős humorát, s tette ezt kifejezetten bolondos, cikázó cselekménnyel. Legemlékezetesebb hősnői, Carole Lombard vagy Doris Day után szerencsére ezúttal egy vörös hajú szépséget láthatunk ringbe szállni a másik nem ellen, kezdetben a bíróságon, utóbb a hálószobában, végül az anyakönyvvezetőnél. A film főszereplői, Julianne Moore és Pierce Brosnan ha nem is elsősorban komikus képességeikről nevezetesek, mindketten élnek a nem különösebben kidolgozott szerepek lehetőségeivel. Válóperes ügyvédeket játszanak, akik rendre egymás riválisai a tárgyalóteremben, de a kezdeti – illetve kezdetben sem komoly – ellenségeskedésüket fölváltja a vonzalom, sőt, még egy annál is nemesebb érzelem. Mire idáig eljutnak, számos helyzet- és jellemkomikumra épülő jelenet szerez kellemes perceket; a film következetessége akkor törik meg, amikor hőseink egy peres ügy kapcsán Írországba utaznak, s feledvén a nyüzsgő New Yorkot, úgy tűnik, mintha velük együtt egy másik filmbe csöppentünk volna és sajnos a későbbiekben sem kapjuk vissza a kezdeti hangvételt. De legalább lehet látni Julianne-t ír táncot járni, Brosnant meg sörivó versenyen részt venni. A Válótársakat egy visszatérő poénja alapján snowball comedyként is számon tarthatnánk, már ha bárki is ragaszkodik hozzá, hogy számon tartsuk ezt a filmet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/02 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4815