KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Un homme pressé

Kovács Kata

Un homme pressé – francia, 2018. Rendezte: Hervé Mimran. Írta: Christian Streiff könyve alapján Hélène Fillières és Hervé Mimran. Kép: Jérôme Alméras. Zene: Balmorhea. Szereplők: Fabrice Luchini (Wapler), Leila Bekhti (Jeanne), Rebecca Marder (Julia), Igor Gotesman (Vincent), Yves Jacques (Eric). Gyártó: Albertine Productions / Gaumont. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 100 perc.

 

A színészi pályán majdnem ötven éve, tinédzserként, Eric Rohmer mellett induló Fabrice Luchini mára a franciák legendás nagyágyúja, kiváló komikus, akit hazájában a filmvászonról épp olyan jól ismernek, mint a színpadról. Hozzánk utoljára a Párizs császára, A házban és a Gemma Bovery hozta el. Mostani szerepe lehetne akár pályaösszefoglaló is: a történet elején a komoly autógyáros, Alain Wapler – a Peugeot-vezér Christian Streiff memoárja nyomán – életveszélyes stroke-ot kap, beszédközpontja súlyosan megsérül, afáziás lesz, így kénytelen otthagyni pazar karrierjét és évek óta sivár magánéletében, no meg a Casablanca újra- és újranézésében reményt találni. A Luchini alakításaiból jól ismert, kissé különc, kótyagos, meg nem értett figurát meglehetősen unalmas narratív megoldások mozgatják: hősünk logopédusa személyében támogatóra, kutyájában hűséges társra lel, elhanyagolt és mélyen megbántott lányával is békét köt.

Az író-rendező Hervé Mimran (Szerelmem New York) filmje elsősorban a – fordításban javarészt elvesző – kimunkált nyelvi humorra épít. A könnyed hangnem, a lazán felvázolt, ám néhol indokolatlanul bő lére eresztett mellékszálak és az egymást érő zenés montázsok mind Luchini színészi bravúrjának engednek teret, bár a sokadik átöltözést és félrebeszélést már ő is csak üres rutinból oldja meg. Hiába szól a film a testét és az elméjét összehangolni képtelen értelmiségi vívódásáról, a kimunkált expozíciót csak egy banális újrakezdés-történet követi, ahol Luchini félszívvel eljátszott, kényszernyugdíjazott vezérigazgatója leginkább félnótás autókereskedőnek látszik, és még az újjászületést szimbolizáló zarándoklat is inkább tűnik bakancsreklámnak, mint katarzis-katalizátornak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/02 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13992