KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Peacemaker

Hungler Tímea

 

Meglehetősen sablonosra sikeredett Spielberg új filmgyárának, a szerényen Dreamworksre keresztelt vállalkozásnak első, egész estés játékfilmje, melynek rendezését a Vészhelyzet orvossorozatán edzett Mimi Lederre bízták.

Ami a gyorsétkezdék munkatempóját és hangulatát idéző szériából átmentődött a szuperprodukcióba, az elsősorban a formanyelv (pattogós ritmus, kézikamera használata, ugráló képek); a jó öreg Ross doki (filmünk főszereplője); no meg a vészhelyzet, mint a műalkotás tematikai rendező elve.

Merthogy az Újvilágot – egy lélegzetelállítóan eredeti ötlet következtében – vészhelyzet fenyegeti. Tegyük hozzá, ha így haladunk, lassacskán azt a Hollywoodot is, mely képtelennek tűnik túllépni saját sablonosan klasszikus, ha tetszik, klasszikusan sablonossá vált dramaturgiáján.

A dipólusos világkép még csak hagyján (ilyen ínséges időkben az ellenség mindig jól jön), de filmünk a hidegháborús éra kémfilmjeinek hangulatát idézi meg, és aktualizálja is egyben: vörös veszedelem helyett atomtöltetekkel felszerelt bosnyák fanatikust felvonultatva, aki azzal a határozott szándékkal érkezik New Yorkba, hogy felrobbantsa az ENSZ-palotát, érezze végre a gazdag Nyugat is, milyen a háború.

Autós üldözés, teherautós üldözés, helikopteres üldözés, vonateltérítés, egy kis atomrobbanás az Urálban, nemzetközi politikai ármány, és persze szerelem hősünk és hősnőnk (Nicole Kidman) között, avagy az elhíresült amerikai receptkönyv. Ezt főzi ki nekünk Hollywood évtizedek óta boszorkánykonyhájában, a közönség pedig zabálja; meg különben is: eszi, nem eszi, nem kap mást.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/11 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1692