KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A majmok bolygója: Lázadás

Kovács Marcell

Rise of the Planet of Apes – amerikai, 2011. Rendezte: Rupert Wyatt. Írta: Rick Jaffa és Amanda Silver. Kép: Andrew Lesnie. Zene: Patrick Doyle. Szereplők: James Franco (Will), Freida Pinto (Caroline), John Lithgow (Rodman), Brian Cox (John). Gyártó: Chernin Entertainment / 20th Century Fox. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 105 perc.

A majmok bolygójának, Franklin J. Schaffner 1968-ban készült klasszikusának varázsát a szatíra kegyetlensége, a szikrázóan kopár képek, a csikorgó csontzene és a majomjelmezbe öltözött színészek bizarr látványa együtt adta. A „milyen érzés lehet Csubi szõrébe bújni?” kérdése a százával masírozó emberszabásúakat látva hatványozott erõvel fészkelte be magát a folyton kombináló kamaszfejekbe. A talány Tim Burton ötlettelen remake-jét nézve is ott motoszkált az emberben. A tökéletesen kidolgozott maszkokat figyelve a nézõ nehezen tudott szabadulni a gondolattól, hogy az igazi megpróbáltatásokat nem is Mark Wahlberg fogságban sínylõdõ ûrhajósának, hanem a majomálarcok alatt izzadó színészeknek kellett elszenvedniük.

A történet legújabb feldolgozása megszabadult ettõl az izgalmas problémától. Nincs több szõrme kezeslábas, nincsenek súlyos orángután maszkok, valamennyi majom – van belõlük szép számmal – digitálisan animált. Az eredeti film kulcskérdése, a majmok hatalomátvételét övezõ titok sem titok többé. Annak idején a kérdést az idõben elõre-hátra ugrálva a negyedik epizódban válaszolták meg a sorozattá bõvült történet írói. Az új változat viszont rögtön a magyarázattal indít, megtartja a majomlázadás motívumát, de mellé szégyenszemre a legközhelyesebb génmanipulációs maszlagot rágja a szánkba, szupergyógyszerrel, nem várt mellékhatásokkal és az összes ehhez szükséges sablonfigurával együtt. Természetesen zöldes árnyalatban, az Avatar után ez egy újabb nyíltan technokrata mozi álságos természetvédõ üzenettel.

John Lithgow kedves alzheimeres bácsija nélkül nehézen viselnénk el a felkelés kirobbanásáig ránk váró egy órát. De a sztorit ne kárhoztassuk, a Lázadás a legújabb digitális technika filmes alkalmazásáról szól, és ebben a tekintetben mindenképpen siker. Az animált szereplõk mozgása a valós környezetben ugyan idõnként még mindig súlytalan és rajzfilmszerû, a mimikában elért valószerûség tényleg varázslatos. A film fõhõse, a kísérleti majomból forradalmárrá lett Cézár a film legemberibb szereplõje. Árnyalt, többdimenziós figura, szemének digitálisan rajzolt villanása hol megindító ragaszkodásról, hol csodálatra méltó intelligenciáról tanúskodik, hol pedig ijesztõ kegyetlenséget sugall. A majmok felkelése éppen csak elkezdõdik Rupert Wyatt filmjében, borítékolható tehát a folytatás. Talán az lenne a legjobb, ha a következõ részben már minden szereplõt számítógép rajzolna.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/09 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10787