KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Meg - Az őscápa

Baski Sándor

The Meg – amerikai, 2018. Rendezte: Jon Turteltaub. Írta: Steve Alten regényéből Dean Georgaris, Jon Hoeber és Erich Hoeber. Kép: Tom Stern. Zene: Harry Gregson-Williams. Szereplők: Jason Statham (Jonas), Li Bingbing (Suyin), Winston Chao (Zhang), Rainn Wilson (Morris), Ruby Rose (Jaxx). Gyártó: Gravity Pictures / Apelles Entertainment / Maeday Productions. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 113 perc.

 

Spielberg (al)műfajteremtő klasszikusának máig töretlen kultuszát és a horrorban utazó producerek témaérzékenységét ismerve egészen meglepő, hogy minden idők legfélelmetesebb tengeri ragadozója, az óriásfogú cápa nem foglalhatta még el méltó helyét a filmes szörnypantheonban King Kong és Godzilla mellett, mert kizárólag a trashgyártó szakmunkások mertek eddig hozzányúlni (lásd a Gyilkos cápák 3.: Őslények tengerét és a The Asylum féle Mega Shark-sorozatot.) A popkulturális köztudatba ez a kétmillió éve kihalt cápa Steve Alten 1997-ben kiadott regényével került be, a nyilván a Jurassic Park sikere által is ihletett Meg: A Novel of Deep Terror megfilmesítési jogai azonnal el is keltek, de hiába látott fantáziát a projektben George Clooney-tól Del Torón át Jan de Bontig több nagy név, 19 év kellett hozzá, hogy elkészüljön az adaptáció.

A producerek csökkenő ambícióit és elvárásait tökéletesen jelzi, hogy végül az A-kategóriás sztárnak még fénykorában sem nevezhető Jason Statham lett a főszereplő, a rendezői székbe pedig az a Jon Turteltaub (Jég veled!, A nemzet aranya) került, akinek a neve egyet jelent a tisztes középszerrel. A Meg is tökéletesen középutas: technikailag, a trükkök minőségét illetően megközelíti a legnagyobb blockbusterek színvonalát, miközben a történet és a karakterek kidolgozottságát illetően csak kevéssel emelkedik a trashverziók fölé. A filmbe ölt dollármilliók nyoma meglátszik, ahogy az is, hogy büdzséjét nagyrészt a kínai koproducercég teremtette elő, fontos szerepet és dialógusidőt kapnak ennél fogva a kínai szereplők, ami egy Délkelet-Ázsia partjainál játszódó történet esetében még indokolható is. Az már kevésbé, hogy a nemzetközi jegybevételek maximalizálásának érdekében végül korhatárosra vágták a filmet, így a közhelyes dramaturgiai megoldásokért, az elcsépelt jump scare-ekért és az általános iskolás biológiai ismeretekkel is kiszűrhető blődségekért sajnos a tengert vörösre színező vér és a leszakadó végtagok bűnösen szórakoztató látványa sem kárpótolhatja a nézőt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/09 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13816