KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

A szerelem vak

Pápai Zsolt

Blindamerikai, 2017. Rendezte: Michael Mailer. Szereplők: Alec Baldwin, Demi Moore, Dylan McDermott. Forgalmazó: Independent. 104 perc.

 

Előfordul, hogy egy friss film konzervativizmusával, sőt: avíttságával tüntet. A szerelem vak is ilyen: annyira konzervatív, hogy az már szinte forradalmivá teszi nem csak a kortárs fősodor darabjaihoz, de az off-hollywoodi szcéna produkcióhoz képest is. Veretes melodrámáról van szó, amelynek alkotói – a neves regényíró, Norman Mailer két fia, Michael és John Buffalo – a műfaji panelek akkurátus felmondása és a kötelező fordulatok eminens levezénylése mellett a színészválasztásukkal is a zsáner hovatovább nyolcvan évvel ezelőtti állapotát és hőskorát idézik meg, azt az időszakot, amikor még nem fiatalok (mint a kortárs indie-melodrámákban), hanem középkorú aktorok képezték az ilyesmi filmek szereplőinek derékhadát.

Pedig A szerelem vak nem indul rosszul, az első félórája kifejezetten feszült, és a figurái sem tűnnek érdektelennek. Marc Dutchmant (Dylan McDermott), a gátlástalan üzleti cápát lefülelik a rendőrök, és előzetesbe helyezik törvénytelen tranzakciói miatt. Feleségét, Suzanne-t (Demi Moore), akiről nem állítható biztosan, hogy tudott férje üzelmeiről, enyhén büntetik: közmunkára kötelezik, amit a vakok intézetében kell letöltenie. Itt találkozik az egykor híres íróval és egyetemi oktatóval, a balesetben szeme világát vesztő Billel (Alec Baldwin), akivel ugyan kezdetben nem jön ki, de idővel megváltoznak az érzései.

Jót tesz a mozinak, hogy Michael és John Buffalo Mailer nem csak a kétségtelenül szirupos melodrámai szálat bonyolítja, hanem – ismét csak a klasszikusok, nevezetesen: a gaslight-melodrámák modorában – egy thrillerszálat is: utóbbiért az előzetesbe vetett és a felesége közmunkájával kapcsolatban egyre dühösebb férj a felelős. A film szimpatikus vonása továbbá, hogy az egyébként jobbára középszerű Alec Baldwin kiválóan teljesít, olyannyira, hogy a néző egy idő után már feledi is az összehasonlítást a nagy előddel, a hasonló szerepet Az asszony illatában eljátszott Al Pacinóval.

Mindez azonban nem kárpótol a játékidő második felében kifejlődő papírosízű konfliktusokért és kiszámítható fordulatokért. Bár látszik az alkotók igyekezete és megfeszített akarása, de valahogyan a bátortalansága is. Mintha nem hittek volna benne, hogy igazán jó filmet is tudnak csinálni. Nem csak egy olyat, aminek minden jelenete a harmincas–negyvenes évekre utal vissza.

Extrák: Nincsenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/01 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13510