KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Rizsporos intrikák

Schubert Gusztáv

 

Patrice Leconte szellemes rendező, de sohasem nevetséges, amusant és nem ridicule. A népszerű francia filmkomédiák (A fodrásznő férje, Tangó, Bronzbarnák) immár César-díjas mestere (nálunk inkább a Mr. Hire bűnügyi jellemrajzáról ismert) alighanem megállta volna helyét a versailles-i udvar élcfaragói között is. Nyilván nem volna ellenére egy ilyen időutazás, hiszen a Rizsporos intrikákban épp ebbe az elménc korba vezet az útja.

1780-at írunk. Délvidéki nemesifjú igyekszik Versailles-ba, a királyt kell megnyernie nagyszabású tervéhez: a Dombes miazmás mocsarainak lecsapolására készül. Szegényekkel rokonszenvező faragatlan parlagi nemes a kifinomult és léha udvaroncok közt? Robbanásveszélyes elegy. És jó alkalom a forradalmas demagógiára. Leconte ügyesen kerüli el a csapdát, a vidéki jövevény saját fegyvereivel győzi le az udvaroncokat, ha kell léhább a kéjlesőknél, szópárbajban, elmés riposztban pedig egyszerűen verhetetlen. Megállta helyét az udvarban, akár jót is tehet. Csak hát közbeszól egy nagyhatalmú maitresse (a tiszta vidéki nemeskisasszonyért elhagyott rizsporos szeretőt Fanny Ardant játssza a Veszedelmes viszonyokba illő sakkmesteri tudománnyal), a nemesifjúnak egy durva gánccsal kishíjára nyakát szegik a bálteremben. C’ est ridicule. Nevetséges.

Az elmés nemes Ponceludon de Malavoy udvari karrierjének befellegzett. És persze az udvarnak is. De övék a slusszpoén. Röhögve mind a vérpadig.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/04 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1454